Lisztes megmondja a tutit

Interjú

2014. október 09. 16:00 - lisztes

Kezdjünk egy erős kijelentéssel: A magyar filmet joggal utáljuk, hiszen sokan a hazai filmesek közül tulajdonképpen közpénzből maszturbálnak, semmi mást nem csinálnak, és ezt aztán művészetnek nevezik. Amikor meg amúgy is szarban az ország, akkor a "kultúrára" sokan inkább kevesebbet költenének (bármennyire is szeretem a filmeket, én is inkább az egészségügy támogatására szavaznék inkább). De nem kell aggódni: aki igazán alkotni szeretne, az megtalálja a módját.

interju_1.jpg

Itt jönnek ugyanis képbe az amatőr filmek, amik egy rendes nagyjátékfilm költségvetésének a töredékéből képesek előállítani valamit. Valamit, aminek a technikai minősége lehet, hogy a szakértő szemek számára rögtön elárulja magát, de azt sosem szabad elfelejteni, hogy ez a műfaj nagyon durva (pénzügyi és lehetőségbeli) korlátok közé van szorítva, ezért aztán nem is várható el tőle a profi bevilágítás, vagy a hangkeverés. Mai filmünk, az Interjú - remélem már sejtitek - egy magyar amatőr film 2013-ból.

Az Elekes Pictures pár éve már aktívan tevékenykedik az amatőr filmes szférában, lényegében a semmiből, különösebb kapcsolatok és tudás nélkül indultak neki, és szinte a szemünk előtt "nőttek fel". Ez utóbbi alatt nem korosodásukat, hanem tapasztalatukat és a technikai megoldásaik fejlődését értem természetesen. A következő  nagyjátékfilmes állomásuk a Bodom című találtkamerás horror, amivel minden eddiginél magasabb szintre léptek: angliai forgalmazás neten, fesztiválok, melyek közül az egyiknek konkrétan a nyitófilmje lett... csak így tovább!

interju_2.jpg

Az Interjú egy amolyan Fülke-szerű thriller egy titokzatos telefonálóval, aki kb. 2 napon keresztül irányítja főhősnőnket A-ból B-be, majd onnan C-be, és így tovább, miközben 1-2 ember az életét veszti, sokat anyáznak, és szép lassan körvonalazódik a nézőben, mire is megy ki ez az egész. Mindössze kb. 60 perc az egész, és bátran tudom ajánlani mindenkinek, mert bár észrevehető, hogy amatőr filmről van szó, egyáltalán nem zavaróak a sufnimegoldások, a rossz megvilágítások, vágások, és a kicsit gyengébb hang.

Na, de menjünk sorba! Az első lépés a megfelelő (érdekes, de olcsón kivitelezhető) sztori megtalálása. Ebben nincs is hiba, a forgatókönyv egész ügyesen vezet félre minket, noha érezhetően van egy-két sutább megoldás. Maga a nyitószituáció például rettenetesen erőltetett: most komolyan, ki menne be egy jól láthatóan elhagyatott épületbe a puszta közepén egy állásinterjúra, csajok? De a titokzatos "Fehér" nevű telefonáló is egész lazán tudja követni mindenhová főhősnőnket, függetlenül a végén elsütött kis trükkös megoldásától is.

1097883_191201581047175_853043791_o-2.jpg

A második lépés a megfelelő színészek megtalálása: itt az Interjú nagyon erős. Kovács Ágnes Magdolna még a gyengébb párbeszédszövegeket is megfelelő hitelességgel adja elő, jól "fél", jól játssza el, ahogy szép lassan belefárad ebbe az egész játékba. Fehért sosem láthatjuk, de a hangját adó Varga Gábor mesterien játszik orgánumával, igazi telitalálat volt a szerepre. Egy-két mellékkarakter ugyan nem az igazi, de ez már tényleg csak a legkevesebb.

A harmadik lépés a megfelelő forgatási helyszínek megtalálása: ebben sem lehet panaszunk. Remek elhagyatott helyeket találtak, a kocsi belsejét is kreatívan használják a lehetőségeikhez képest, és a kocsma, a fogadó lezsírozása sem lehetett egyszerű feladat. Végül pedig a technikai része: a hang egész jó, a kép nekem egy kicsit kékes volt, párszor kiégett és 1-2 alkalommal nagyon beremegett... A megvilágításon ugyanakkor van még mit dolgozni, kevesebb direkt fény jobban mutatott volna, mert nem tudtam nem elvonatkoztatni a színészek pofájába világított lámpáktól.

965669_168834689950531_101993257_o.jpg

Ellenben a zene, a vágások, és a néha-néha feltűnő speciális effektek (vér a lövésektől) kifejezetten jól sikerültek. Utóbbiak értelmetlen, olcsó after effectes használata engem nagyon tud idegesíteni, szóval köszönet az alkotóknak, hogy nem próbáltak minden áron rajkodni, hogy ők ilyet is tudnak. Egyébként örömteli, hogy ők ILYET tudnak szinte fillérekből, mert az Interjúnak hála már alig várom, hogy láthassam a Bodomot is, annak ellenére, hogy a talált kamerás horror nem az én világom.

Zsánerfilmeket magyarhonba!

Lisztes

Interjú az imdb-n

Interjú teljes film

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr406767445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása