Lisztes megmondja a tutit

Alex Cross - Lisztes megmondja a tutit

2013. április 14. 15:04 - lisztes

Vannak olyan filmek, amikben benne van a potenciál, hogy valami rendkívülit (pozitív értelemben), de legalábbis átlag felettit rakjanak le az asztalra. Nem kell azonban mindig nagy dolgokra gondolni, ugyanúgy idetartozik az instant kultfilm és a kellemes meglepetés kategória is. Mai filmünk, az Alex Cross is ilyen volt. Lehetett volna sokkal több ennél, de úgy omlott össze saját magába, ahogy azt ritkán láthatjuk. Szóval rendkívülinek rendkívülire sikeredett: rendkívül rossz lett.

alex cross frontsmall.jpg

Alex Cross karaktere nyomtatásban, könyv formájában kezdett hódítani, idestova 20 kötetnél tart a sorozat és ezek közül kettőt már meg is filmesítettek Morgan Freemannel a főszerepben. Az első két regényt, igaz fordított sorrendben, először a Gyűjtő, utána pedig a Pók hálójában landolt a moziknál. A filmek nekem sajnos kimaradtak egyelőre, de ami késik, nem múlik. Ahogy olvastam több helyről is már, korrekt alkotások voltak, szóval a léc bár magasan volt, koránt sem annyira, hogy ne lehessen megugorni. Az Alex Cross készítői meg inkább limbózásban gondolkodtak...

A történet szerint (ami egy amolyan eredettörténet-szerűség) Alex Cross egy pszichológus diplomával rendelkező rendőr, aki társával egy gyilkosság ügyében kényszerül nyomozni. A hátrahagyott rajza után csak Picassonak hívott elkövetőről kiderül, hogy profi bérgyilkos aki rajzán elrejtve a következő célpontja nevét is megadta. Minderre időben rájön Alex, és kollégái segítségével megmentik a kiszemelt életét. Ekkor azonban nem várt fordulat következik be: az elkövető személyes ügyként kezeli a helyzetet és az őt megállító rendőrök ellen bosszút forral...

tyler_perry2012-alex-cross-wide-e1350142799702.jpg

Mostani filmünk a 12. regény, a Cross adaptációja - igaz csak nagy vonalakban. A The Butcher helyett kapunk egy egész jónak ígérkező ellenfelet Picasso képében - Matthew Fox tolmácsolásában. Nem viccelek, de kb. az ő játéka az egyetlen pozitívuma a filmnek. Nem a karaktere, a játéka. A karakter ugyanúgy el van cseszve, mint az összes többi, amiért már csak azért is nagy kár, mert Fox komolyan gondolta a dolgot és elég durva fizikai átalakuláson ment át a szerep kedvéért, lényegében minden grammnyi felesleges zsírtól megszabadult, úgy kiszálkásította magát.

Alex Cross 2.jpg

De jöjjenek a negatívumok: Tyler Perry színészi repertoárja abból áll, hogy alapjáraton mosolyog, ha szomorú dolog történik vele, akkor meg kevésbé mosolyog. Ez azért édes kevés ehhez, főleg úgy, hogy Alex Cross karaktere is gyatrán van megírva. Személyes ügyet csinálnak a Picasso vs Crossból, ami önmagában még nem lenne baj, de ez már a film első percei után nyilvánvaló lesz és ez rettentően idegesíti az embert... [spoiler] Cross és felesége így szereti, meg úgy szereti egymást, hatalmas a harmónia, kiderül, hogy az asszony terhes, hogy még nagyobb legyen a fájdalma... De inkább komikus, ahogyan ezt direktben az ember arcába tolják, semmint drámai.

[Spoiler folytatódik!]

A Hetedikben például egész korrekt módon lett ez megoldva: a főhős (Brad Pitt) mindvégig nem is tudott a gyerekről, önmagában elég nagy tragédia lett volna, hogy megölték az asszonyt és erre tett rá egy lapáttal Kevin Spacey karaktere... Itt viszont 3 mondat után ráragasztják a célkeresztet szegény feleségre, a hátára meg ráírják, hogy "Kell a dráma, ide lőjetek". A Hetedikben egy elegáns és hatásos, itt egy otromba és hatásvadász megoldással találkozunk, remélem érzékelhető a kettő közti különbség. Arról nem is beszélve, hogy ezt a spoileres infót már ellőtték (haha, értitek?) nagyjából a trailerben is...[spoiler vége]

alex-cross.jpg

Cross olyan szupertehetség, hogy a Picasso rajzán elrejtett üzenetet kb. 5 másodpercig tartott neki megfejtenie. Egyszerűen semmi rejtéllyel nem szolgál a film, nincs mi lekösse a néző figyelmét, Cross még azelőtt kitalál mindent, mielőtt még utalásokat kapna a néző, mégis milyen irányban kellene most gondolkodni. Olyan trehányul van megrendezve, hogy párja nincs. Feszültség az nuku, az akciójelenetek még úgy-ahogy elmennek, de ezek többsége az elcsépelt sablonokból építkezik (és nem a legjobbakból), eredetiségnek a nyomát sem látni.

