A westernfilmek koronázatlan (?) királya, a zsáner non plusz ultrája, a "tejóistenhaeztnemláttadmégnemláttálegywesterntsem". Sergio Leone munkásságának legszebben csillogó ékköve, az imdb top250-es listájának előkelő helyén, hosszú ideje a legjobb 10 közt tanyázó valódi klasszikus. A Dollár-trilógia záróakkordja, vagyis hát az első két rész prequelje, hiszen a történet korábban játszódik (a Polgárháború alatt), mint a másik kettő esetében és Eastwood figurája a legendás ponchoját is itt szerzi meg a film vége felé...
Én legalábbis szeretek egy összefüggő történetfolyamként tekinteni rájuk, ahol igaz, hogy egy rakás színész játszik más-más karaktereket a különböző részekben, de ha azt meg lehet lépni hollywoodban, hogy ugyanazt a szereplőt más színésszel játszatnak el a folytatásban, akkor ennek a fordítottjával sem kell, hogy bármi problémánk legyen. Az minden filmben közös, hogy a szótlan antihőst (Joe "Blondie" Monco?) Eastwood játssza, akinek célja egy halom pénz - úgy is fogalmazhatnék, hogy sok-sok maréknyi dollár - megszerzése.
Történet középpontjában egy, a katonaságtól ellopott és egy óriási nagy temetőben található sírba rejtett nagy rakás aranytallér áll. Angyalszem (Lee Van Cleef) az egyik áldozata vallomása alapján elkezd a szajré után nyomozni, miközben régi ismerősei, a sír pontos helyéről fél-fél információkkal rendelkező, ezért egymásra utalt Tuco (Eli Wallach) és a fejvadászatból élő Szőke (Clint Eastwood) is árkon bokron, a frontvonalon átvágva, életük kockáztatásával próbálják megszerezni azt...
Ha jól számolom, akkor most láttam negyedszer, igaz most először a 2003-ban kiadott, bővített változatot választottam, aminek a játékideje így 1-2 perc híján 3 órás volt. A kimaradt jelenetekhez magyar szinkron ugyan nem készült, de érdekességként meg kell említenem, hogy mivel anno az olaszok ezeket a filmeket hangrögzítés nélkül forgatták és csak az utómunkálatok során került rájuk a megfelelő nyelvű szöveg, így ehhez a változathoz angol sem volt - azt 2003-ban Eli Wallach, Clint Eastwood és Lee Van Cleef halála miatt egy harmadik színész segítségével egészítették ki.
Az imdb-n van egy olyan opció a filmek adatlapjánál, hogy "connections". Szerintem remek mérőszáma egy alkotásnak az, ha megnézzük, hogy ez alatt a fül alatt a "referenced in" feliratnál hány másik bejegyzés szerepel (jelenleg 307, továbbá 66 olyan, amiben kifigurázzák). Ez azt mutatja, hogy milyen irdatlan nagy hatása volt A jó, a rossz és a csúfnak a filmművészetre: a későbbi rendezőkre, forgatókönyvírókra, meg úgy nagy általánosságban az egész popkultúrára. Ennél nagyobb dicsőség senkinek sem kell, szerintem egy Oscar-díj sem érhet fel ehhez.
Mert bizony a zseniális Sergio Leonét még csak Oscarra sem jelölték soha, mindössze egy Golden Globe jelölésre futotta utolsó filmjéért. A jó, a rossz és a csúf - habár a maga idejében sikeresnek számított - teljesen mellőzve lett a díjátadókon, pedig lett volna mit rajta díjazni: a mesteri rendezést, a zseniális forgatókönyvet, a gyönyörű fényképezést, Morricone hibátlan zenéjét (most komolyan: Ecstasy of Gold!) vagy Eli Wallach lehengerlő színészi játékát.
Ugyanis hiába szerepel "csúfként" a címben csak a harmadik helyen, az a film Tucoról szól. Ő a legizgalmasabb karakter, ő van a legjobban megírva, őt lehet a legtöbbet idézni és ő az, akit úgy formáltak meg, hogy arra szavak sincsenek. Eli Wallach élete alakítását hozza, komolyan is vesszük, de ugyanakkor komikus, ravasz és menő és egy jó spagettiwesternhőshöz méltóan nagyon ügyesen bánik a pisztollyal is. Mellette nincs, ki labdába rúgjon: sem Eastwood, sem Lee Van Cleef nem tud kilépni az árnyéka mögül.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ők rosszak lennének. Utóbbi egyébként is kevesebb játékidőt kapott a kelleténél, Angyalszem figuráját kissé elnagyoltnak érezhetjük (pedig basszus ez egy három órás film), Eastwood Blondieként pedig a szokásos hozza: inkább csúnyán néz, hallgat és lő, semmint lyukat pofázna az ember hasába. De ez pont így van jól: ebbe a filmbe nehéz belekötni, így én sem próbálnám meg. Maximum a hosszán lehetne siránkozni, de a csavaros forgatókönyv kárpótol mindenért. Az ilyesmit hívják "Mesterműnek".
