-Korábbi munkám 2013.február 2.-ról, a facebookról átmentve-
Alfred Hitchcock legendás rendező volt, ehhez nem férhet semmi kétség, bár ezt a tényt annak idején nem ismerte fel az Akadémia, lévén sosem kapott Oscart... A háttérből felesége segítette, a producerek a lábai előtt hevertek, a Hitchcock blonde kifejezés a mai napig él a filmes köznyelvben (hősnői szőke nőideálok voltak általában), egyszóval az egyik legmeghatározóbb egyéniség volt Hollywoodban. Ő volt a suspense királya, a pszichológiai thrillerek atyja. Filmjei végén gyakran volt csavar, és rendszeresen megjelent saját rendezéseiben, általában a háttérben (Nem, nem M. Night Shyamalanról beszélek).
Miután életének egy szakaszáról korábban (1990) megjelent már egy könyv, elkerülhetetlenné vált, hogy film is készüljön belőle. Mostanáig vártak a dologgal, lehet, hogy egy kicsit talán túlságosan is sokáig. A projektet egy első filmes rendezőre bízták (ollé!), és mindezt kompenzálandó sikerült olyan nagy neveket leszerződtetni a filmhez, mint Sir Anthony Hopkins, Helen Mirren, Scarlett Johansson, Tony Collette, James D'Arcy és Jessica Biel. A könyvről, amiből a forgatókönyv készült egyébként csupa jót hallottam, állítólag rengeteg kutatómunkába került az elkészülte, és a kritikai fogadtatása kimagaslóan jó volt. Szóval innen már csak lefelé vezetett az út...
A történet egyébként - hasonlóan a Lincolnhoz, amit a soha-publikálásra-nem-kerülő videómban elmekegtem - nem a címszereplőről szól.: Míg a Lincolnál a központi téma a rabszolgaság eltörlésének nehézsége volt (a könyv, amiből adaptálták is erről szólt), itt a Psycho című film elkészítésének nehézségeit mutatják be nekünk (mert a könyv, amiből adaptálták is erről szólt...). A név, akárcsak a Lincoln esetében csupán a jobb eladhatóság miatt kell, de ez önmagában még nem lenne baj. A Lincoln problémája, hogy dög unalmas és ötlettelen jelenetek váltogatják egymást (Lincoln sztorizgat - Fehér emberek beszélgetnek a rabszolgaság eltörléséről - Lincoln problémával találja szemben magát - Republikánus bérencek térítenének demokratákat//repeat 2,5 órán keresztül), itt a gyenge rendezésnek tudható be, hogy a film valahogy nem áll össze.
Pedig az alap egyébként megvan hozzá, a Psycho filmtörténeti mérföldkő, ennek megfelelően elég komoly ellenállásba és értetlenkedésbe ütköztek készítői. A cenzorok vaskalapos emberek lévén egy szimpla wc-t nem engedtek volna mutatni amerikai filmben, a filmstúdiók fejesei szép körmondatokban burkoltan küldték el Alfredet a búsba, aki nem csüggedt, és saját pénzéből, óriásit kockáztatva hozta össze minden idők legjobb horrorját. Zseniként nehéz volt mellette az élet, és a már említett szőkék iránti "vonzalma" is hozzájárult ahhoz, hogy magánéleti gondok is fellépjenek nála. Betegség, a büdzsé átlépése és az, hogy mindössze 2 moziban mutatták be a premierje napján a filmet sem állíthatta meg Hitchcockot, hogy összehozza legsikeresebb mozgóképét.
A rendezésről már meglebegtettem, hogy egy ilyen filmhez mérten kicsit gyengécske, bár kétségkívül vannak jó pillanatai. A forgatókönyv jó pár szarkasztikus megjegyzést ad Hitchcock szájába, amitől mégsem válik idegesítő alakká, inkább úgy tekintünk rá, mint egy morcos, de szeretni való medvére. A témát kellőképp körüljárjuk, pont elég jelenet van a film forgatásával kapcsolatban, és megismerteti velünk a filmkészítés különböző fázisait, kezdve az ötlet megszületésével, majd jön a pénz előteremtése, az író leszerződtetése, megállapodás a stúdióval a forgalmazásról, a casting, forgatás és annak minden nehézsége, vágás, újravágás, bemutató...
A színészi játékra nem lehet panaszunk. Bár a maszk nem a legtökéletesebb, Sir Anthony Hopkins Hitchcockja abszolút megállja a helyét, de talán még jobbat alakít Helen Mirren a feleség, Alma Reville szerepében. Kettejük civakodásai teljesen hitelesnek tűnnek, és simán elhisszük, hogy már régóta házasok. Toni Collettet meg sem ismertem, és Scarlet Johanssonnak még az 50-es évek végi frizura is remekül áll. Ő egyébként hálás szerepet kapott, Janet Leigh-ét (aki ez idő tájt Tony Curtis felesége volt, és nem mellesleg Jamie Lee Curtis anyukája), a színésznőét, aki nagyon megkedvelte a forgatás alatt Hitchcockot, és nagyon hálás volt neki a szerepért (amiért egyébként Oscarra is jelölték). Van még jó néhány mellékszereplő, és kivétel nélkül beleillenek az 50-es évek végének világába.
A Hitchcock tehát nem egy rossz film, sőt, kifejezetten szórakoztató. Elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a címszereplő úriember munkásságát, különösképpen a Psychot, a késő 50-es évek hangulatát, a filmkészítést úgy mindenestől, és szeretnék megtudni, milyen ember lehetett az öreg... Bár ahhoz szerintem több támpontot adhat a könyv, amiből a filmet adaptálták. Egyszer mindenképp ajánlom megnézésre, nem lesz kedvenc, de nem is fogjátok megbánni ezt a másfél órát.
