Ha azt hinné az ember, hogy a "remake" a 2000-es évek találmánya, hát nagyot tévedne... Az utolsó mohikán az 1936-ban készült azonos című film remakeje (amit James Fenimore Cooper regényéből adaptáltak filmvászonra). De fel lehet hozni más példákat is (pl.: Sebhelyesarcú, A dolog), szóval - bár nem ekkora mértékben, mint mostanában, de - igenis létezett már az újrafeldolgozás fogalma sokkal korábban is. A megfelelő alapanyag kiválasztásával ugyanakkor jóval többet törődtek, így ezek a feldolgozások a legtöbb esetben jobbak lettek az eredetinél. Ez a helyzet az egyik legjobb indiános filmmel, az Az utolsó mohikánnal is...
Michael Mann a film előtt mindössze 3 másikat rendezett a mozivászonra, ezek közül talán a legismertebb Hannibal Lecter első kalandja, az Az embervadász, de ez sem hagyott mély nyomot az emberekben, lévén az Anthony Hopkinsszal készült változatok lényegesen erősebbre sikerültek. Mann aztán ezzel a filmmel elkezdte a 90-es évektől a 2000-es évek első feléig tartó diadalmenetét, olyan mozikkal, mint a Szemtől szemben, a Bennfentes, vagy a Collateral. Utóbbi két filmje, a Miami Vice és a Közellenségek már csak árnyékai a 10 évvel korábbi munkáinak. Amúgy is ritkán rendez, de számomra bizonyította, hogy egy tehetséges filmkészítő és remélem, kapunk még tőle olyan filmet, amire szívesen emlékszünk vissza.
A történet 3 csapdázó, egy bosszúszomjas indián és egy ezredes 2 lánya köré épül a 18. századi Amerikában, ahol az angolok és franciák a különböző indián törzsek segítségével egymás ellen küzdenek. Magua (Wes Studi) egy régi ügy miatt végezni akar Edmund Munro ezredessel és két lányával, hogy a földről teljesen eltüntesse minden magját a családnak. A lányokat kísérő menetet lépre csalják, de 3 csapdázó, köztük Sólyomszemmel (Daniel Day-Lewis) megmentik őket és segítenek biztonságban eljutni a két hölgynek az édesapjuk erődjébe. De ott sem jobb a helyzet: ostrom alatt vannak és nem érkezik a felmentő sereg, így fel kell adniuk az erődítményt a franciáknak, akik ígéretet tesznek, hogy senkinek nem esik bántódása. Csakhogy Magua népe, a huronok nem ígérték meg ugyanezt...
A sztori egy izgalmas korban kapott helyet és szerintem önmagában is remek, de ehhez kapunk még egy jó forgatókönyvet, ami változatos helyszíneken játszódik jó párbeszédekkel, egy majdnem tökéletes rendezést, ugyanis Michael Mann telepakolta filmjét epikus jelenetekkel, így nem egyszer leesik az állunk és kapunk még nagyszerű színészi játékot is, hála Daniel Day-Lewisnak és Wes Studinak. De menjünk sorba: szóval Michael Mann eredetileg kicsit hosszabb filmben gondolkodott és a stúdió fejesei beszélték le a közel 3 órás játékidőről, igaz én ezt is megnéztem volna. Így viszont Mann nem volt elégedett a végeredménnyel és csak egy későbbi DVD-kiadásra került rá egy bővített változat, bár ez is csak pár perccel toldotta meg a közel két órás játékidőt, de a rendező ezzel a verzióval már kibékült.
Érthetetlen, hogy Wes Studi ezért a legendás szerepéért nem kapott Oscar-jelölést, pedig igazán kitett magáért. Magua egy elképesztően izgalmas mellékszereplő, akit Wes minimálmimikával is rengeteg élettel volt képes megtölteni. Természetesen Daniel Day-Lewis itt is, mint minden filmjében remekel, a mohikán vadász által örökbefogadott Nathaniel Poe szerepében. A felkészülése legendás volt: hónapokig élt a forgatás előtt a vadonban, ahol vadászott és halászott, csak azért, hogy teljesen átlényegüljön a karakterévé. Ha emlékeztek ezt a fajta hozzáállást parodizálja a Trópusi vihar című film is :) Mindenesetre le a kalappal Daniel előtt, őt még sosem láttam Daniel Day-Lewisként a vásznon, hanem például csak Lincolnként, Bill Cuttingként vagy Sólyomszemként...
Persze a többi szereplőre sincs panasz, bár Steven Waddington a viszonylag nagy szerepe ellenére sem tud mit kezdeni magával, pedig még a karaktere, Duncan is eléggé izgalmas a jófejnek tűnő, erényeknek híján lévő katonaként, aki végül mégis feláldozza magát a szeretett nőért. A szerelmi szálak ugyanakkor nincsenek eléggé kidolgozva, de valószínűleg ez volt a csupán 112 perces játékidő ára: Uncas és Alice szerelmének kialakulását csak sejtetik (testiségről szó sem lehetett, az Alice-t alakító Jodhi May itt még nem volt 17 sem, édesanyja árgus tekintettel szemlélte a forgatást), de ez a sejtetés is jobban sikerült, mint a főszereplő páros románca. Sólyomszem és Cora között nem éreztem elég mélynek és fájdalmasnak a kialakuló kötődést... Jodhi May is nyilatkozta, hogy jeleneteinek többsége a vágóterem padlóján landolt, így végül is egy sokkal férfiasabb film lett a végeredmény.
A zseniális éjszakai ostromjelenet még csak nem is a legjobb pillanata a filmnek, pedig ezt is rengeteg éjszakán keresztül forgatták. A történetben két indiántámadás is szerepel, a második egy sokkal keményebb csata, aminek végén a főszereplők két kenuval menekülnek meg: szintén izgalmas pillanatokat hozva. De a csúcs minden kétséget kizáróan a film végén játszódó 8 perces klipp: ebben a hosszú szekvenciában beszéd nem, csak maximum kiáltások hallatszanak egy olyan zseniálisan eltalált zenére, hogy könnyen lehet, hogy a filmtörténelem egyik legszebb jelenetsorát láthatjuk a filmben onnantól kezdve, hogy a huron törzsfőnök megszólal: "az angolt!". Ebben a 8 percben akció és érzelem keveredik, szavak nélkül is minden világos a néző számára - egyszerűen le a kalappal. Nagyon szép például, ahogy még az elején Uncas saját apja vállára teszi a kezét, így búcsúzva el tőle - egy szó nélkül.
A zenére amúgy sem lehet panaszunk: a fent taglalt végjáték aláfestő zenéjét Dougie MacLean The Gael című számából komponálták (ez a dallam egy korábbi jelenetben is feltűnik autentikus hangszerekkel), de a Trevor Jones és Randy Edelman által szerzett többi szám is remekül passzol a filmhez. Az utolsó mohikán sajnos nálunk annyira nem ismert, nem került kultstátuszba, mint a Rettenthetetlen vagy a Gladiátor, pedig érdemes lenne odafigyelni rá... Persze szinte mindenki tudja, hogy van ez a film, de tizedük sem látta... Én is nemrég pótoltam és örülök, hogy vártam vele, mert most pont egy olyan időszakomban (rég láttam epikus történelmi filmet) kapott el, hogy sikerült teljesen magával ragadnia. Inspiráló film és bármikor szívesen újranézném.
