Stallone munkásságának egy kevésbé ismert darabja ez a film, holott az átlag 90-esévekbeli Sly eposzok többségénél talán még jobb is. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha ez a mozi nem marad ki a gyerekkoromból és már VHS-en találkozok vele akkoriban, egészen biztos más szemmel látnám. Így most egy korrekt iparos mérsékelten szórakoztató "B" filmjeként könyveltem el: azt az olvasóra hagyom, hogy ezt pozitív, vagy negatív jelzőként értékeli-e.
Mert félre ne értsetek, én meglehetősen kedvelem a két nagy öreg (Arnie és Sly) munkásságát, de ha így felnőtt fejjel futok bele olyan darabokba, amikhez korábban nem volt szerencsém, óhatatlanul is másképp értékelem azokat. Így lehetséges az, hogy az Állj, vagy lő a mamám nekem a mai napig kedves gyerekkori emlék (és ezért nem is merem újranézni), míg a Piszkos alku Schwarzitól, vagy ez a film Stallonétől már nem felel meg maximálisan az elvárásaimnak...
Frank Leone (Stallone) a börtönben csücsül, de már csak 6 hónapja van hátra. Ha végre kikerül, várja a menyasszonya, meg a nevelőapja felújításra váró autószerelő műhelye. Ám egyik éjjel áthurcolják egy másik, kevésbé barátságos fegyintézetbe, ahol régi ismerőse, Warden Drumgoole (Donald Sutherland) az igazgató. Az öreg pöttyet pipa főhősünkre, mert ő volt az egyetlen, aki sikeresen megszökött igazgatói pályafutása során, ami miatt most ezen a Rahway nevű szemétdombon kénytelen kapirgálni. Ezért aztán mindent megtesz, hogy Frank ne érezze jól magát...
A magyar cím nem árul zsákbamacskát, sőt még találóbb is, mint az eredeti "Lock up", ami csak annyit jelent, hogy "Bezárva". Stallone karakterét szívatják ezerrel, ő meg csak tűri, tűri és tűri - tulajdonképpen erről szól ez a film. A 80-as évek végén járunk, itt a főhős még mindig tiszta erkölcsű, természetesen a börtönbe sem gonoszsága végett, hanem önfeláldozása, megérthető önbíráskodása és a csillagok szerencsétlen együttállása miatt került...
B filmről lévén szó tele van kiszámítható momentumokkal. Ezek többségével már 20 perc után tisztában vagyunk, de azért az mégis bosszantó, hogy nem is próbálják meg óvatosan belefonni a történésekbe, hanem szinte a semmiből előveszik (felvezetik), hogy aztán majd később, a film vége felé felhasználhassák. Ilyen például a börtön tervrajza, ami a film elején előkerül, majd egy "áh, ez hülyeség" után egy órán át hanyagolják. Vagy például Larry Romano karaktere (First Base), akit Frank csak úgy a semmiből megkedvel... No, akkor jutott eszembe a Nagy durranás első részéből a Hullajelölt nevű szereplő.
Mennyire gonoszak a gonoszak? Nagyon. Olyan durván, rajzfilmszerűen gonoszak? Majdnem. Hárman is vannak, csak hogy örüljünk: a börtönigazgató motivációja egyedül a bosszú - őszintén szólva, nekem ez kevés (vagyis épphogy csak elég), nem sok barom van, aki a büszkesége miatt annyira bedurvulna, hogy gyilkoltasson, vagy az állását kockáztassa. Nála is gyengébb lábakon áll a szadista börtönőr karaktere: ő azért csinálja mindezt, mert sajt. Az egyedüli, teljes egészében érthető motivációt Sonny Landham (a Predátor Billyje) kapta: neki életfogytiglanosként nincs vesztenivalója, így az igazgató ajánlatát/fenyegetését hülye lenne nem elfogadni. Börtöntöltelékként amúgy is hihetőbb az agresszív szemétláda szerepében, mint mondjuk Sutherland karaktere.
Mennyire jók a jók? Nagyon. Olyan durván, rajzfilmszerűen jók? Majdnem. A börtön személyzetéből természetesen nem hiányozhat a jóarc, szociálisan érzékeny fegyőr, őt William Allen Young formázza meg igazságra szomjazva. Hogy a rasszizmus vádját nagy ívben elkerüljék, rajta kívül Meissner százados (John Amos) és a mackós elítélt, Felhő/Eclipse (Frank McRae) is ezt a mezőnyt erősíti az afroamerikai csapatból. Értékelhető színészi alakítást azonban csak Tom Sizemore képes kierőszakolni magából, miatta tényleg érdemes megnézni a filmet.
Stallone ebben is Rockyt játssza, de ez nagyjából rendben van, szóval nem érdemes húzni a szánkat miatta. A végjáték ütősre sikeredett, a szökéstől kezdődve egy nagyon izgalmas és érdekes, sőt akciódús 20 percet kapunk. Előtte viszont a szokásos beilleszkedős/köcsögösködős köröket futja a film, de ennél ebben a témában vannak messze érzékenyebb és jobban sikerült darabok (például az A remény rabjai). A "szegény ember vízzel főz" alapon, ha 80-as évekbeli macsófilmre vágysz és ez még kimaradt az életedből, rászánhatod azt a közel 2 órát...
