...mesterségem címere: trónörökös. Eddig Murphy fénykora a 80-as évek volt. Ebben a korszakban készült szinte az összes jó filmje, ebben a korszakban véste be magát a filmtörténelembe. Az egyik első "nagydumás nigga" típusú színész volt, aki sok másik tehetséges és persze kevésbé tehetséges sorstársának taposta ki az utat Hollywood és a közönség szíve felé. Az akcióvígjáték az igazi terepe, de ha egy kicsit még ennél is komolytalanabbra vette a figurát, akkor is jól sültek el a dolgok.
Az Amerikába jöttem a klasszikus tündérmesék kifordítása. Ahogy akkoriban a lányok már nem csak a szépségükért, hanem az eszükért szerették volna a herceget a fehér lovon megkaparintani, úgy a férfiak is küzdöttek a prekoncepciókkal: ne azért szeressen belém egy nő, mert gazdag vagyok, hanem azért, aki vagyok. Eddie Murphy pedig remekül ráeszmélt az ebben rejlő minden lehetőségre: úgy tudta kifacsarni a koncepciót, hogy a klasszikus mesék klasszikus elemeit használta közben (mert ugye álruhába bújt királyokról már Mátyás korában is szóltak mesék).
Az afrikai Zamunda trónörököse, Akeem 21 éves lett, így fontos dolog következik az életében: feleségül kell vennie egy nőt, akit még sosem látott, akit csak arra neveltek születése óta, hogy az ő minden kívánságát lesse, mindenben támogassa, mindenben értsen vele egyet. Akeemnak azonban ez nem tetszik. Ő azt szeretné, hogy felesége egyenrangú társa legyen, hogy legyenek önálló gondolatai, hogy legyen saját személyisége. Ezért úgy dönt, hogy Amerikába (egész pontosan a New York-i Queensbe - sajnos lefordíthatatlan poén) utazik inkognitóban asszonyt találni magának...
Zseniális. Ez a legjobb szó erre a filmre. Akárhányszor végig tudnám nézni, annyira szeretem. Még sokadik megtekintésre is szolgál új poénokkal, annyi benne a rejtett, alig észrevehető utalás. Ráadásul eddig életem minden szakaszában máshogy találtam viccesnek... Nem véletlen az sem, hogy tavaly a legjobb alulértékelt vígjátékokat felvonultató listám első helyére tettem. És hogy miért? Csak ismételni tudom önmagam: mert ZS-E-N-I-Á-L-I-S, azért!
A forgatókönyvet nagyon jól megírták. A szituációból mindent kipasszíroztak, amit csak lehetett, a karakterek változatosak és attól válnak annyira viccessé, hogy tipikusak. Valami olyasmi, mint nálunk az Üvegtigrisben megismert bagázs, csak még ügyesebben és változatosabban megalkotva. A sztereotípiákon, ha azok nem sértőek, mindig jókat lehet röhögni és John Landis rendező a 80-as években nagyon elemében volt ezen a területen (Szerepcsere, A három amigó), kár, hogy már régóta nem készített hasonlót (A Beverly Hills-i zsaru 3 méretes buktája hazavágta a karrierjét).
Eddie Murphy (Akeem) és Arsenio Hall (Semmi - mármint ez a neve :D) közt remek az összhang, ráadásul ez a két idióta egy csomó fontos szerepet eljátszik a filmben, amitől csak még viccesebb lesz az egész. Akkoriban még nem estek át a ló túloldalára, ha elmaszkírozva kellett vicces(nek szánt) karaktereket eljátszani. Mit ad isten, ebben a filmben nincsen fingós "poén", se dagadt nős "poén", mint ahogy az a hasonló módon elkészített filmek védjegyévé vált a későbbiekben (Norbit, Bölcsek kövére 2, vagy megemlíthető a jelenségre reflektáló Trópusi vihar is).
Idézhető dumák, Cuba Gooding Jr. statisztaként a fodrászatban, Samuel L Jackson rablóként a gyorsétteremben és egy remek kis kikacsintás (a koldusok) a Landis-Murphy duó egy korábbi filmje, a Szerepcsere irányába. Persze, mint minden vígjátéknál, itt is van néhány poén, ami mellément, de ez egyrészt szubjektív, másrészt ha összesen ennyit tudok felhozni egy film ellen, akkor számomra egyértelmű, hogy kis túlzással egy mesterművel van dolgom. A vígjátékok közt ez pedig ritka, mint a fehér holló.
