Bár hivatalosan nem az, sokan mégis ezt tekintik az első spagettiwesternnek. Valójában az olaszok ez előtt a film előtt a zsánerben már 20-nál is több darabot leforgattak, de egyik sem volt olyan meghatározó, mint Sergio Leone első westernfilmje. Ha az ember ránéz a kedvenc italowesternjei premierdátumaira, hamar rájöhet, hogy zömében 1965 és 1970 közt készült szinte valamennyi, ezt követően egy-két kivételtől (pl.: Keoma) eltekintve már jobbára csak komédiák születtek a műfajban Az ördög jobb és bal keze-filmek népszerűségének hála.
Nem csak egy meghatározó szubzsáner kvázi megszületését köszönhetjük azonban az Egy maréknyi dollárértnak, hanem egy, a későbbiekben magát meghatározó színésszé és rendezővé kinövő, a mai napig aktív filmes személyiség, Clint Eastwood karrierjének a beindulását is. A Dollár-trilógia előtt jószerint csak sorozatokban szerepelt és igazság szerint a szerepet is csak a szerencséjének köszönheti. Leone ugyanis előtte "nagyobban" gondolkodott, de az ajánlatait sorra elutasították (Henry Fonda, Charles Bronson, stb), míg végül a Rawhide című sorozat egyik főszereplőjének fel nem ajánlotta Joe karakterét...
Eric Fleming azonban visszautasította, de sorozatbéli partnerét meleg szívvel ajánlotta. Eastwood végül is rábólintott, bár a szkript még hemzsegett az anakronizmusoktól és más blődségektől (Bronson például a legrosszabb forgatókönyvnek nevezte, amit valaha is olvasott). Az olaszok nem voltak tisztában az amcsi történelemmel, de szerencsére Eastwood szabad kezet kapott a kikupálásukat illetően - a végeredményt látva pedig hálát adhatunk az úrnak, hogy az általa javasolt változásokat végrehajtották...
Egy misztikus idegen érkezik a városba, ahol két befolyásos család tagjai irtják egymást nap mint nap. Az amerikai Baxterék fegyvercsempészésből élnek, míg a mexikói Rojoék alkohollal seftelnek. Az idegen dellát szimatol a kihalt utcájú városkában, ezért elszegődik az erősebbnek vélt utóbbiakhoz egy kis piszkos munkára. A pénz szagát érezvén egyre merészebb módon keveri a sz*rt a két rivális közt, miközben Marisolt, a rettegett Ramon Rojo által fogvatartott gyönyörű nőt is megpróbálja kiszabadítani és a családjához visszaengedni...
A kisebb költségvetés azért érződik a filmen, de a spagettiwesternekhez szokott szemnek ez egyáltalán nem zavaró. Leone már itt is megvillantotta tehetségét, olyan beállításokkal operált, amiket addig nem nagyon alkalmaztak még westernekben. A sztorit ugyan engedély nélkül kölcsönözték Kurosawa Testőrjéből (a japánok pert is nyertek ellenük), de ez mit sem von le annak értékéből. A western környezet rengeteg új lehetőséget rejtett magában, hasonlóan például A hét mesterlövészhez.
A mexikói származású ellenlábast Gian Maria Volonté kelti zseniálisan életre, nem véletlen, hogy bár túlságosan teátrális játéka miatt Leonével sok összetűzése volt a későbbiekben, a mester szeme előtt mégis az ő arca lebegett, amikor minden idők talán legjobb westernkarakterét, Tucot alkotta meg két évvel később A jó, a rossz és a csúfban. Volonté rosszfiús arca, erőt sugárzó tekintete és alkata miatt is kemény ellenfelet tudott faragni Ramonból. Egy olyat, akivel még az Eastwood által alakított idegennek, Joenak is könnyen meggyűlhet a baja.
És természetesen meg is gyűlik... Név nélküli emberként hivatkoznak rá, de valójában a Dollár-trilógia mindhárom részében kapott valami nevet - itt például ahogy említettem, Joenak szólítják. Eastwood a csendes, folyton spekuláló figurát a lehetőségekhez képest remekül kelti életre. Nincs semmi felesleges manír, csak a szigorú tekintet az összeráncolt homlokbőrrel és a szivar a szájban - Ramon Rojo kvázi ellentettje. A teátrálisságot hírből sem ismeri és ő maga a megtestesült antihős...
De ők ketten sajnos teljesen ellopják a showt, így az érezhetően hangsúlyosabbnak szánt női szerepben Marianne Koch nem nagyon tud mit kezdeni. Még Margarita Lozano karaktere (Consuelo Baxter) is lényegesen izgalmasabbra sikeredett, mint a gyermekétől és férjétől erőszakkal elválasztott, de tehetetlen asszony. Így maximum a boci szemeire fogunk emlékezni, de ez végül is mindegy, hiszen ez a film a zseniális sz*rkeverés, a géppisztolyos mészárlás és a meghökkentő fináléja miatt marad leginkább emlékezetes.
