Bár több, mint 70 éve mutatták be, azóta sem készült még egy olyan produkció, amit csak és kizárólag a legjobb film kategóriájában jelöltek volna Oscarra (előtte volt még kettő másik). Persze ez nem olyan meglepő dolog, lévén a legjobb film általában magával szokta rántani a legjobb rendezés, vagy valamelyik színész díját, de az a különös eset történt meg a Különös eset esetében (muhahaha), hogy sem William A. Wellmant, sem Henry Fondát nem tartották elég jónak az ítészek...
A magyar cím pedig borzalmas. De tényleg. Az eredeti (The Ox-Bow Incident) tükörfordítása bizonyára nem mond sokat a magyar nézőnek, de be kell látni, hogy ez sem. "Különös eset" - mintha valami könnyed kis romantikus vígjáték lenne. Valójában azonban egy western környezetben bemutatott krimi-drámához van szerencsénk, amiben egy lincselés előzményeit és magát a kivégzést követhetjük nyomon Walter Van Tilburg Clark könyvéből adaptálva a gyöngyvászonra.
Egy helyi farmer meggyilkolásának híre hamar bejárja a kisvárost. A viszkető ujjú tömeg vérre szomjazik, ezért csapatot toboroznak, hogy elkapják a feltételezett marhatolvajokat. A seriff távollétében a helyettes jogtalanul esketi fel a lincselésre induló brigádot és hiába a tisztes eljárást szorgalmazó néhány ember, a józan ész felett a bosszúvágy diadalmaskodik: az ox-bowi hágón meg is találják a három gyanúsítottat, akik sajnos semmilyen megdönthetetlen bizonyítékot nem tudnak felmutatni ártatlanságuk védelmében - no nem mintha ez bármit is számítana...
Jó kis tanmese a film az előítéletekről és a csordaszellemről. Feszes tempója, rövid játékideje révén végig fent képes tartani a figyelmet és egy percig sem válik unalmassá. A témáját is rendkívül érdekesnek találom, hasonló egy kicsit Henry Fonda egy későbbi, jóval ismertebb filmjéhez, a 12 dühös ember sztorijához, annyi különbséggel, hogy itt bizony elmarad a "happy end", kifejezetten kegyetlen gyomrossal készültek az alkotók a végére.
Fonda most is csodálatosan játszik, de hozzá kell tenni, hogy nem is igazi főszerep az övé, tulajdonképpen egyik karakter sem emelkedik ki annyira a többi közül, hogy rá lehetne aggatni a "főszereplő" jelzőt. Fonda a legnagyobb sztár volt a filmben, karaktere szokás szerint a "jó" oldalt képviseli (anno ezért ütött például a Volt egyszer egy vadnyugatban akkorát, hogy ott a rosszfiút játszotta). Egyébként ez volt az utolsó leforgatott filmje, mielőtt besorozták volna, bár két évvel később jelent végül meg, mert nem tudták, hogy hogyan lehetne eladni a háború közepén...
A végjátékon is változtattak egy picit, ezért például egy kicsit a levegőben is maradt az a szál, amiben a Fonda által alakított Gil Carter és annak volt nője közti konfliktust mutatják be. Helyette inkább az alapanyag regényben sem szereplő búcsúlevél felolvasásával foglalkoznak - kár, hogy elképesztően "mű" lett a szövege. Túlságosan moralizálós, egyáltalán nem érződik rajta, hogy egy elkeseredett ember írta a szeretteinek, inkább egy parlamenti beszédre hasonlít... Ezzel sikeresen le is rombolták a levelet övező rejtélyt.
Anthony Quinn is feltűnik a filmben karrierje hajnalán - mexikói származásának és ellenszenves ábrázatának köszönhetően megkapta a sztori egyik rosszfiújának a szerepét, amihez hasonlót pályája korai szakaszán rengetegszer eljátszott. Nem is nagyon akarták később foglalkoztatni filmen, ezért egy időre a Broadwayen próbált szerencsét, a többit pedig már tudjuk: egy 2 Oscar-díjas színészóriássá nőtte ki magát az évek során.
_03.jpg)
Nem tökéletes, kicsit határozatlan, de a témája okán mégis kötelező alkotás, amit méltán emlegetnek még ennek ellenére is a legjobbak között. Ha hozzávesszük azt is, hogy a 40-es évek elején készült, akkor tényleg le a kalappal... A magam részéről úgy gondolom, hogy egy erősebbre megírt főszereppel könnyebb lett volna azonosulni, mert bár Henry Fonda tényleg megtett mindent, nem éreztem úgy, hogy Gil Carter nélkül bármi máshogy alakult volna a filmben... Tudjátok, mint Indiana Jones esetében...
