-Korábbi munkám 2013. január 26.-ról, a facebookról átmentve-
Rögtön az elején leszögezném, hogy nem vagyok nagy rajongója az ilyen típusú filmeknek, no nem azért, mert rossznak tartom őket, hanem egyszerűen csak nem tartozik az én stílusomba. Idén a ParaNorman is megvív a legjobb animációs filmnek járó Oscar-díjért, méghozzá egy szokatlanul vegyes társaságban, ami mindenképpen pozitívum.
Mert sokféle animációs technika létezik, bár kétségtelen, hogy legtöbben kapásból a számítógépes animációra gondolnak, olyan - most már - klasszikusokra, mint a Shrek, vagy a Jégkorszak, meg lényegében minden Pixar film. Nagyon részletesen nem szeretnék, és nem is tudnék kitérni a dolgokra, de azért pár jellegzetes - nagyjátékfilmeknél alkalmazott - animációs technikát felsorolnék. Itt van mindjárt a már említett számítógépes animáció, aminek úttörője a Steve Jobs által alapított Pixar, amit most már sokadik éve a Disney üzemel. A Toy Story a maga idejében mérföldkőnek számított, gondoljunk bele, hogy lassan 20 éves lesz a film. Kétségtelenül a számítógépes animáció a legnépszerűbb technika manapság, így idén a Merida, a bátor és a Rontó Ralph képviselik ezt az alműfajt.
Az idei Oscarról lemaradt, a tavalyin is csak zene kategóriában jelöltek egy ún. Motion capture filmet, a Tintin kalandjait. Ennél a technikánál a szereplőket el is játsszák a színészek, azaz felveszik a mozgásukat és ahhoz idomítják hozzá az animációt. Ez a fajta animáció még mindig gyerekcipőben jár, bár Spielberg és Jackson próbálják magas szintre fejleszteni, de addig is Robert Zemeckis - számomra nem annyira tetszetős - munkásságából csemegézhetünk.
A Kalózok a gyurmafilmek (Stop motion) mára sajnos már nem túl népszerű alműfaját képviseli az Oscaron. A gyurmázás főleg az angolok szórakozása, és ennek megfelelően az ilyen filmek rendre angol humorral készülnek - hol jobb, hol rosszabb forgatókönyvíró kezei közé kerülve. A Csibefutam, a Wallace és Gromit és a Kalózok is remek szórakozást nyújtanak, bár kétségtelen, hogy hozzá kell szokni az efféle humorhoz, de utána már nagyon szórakoztató.
Ééés létezik még egy alműfaj, a bábozás (ez szintén Stop motion), ami 90%-ban valami furcsa okból kifolyólag a halállal és a halottakkal foglalkozik, és ami a Tim Burton-féle iskolának köszönhetően időről-időre felbukkan a mozikban. Idén meglepő módon 2 bábfilm is szerepel az Akadémia legjobb 5 animációs filmet tartalmazó listáján, melyek közül az egyik Tim Burton gyermeke, a Frankenweenie, a másik pedig a ParaNorman. Utóbbi készítői közül Chris Butler (író-rendező) egyébként maga is egy Tim Burton filmnél, a Halott menyasszonynál kezdte pályafutását, így nem csoda, hogy a kaptafánál maradt.
A ParaNorman is követi tehát a Tim Burton féle bábfilmekre jellemző történetvezetést. Normannek van egy különleges képessége: tud beszélgetni a halottak szellemeivel. Ennek köszönhetően mindenki utálja, még saját apja sem képes elfogadni a sokszor zavartan viselkedő fiút. A városkában ahol lakik régen elégettek egy boszorkányt, aki megátkozta az őt elítélő 7 embert. Bár a lakók nem tudják, minden évben meg kell akadályozni, hogy a boszorkány felébredjen, máskülönben senki sem lesz biztonságban. Ezt a hálátlan feladatot eddig Norman csöves nagybátyja végezte, de elérkezett az idő, hogy átadja a stafétát. Normannek persze komoly gondjai adódnak az ügyben...
A ParaNorman - csak úgy, mint az összes többi halállal foglalkozó bábfilm - nem kimondottan a gyerekeket célozza meg. Ami egyébként sajnálatos, mert a történet és a benne rejlő csavarok eléggé meseszerűek, ennél kicsit többet várna egy felnőtt néző. Persze tele van horrorfilm-utalásokkal, szóval a műfaj rajongói elszórakozhatnak, miközben megpróbálják azokat a film közben kiszúrni, de a látványon és ezen felül nem sok mindent ad a felnőtteknek. Van néhány nagyon jól elejtett poén, de ez önmagában azért még kevés. A gyerekeknek is akad bőven érdekesség, kérdés persze, hogy én megnézetném-e ezt velük egyáltalán. Mert ahhoz meg elég sok félelmetes dolog van benne. A történet kiszámíthatóságából egyébként arra következtetek, hogy nem az én korosztályom volt a célközönség. Szóval valahogy szerintem már megint sikerült két szék közé ülnie a készítőknek.
Elég bugyuta és amatőr megoldás, hogy a vele ki-tudja-mióta egy iskolába járó gyerekek a nézőkkel együtt ismerik meg Norman minden egyes furcsaságát, holott ezeket már rég tudniuk kellene. Az ilyesmit úgy lehetett volna elkerülni, hogy pl.: Neil és családja frissen költözik a kisvárosba (így például az is hihetőbb lett volna, amikor fény derül a bátyja "titkára" Norman nővére előtt). De az ilyen elegáns megoldások hiányoznak sajnos a filmből, és szerintem ezeket próbálják meg elpalástolni a rengeteg utalással, hogy a felnőtt néző elfelejtse kínosnak érezni amit lát.
Azért akad jócskán pozitívum a filmben, ezt aláírom. A bábok szépek, és jól mozognak, én korábban sokáig azt hittem, hogy ez számítógépes animáció, és mindössze pár héttel a megnézése előtt tudtam meg az igazságot... Valakinek komoly női segg-fétise lehet a bábkészítők közt, mert az összes női karakter Jennifer Lopez különböző korú testéről lett mintázva, ami az 5. szereplő után már eléggé furcsán hat. A stáblista végén egyébként van még egy plusz felgyorsított felvétel arról, hogyan alkották meg Norman karakterét. Érdemes megnézni, mert így könnyebb elképzelni, micsoda iszonyat munka összehozni egy ilyen filmet.
Megértem, hogy a ParaNorman megosztja a közönséget, magam is ambivalens érzéseket táplálok az irányába. Nem vagyok benne biztos, hogy bármikor újra fogom nézni, ugyanakkor örülök, hogy megnéztem. Vannak dolgok, amiket nem tudok hová tenni, ez a film is egy ilyen. A közönség talán kicsit nagyobb részét szórakoztatja (vagy a film egy nagyobb része szórakoztatja a közönséget), de úgy igazán csak egy nagyon szűk réteg tudja élvezni az egészet. És én nem tartozok oda sajnos. Idén a Kalózok!-nak szurkolok az Oscaron.
