Amikor Cannes-ban annak idején bemutatták a filmet, 22 perces tapsvihar következett a stáblista legördülése után. Furcsa módon a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-szobrot mégsem kapta meg (kapott helyette másik hármat, többek közt Lubezki Az ember gyermeke-fényképezésének is beintett Guillermo Navarro operatőr). Mexikó helyett ugyanis Németország diadalmaskodott, és tudjátok mit: nem sok film van, aminek a győzelmét A faun labirintusa ellenében el tudnám fogadni, de A mások élete pont ilyen.

Guillermo del Toro írta és rendezte, túl a Mimicen, az Ördöggerincen, a Penge 2-n és a Pokolfajzaton. A jó érzékkel megáldott gyermeklelkű, ugyanakkor a horrort sem megvető rendező pont e két tulajdonságát vegyítette össze, amikor megalkotta ezt a háborús környezetben játszódó fantasyt. Vicces, hogy pont a Narnia rendezését mondta vissza, hogy helyette megcsinálhassa ezt. És nem ez volt az egyetlen áldozat, amit hozott annak érdekében, hogy kreatívan kiteljesedhessen.

Mert ugyebár ott voltak a hollywood-i stúdiók, akik nagyobb felhasználható büdzsével kecsegtettek, de del Toro inkább lemondott a saját fizujáról, semmint olyan kompromisszumokat hozzon a stúdiórendszernek "hála", amiket később aztán megbánna, vagy amik gátolnák a kiteljesedését. Nem utolsósorban a spanyol nyelvhez is ragaszkodott.  A faun labirintusa szerencsére elkészült, én pedig az első megtekintése után több, mint 8 évvel ismét elindultam, hogy 2 órára eltévedjek benne.

A II. világháború idején egy kislány, aki imádja a tündérmeséket, a beteg, terhes édesanyjával elutazik újdonsült nevelőapja erdőszéli bázisához. A kegyetlen zsarnok százados feleségét egy szülőgépnek nézi, aminek egyetlen célja, hogy világra hozza a fiát, míg a kislányt semmibe sem veszi. Főhősnőnk egy fantázia-világba menekül: a tábor melletti ősi romok között rábukkan egy labirintusra, és találkozik benne egy faunnal, aki elmondja neki, hogy ő valójában egy hercegnő, és ahhoz, hogy visszajusson a királyságba, ahová tartozik, teljesítenie kell három feladatot.

Ez egy kicseszett jó film, ezt szögezzük le. Tartom magam ehhez az álláspontomhoz még akkor is, ha másodjára már nem volt rám akkora hatással, mint amikor sok évvel ezelőtt először néztem meg. Érdekes, ez általában pont fordítva szokott történni... Mindenesetre most is magával ragadott a sztori, most is imádtam az egyedi látványvilágot, ami simán kenterbe veri a hollywoodi-módi CGI orgiákat, mint amilyent mondjuk az Alice csodaországban esetén, vagy a Demónában láthatunk. A fantáziavilág is sokkal jobban működik valós alapokkal.

A kislány által megalkotott világ bemutatása mellett pedig kikerekedik egy sztori néhány gerilláról, akik a hegyekben bújkálnak és akik próbálják túlélni, sőt legyőzni a kialakulóban lévő fasiszta diktatúrát. A két sztorivonal ráadásul rengeteg kis apró dologban összefügg, kezdve a kulcs megszerzésével, folytatva a padlóban elrejtett ajtóval/rejtekhellyel, befejezve a végjáték előtti szokásos "minden odavan" érzettel. A lázadókért izgulunk, a kislány nem idegesítő, mint ahogy a gyerekszereplők kb. 80%-a szokott lenni, így őt is hamar a szívünkbe zárjuk.

Ráadásul mindannyian ugyanaz ellen küzdenek: Vidal százados egy szívtelen, nem kicsit őrült katona, akit sokáig az egyik legjobban sikerült főgonosznak tartottam a filmtörténelemben. De újranézve be kellett látnom, hogy sokkal egysíkúbb karakter, mint amilyenre emlékeztem - talán innen ered az enyhe csalódottságom is, és ezért nem ütött már akkorát a film. Még mindig jó főgonosz, pláne azon tulajdonsága alapján, hogy az ő kis belső világában ő képviseli a jóságot, de sokszor éreztem hatásvadásznak a hirtelen temperamentumosságát.

A film végéről is ódákat tudnék zengeni, hiszen del Torro egyszerre alkotott végtelenül szomorú, ugyanakkor boldog befejezést is, amit én sosem hittem volna, hogy valaha sikerül bárkinek is megvalósítania. A valóság és a mese nagyszerű keveréke a film, rengeteg réteggel, hibátlanul kidolgozott jelenetekkel. Nekem néhol a fényelés kicsit erős volt (sok a kék, meg egyébként a nappalból éjszaka varázslása csak szórt fénynél működik szerintem jól), de ettől eltekinteve egy nagyszerűen összerakott, igazi instant klasszikussal van dolgunk.