Amerikában az európai foci nem örvend olyan túl nagy népszerűségnek, persze azért talán Beckhamről már hallott a többség ott is, főleg miután a megfelelő fizetség fejében odaigazolt. Így aztán nem kimondottan gyakori témája ez a filmeknek Hollywoodban (baseballról évente több is készül, fociról meg elszórtan), ez inkább az öreg kontinens, elsősorban Anglia reszortja. Igazából fogalmam sincs, hogy a Kispályás szerelem alkotói miért pont a focit választották háttérnek, mert a történet szempontjából teljesen lényegtelen a csapatsport, amit Gerard Butler okít a nebulóknak.
Már csak azért is értetlenül állok a dolog előtt, mert a filmkészítők teljes futballtudása annyiból megállt, hogy nem lábujjheggyel kell rúgni a labdát. Az egész foci-sztori csak azért kell, hogy Butler sportos karaktere kisvárosban gyerekekkel foglalkozhasson a szingli, válófélben, vagy kalandos kedvükben lévő anyukák legnagyobb örömére. Éppen ezért ne várjunk egy "lúzer gyerekcsapat új edzőt kap és vicces montázsok után megnyerik a bajnokságot" történetrészt, helyette egy "lúzer gyerekcsapat új edzőt kap és miután utóbbi az összes valamire való nővel lefeküdt, megnyerik a bajnokságot is"-t kapunk.
Merthogy Butler karaktere egy kiváló focista volt, de egy súlyos sérülés véget vetett a karrierjének, majd az ezt követő felelőtlen életvitel kinyírta a házasságát és a vagyonát is. Lepukkant főhősünk sportriporternek menne, de ahhoz kapcsolatok (vagy inkább referenciák) kellenek, nem mellesleg egyetlen fia egy kisvárosban él és próbálván helyrehozni a dolgokat vele a közelében akarna maradni. Miután fia fociedzésén elszörnyülködik az aktuális edző hozzánemértésén, úgy dönt, a kezébe veszi a dolgokat, aminek hatására a jóképű és gyerekekkel is jól bánó pasira éhes anyukák a pálya szélén elkezdik csurgatni a nyálukat...
A film elején rögtön mély drámát kapunk, bevallom magam is hullajtottam pár könnycseppet, mikor főhősünk a kabrió kétszemélyes sportautójában ülve panaszolja el a főbérlőjének, hogy nincs sok pénze, de nemsokára kifizeti a lakbértartozását. Hasonlót utoljára a 40 és annyi nézésekor éreztem, ott az újgazdag család életébe bekövetkező súlyos anyagi problémák miatt kellett _majdnem_ eladni az _egyik_ autót. De nem kell aggódni, nem sokáig fognak kínozni minket az alkotók az ilyen egyéni tragédiákkal, úgyhogy a továbbiakban nem lesz szükségünk zsepire.
Mint már említettem, a fociról sok szó nem esik, ez elsősorban a "Gerard Butler végigmegy az anyukákon" szintű sztori: kapunk egy mániákus depressziós önbizalomhiányos overly attached wannabe girlfriendet, egy dúsgazdag, sejtelmesen mosolygó üzletasszonyt, egy elhanyagolt, szintén dúsgazdag, férjének minden áron keresztbe tenni akaró feleséget és Butler exnejét, aki épp az esküvőjére készül újdonsült pasijával. Sok-sok mindennek megágyaznak ezzel a film közepe táján, de végül a 4 közül 2 teljesen konfliktusmentesen maradt, ami persze egyfelől öröm, mert őszintén mondom, meglepett, hogy nem kezdtek velük semmit, másfelől meg pont ezért majdhogynem értelmetlenné válnak ezek a szálak (a játékidő indokolatlan 105 percének függvényében).
Színészeink leginkább semmilyenek, illeszkednek a forgatókönyvben felvázolt semmilyen történethez: Butler mosolyog, férfiasan megsimogat egy gyereket (na nem úúúgy), focizik egyet, aztán irány a meztelen felsőtestes jelenet, mert a közönség azért fizetett... Dennis Quiadnek jól áll a seggfejség, de amilyen erősen kezd a karakter, olyan gyér a második félidőben. Jessica Biel talán a legjobb, neki van a leghálásabb szerepe a választani kényszerülő elvált anyuka szerepében. Catherine Zeta-Jonestól ezt a fajta magabiztosan mosolygó üzletasszonyt már sokszor láttuk, ugyanakkor a szerepe szerint ex-sportriporter, de azért semmit sem tesz, hogy ezt el is higgyük neki. Uma Thurman szerepe hálátlan és unalmas, Judy Greeré pedig hálátlan és idegesítő.
Ahhoz képest, hogy komoly sztárparádéval van dolgunk, meglepően semmilyen film lett a Kispályás szerelem, ahogy a magyar címe is sugallja, ez amolyan kispályás film. A célközönsége (30-as, 40-es magányos anyukák) igényeit kielégíti, de ennél többet nem kell tőle várni. Lelövöm a poént: Happy end a vége, de kommentben jelentkezhet az, aki ezen meglepődött... Butler filmes karrierje sajnos egyre inkább ível lefelé, az Olympus has fallenben bízhatok már csak, nemsokára sort fogok rá keríteni... Mindenesetre erre a filmre nem kellett volna...
