Korábban már volt szó a blog hasábjain az Elekes Pictures egyik filmjéről, az Interjúról, és most itt a legújabb produkciójuk, a Bodom, ami Magyarország első mozifilm hosszúságú találtkamerás horrorja, és amit december 13-tól meg is vásárolhattok digitálisan, ezzel is támogatva tehetséges, teljes mértékben önerőből dolgozó filmeseinket (bővebb infók ITT). És itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a készítőknek, amiért a filmet a rendelkezésemre bocsátották.
Kezdjük azzal, hogy bár a találtkamerás horror zsáneréből a Blair Witch projekt óta már szinte minden csepp vért kisajtoltak, én nagyon lázba jöttem, amikor megtudtam, hogy idehaza is készül egy ilyen film. Annak ellenére is, hogy kifejezetten rühellem a rángatózó kamerát, és annak ellenére is, hogy tudtam, nagyon kicsi költségvetésű darabról van szó, amatőr színészekkel. Kíváncsi voltam, hogy tudnak-e még valami újat mutatni abban a műfajban, amiben kis túlzással ha egyet láttál, láttad az összeset is.
Tudnak. Az más kérdés persze, hogy mennyire működik mindez, de ne szaladjunk előre. Az idegesítő, és kiszámítható jump scare effektek helyett (vagyis inkább minimális használatával) Elekesék más utat választottak: lényegében egy pszichológiai horrort forgattak, amiben nem a vér, és a halálesetek számán kell borzonganunk, hanem magukon a történéseken, fordulatokon. A gond azonban az, hogy ezt a koncepciót nem sikerült megfelelően tálalni - sajnos.
A fő probléma, amit eddig szinte minden kritika kiemelt, az a gyenge színészi játék, különösen a női főszereplő, Turzó Vivien részéről. Nem sikerül természetesen viselkednie, noha ez pont az a műfaj, amiben ez nagyon fontos. Kovács Bence, a néha elcseszett mondataival sokkal természetesebbnek hatott, bár ő sem tudott mindent úgy átadni, ahogyan át kellett volna. A kisebb probléma inkább a rendezéshez köthető: a film végi csavarnál nem sikerült azt éreztetni velem, a nézővel, hogy most el kellene dobnom az agyamat.
Pedig a szándék egyértelmű volt, és az is lehet, hogy csak én vagyok túl szigorú - mindenesetre lehet, hogy csak a Hollywood által szolgáltatott szuper erős zenei rásegítés hiánya miatt éreztem furának a végét. De a rendezésbe ezen, és a nem túl erős színészvezetésen túl nem tudok belekötni: a jelenetek jól össze vannak rakva, és annyit látunk belőlük, amennyit szükséges.
Hanem: a forgatókönyv egyik legnagyobb problémája, hogy a talált kamerás felvételek mellé körítést adó ismerősök meginterjúvolásának részletei rendkívül mesterkélt szövegekkel operálnak. Egyrészt mindegyik karakter ugyanabban a stílusban mondja fel a mondókáját, másrészt... "MONDJA FEL". Sajnos nagyon érződik, hogy betanult szövegről van szó, lehet, hogy jobb megoldás lett volna, ha a készítők felvázolják a színészeknek a megfelelő hátteret, meg azt, hogy miről kellene mesélni, és azok aztán a saját szavaikkal mondják el az eseményeket.
A másik problémám az, hogy a kötelező veszekedéseket elég sután sikerült megoldani. Magam is rájöttem már forgatókönyvírás során (mert hogy hobbiból én is csinálok ilyesmit), milyen nehéz (pedig nem tűnik annak) azt hihetően megcsinálni, ahogyan két szereplő között kialakul a veszekedés, ahogyan elpattan a húr, ahogyan valamiféle feszültség lesz kettejük között. Sajnos ezt a Bodomnál nem találtam túl erősnek, pláne a viszonylag gyenge színészi játékkal előadva.
No de elég a negatívkodásból: a játékidő rövid, alig több, mint 60 perc, de az egyébként nem túl combos sztorinak ez bőven elég. Jut idő mindenre, a kirakós darabkái szépen, fokozatosan állnak össze, és szerencsére a készítők mindig találtak okot arra, hogy a kézikamerát a szereplőink maguknál tartsák, így nem esnek bele a hasonló horrorfilmek többségének egyik legnagyobb hibájába.
Szabó Dániel játéka kifejezetten tetszett, ő valóban egy KARAKTERt hozott, olyat, amiből még kettőésfélre lett volna szükség. A film produkciós értéke is magas, láthatunk például sétarepülőzést, ami egy ilyen alacsony költségvetésű független filmtől mindenképpen szép teljesítmény. A magyar táj sem olyan magyar, hogy ne tudja mimikálni az átlagember számára a finn környezetet, ahol elvileg a sztori játszódik - ja, mert hogy a Bodom készítői nem régi hazai gyilkosságok nyomába eredő médiaszakosokról szól, hanem finnekről!
Ez egyfelől örvendetes, másrészt szomorú - hiszen első magyar találtkamerás mozifilmként jó lett volna, ha helyi sztorit dolgoz fel, ugyanakkor tök jó, hogy végre sikerült túllépni a határainkon, és egy nemzetközileg jobban ismert gyilkosságot (már csak a Children of Bodom nevű zenekar miatt is) dolgoztak fel Elekesék. Én azt mondom, hogy a hibái ellenére érdemes egy esélyt adni neki, persze nem árt tisztában lenni azzal, hogy a Bodom egy kis költségvetésű függetlenfilm amatőr színészekkel, és horrorként sem a manapság divatos olcsó, ijesztgetős fajta.