Alex Cross egy szemétláda. A törvényre fittyet hány, nagyképű és hullagyalázó, aki saját rendőrtársát is leüti, hogy lophasson a rendőrségről, majd szigetelőszalaggal megkötözve otthagyja éjszakára... A Rambó-szerű személyes bosszú egy ilyen típusú intelligens karakterhez úgy illik, mint Schwarzira a doktor szerepe a Juniorban. Hamis bizonyítékot helyez el a rosszfiúnál, hogy biztosan lecsukhassák, megfenyeget egy "üzletembert", hogy lebuktatja és börtönbe küldi, ha nem segít neki az illegális nyomozgatásában. Egy borzalmas alak, aki csak azt hiszi, hogy mindent jobban tud a többieknél. Nem lehet átérezni, miért is kellene neki szurkolni...

Alex-Cross-Edward-Burns (3).jpg

A csavar olyan borzasztóan rossz, hogy külön tanítják az ilyesmit a forgatókönyvírás órákon az "így ne csináld" szekcióban. [spoiler] Jean Reno karaktere kb. kétszer jelenik meg a film során, az első alkalommal teljesen ártalmatlanul elnézést kér, amiért egy méteres gyűrű van a kezén... Hú, na vajon miért volt ezt fontos megemlítenie az 5 mondatának egyikében, ami jutott neki? Alex Cross ezután 20 méterről a másodperc tört része alatt kiszúrja, hogy a merénylet idején nem viseli a gyűrűt és ebből máris leesik neki, hogy ki a rosszfiú... A robbanás utáni maradványok, meg hasonló az nudli, a gyűrű az igazán megdönthetetlen bizonyíték! [spoiler vége]

Picassoból lehetett volna akárki, de úgy félresiklott az egész karakter, hogy rossz volt nézni. Az első gyilkosságánál egy ketrecben puszta kézzel legyőz egy ketrecharcost, kitöri a kezét is a biztonság kedvéért (mert megütötte az arcát, pedig megkérte, hogy ne... erőltetett megoldás, Az utolsó cserkészben ez ezerszer jobb volt). Ezt követően egy nő felhívja magához, a testőrök meg leellenőrzik, hogy nincs-e nála fegyver, aztán felengedik őket kettesben. Na most, ha veszélyes, miért hagyják őket egyedül, ha meg nem, miért ellenőrzik? Puszta kézzel is meg tudná ölni azt a nőt egy perc alatt... Semmi értelme sincs ennek... A vízvezetékben úszásról nem is beszélve... Miféle vízvezeték az, mi a funkciója? Ha a hallban lévő szökőkúté, miért visz fel egészen az épület legfelső szintjére? Meg egyáltalán miért nevezi meg a következő áldozatát?

alex-cross-006.jpg

Direkt vártam az írással pár napot, hogy sikerüljön lenyugodnom és egy mérsékeltebb írást összehoznom és hát ez volt az...  Az Alex Crossban az a legbántóbb, hogy ennél mérföldekkel jobb lehetett volna egy jó főszereplővel, rendezővel és forgatókönyvvel. Mert akadt egy-két értelmes ötlet és előálltak egy abszolút vállalható gonosztevővel, de ez még édeskevés ahhoz, hogy értékelhető film váljon belőle. A folytatás mindenesetre úton van, örvendezzetek. Amúgy is a rebootok korát éljük, nemsokára érkezik a Jack Ryan film is (Vadászat a Vörös Októberre, Férfias Játékok, Végveszélyben, A rettegés arénája). Mondjuk annak jobbak az előjelei...

Lisztes

Alex Cross az imdb-n

Alex Cross előzetes

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr785217168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.14. 17:06:06

ahogy írod, pontosan ez a legnagyobb baj a filmmel, hogy nagyon nagy potenciál van benne, de nagyon nem jött össze. :S

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.04.15. 00:36:56

egyetértek. Több volt benne, csak hát Foxon kívül mindenkit le kellett volna cserélni :D
süti beállítások módosítása