Ki ne imádná a klasszikus Disney meséket? Igaz a Mickey egeres stúdió a vége felé már tonnaszámra ontotta magából a gyengébb darabokat és a direct-to-dvd folytatásokat, de azért a kézzel rajzolt(nak tűnő) figurák iránti rajongás a mai napig megvan még sokakban, köztük bennem is. Aláírom, hogy a jövő a Jégvarázs-féléké, és igazság szerint tetszik ez az új irány is, de néha nem árt leporolni a régebbi darabokat és nosztalgiázni egy sort gyerekkorunk kedvenceit nézve és hallgatva.
A Herkules erre kiváló lehetőséget nyújt, megvan benne minden, amitől abban a másfél órában jól szórakozhatunk. Egy klasszikus történet, kicsit kicsavarva, kicsit rajzfilmesítve, aranyos, annyira nem is klisés szerelmi szál, ütős főgonosz, standard vicces mellékkarakterek mindkét oldalon (mondjuk itt speciel némelyik kicsit erőltetettnek hat) és remek kis dallamok, köztük az Oscarra is jelölt I Can Go the Distance-szel, ami anno Céline Dionnal (My Heart Will Go On) volt kénytelen versenyezni...
A történet szerint Hádész el akarja foglalni az Olimposz trónját, amin Zeusz csücsül nagy elégedetten. A jóslat azt mondja, hogy a bolygók együttállásakor, ami 18 év múlva esedékes, kiszabadíthatja a titánokat, akiknek segítségével győzelmet is arathat, HA Zeusz fia, az újszülött Herkules nem avatkozik közbe. Ezért Hádész két csicskája, Pánik és Pech segítségét igénybe véve először halandóvá változtatná, majd megölné a villámok istenének fiát, elhárítva ezzel minden akadályt terve elől. Csakhogy a két jómadár nevükhöz méltóan elbaltázza a dolgot, így címszereplőnk végül is félistenként, a földön ragadva túléli a dolgot...
Éppenséggel aktuálisnak is mondható, hogy elővegyük ezt a mesét, lévén az idei évben három Herkules-filmet is kapunk. Az első már februárban megérkezett, osztatlan sikertelenséget aratva, a második (amit nálunk forgattak) a Szikla főszereplésével, egy nem sok vizet zavaró bugyuta, de gagyinak azért nem nevezhető látványmozi, amiről nemrégiben értekeztem már itt a blogon. A harmadik pedig egy említésre sem méltó übergagyi Asylum-produkció, amitől csak azért megy fel a jóérzésű emberben a pumpa, mert "bezzeg EZT be tudják mutatni mozikban, a Raid 2-t meg nem..."
Az biztos, hogy Hollywood hadilábon áll az ókorral, különösen a görög mitológiával. Erre persze nem egy rajzfilm a legjobb példa, de azért ezen a Herkulesen is jól látható, hogy a forgatókönyvíróknak mennyi köze volt az alapanyaghoz, amiből dolgoztak. Van itt kérem minden, mi szem-szájnak ingere: családbarát megoldásként Herkulest Héra fiaként ábrázolják, valahogyan Pegazust is sikerült belekeverni a sztoriba, Hadész két csicskája valójában Árész két csicskája volt, arról meg nem is beszélve, hogy a titánok az északi mitológiából ismert alakjaikban tűnnek fel...
És ez még csak a jéghegy csúcsa - mitológiát ne az amerikai filmekből tanuljatok :) Nem mintha olyan fontosnak tartanám a történethűséget, lévén az eredeti görög sztorikban minden második mondat egy hatalmas nagy "ez-meg-mi-a-franc?", de azért pár alap dologgal nem árt szerintem tisztában lenni. Itt is akad azért bőven utalás például Herkules 12 próbájára, vagy a mitológia / az ókori Görögország számos más ismert történetére, Ödipusztól kezdve Jászón Argójáig - és ez tök jó dolog. Legalábbis annak, aki érti a poénokat.
Nem ez a legszebben rajzolt Disney mese. Igazság szerint ez egy eléggé színes, mézes-mázos, gyorsan pörgő sztori, ami miatt rengeteg kompromisszumos megoldást kellett a készítőknek hozniuk. A Hidra kicsit furán néz ki (nagyon kilóg a háttérből), a többi ellenfél alakja is inkább komikus (túl erősen "rajzfilmes"), mint félelmetes. Ennek oka valószínűleg az volt, hogy az ezt megelőző két filmjük, a Pocahontas és a Notre Dame-i toronyőr a sötétebb tónusok miatt sok kritikát kaptak a tengerentúlon...
Szóval ez egy sokkal vidámabb, képi világával inkább a gyerekeknek, a szövegeivel viszont inkább az idősebbeknek szóló Disney mese, tele utalással a stúdió korábbi sikereire (a legszembetűnőbb Zordon a nemeai oroszlánként, de Pech és Pánik is gyakran vesznek fel ismerős alakokat (Hófehérke..., Hamupipőke állatszereplői)). A dalok hozzák az elvárható színvonalat, némelyikük kifejezetten ütős, Hádész pedig egyike a legjobban sikerült Disney gonoszoknak. Nem véletlen, hogy a figura hangját kölcsönző James Woods őt tartja a kedvenc szerepének. De Kulka János hangjával is isteni.
P.S.: ehhez a rajzfilmhez adták ki a legkirályabb Disney játékot :)
