A tengerentúlon tonnaszámra mérik a legendás bokszolókat (fogalmam sincs, hogyan lehet belőlük ennyi), így viszonylag gyakran készül életrajzi film is az életútjukból. Rubin 'Hurrikán' Carter sem kerülhette hát el a sorsát: de ő valójában nem sportemberként érdekes, hanem ártatlanul elítélt, szegény sorból származó, de kikupálódott feketeként. És mint ilyen, története kiváló alibiként szolgálhat egy kb. 2,5 órás rasszizmus ellenes reklámfilmhez, amit életrajzi drámának álcáztak.
Ehhez az "álcához" két könyvet is felhasználtak, úgy gyúrták össze a forgatókönyvet: az egyiket maga a címszereplő, Rubin Carter írta még a börtönben (ami még a filmben is megjelenik), a másikat pedig Sam Chaiton és Terry Swinton dobták össze. Ez utóbbi adja a körítést, aminek segítségével elmesélhető sztori lesz Hurrikán életútjából. Visszaemlékezésekkel, de javarészt a harccal az igazságért és a szabadságáért, ami a csúnya rasszista kisvárosiak áskálódása miatt eddig nem adatott meg főhősünknek.
Két afroamerikai lemészárol pár ember egy kocsmában, majd egy fehér kocsival elmenekül. Nem sokra rá a szintén fehér autóban utazó Rubin Cartert és frissen összeszedett cimboráját leállítja egy rendőr. Kezdetben még csak rutineljárásnak tűnik, ám később megjelenik főhősünk nemezise, akinek rasszizmusát még Hitler is megirigyelné és minden erejével elkezd azon munkálkodni, hogy Hurrikánra kenje ezt a bűntényt. Sikerrel is jár: címszereplőnk börtönbe kerül ártatlanul, ahol megírja a könyvét... Ami sok évvel később egy Lesra nevű srác kezében landol, akire óriási hatást gyakorol az írás és elhatározza, hogy segít Rubin Carteren, a legújabb példaképén.
Mivel a sztori ide-oda ugrál és kezdetben kicsit kesze-kuszák a szálak, nehezebb felvenni a fonalat. 2,5 órás a film, így a játékidőbe éppenséggel belefért mindez, de sok dolog kapott a kelleténél nagyobb hangsúlyt. Különösen igaz ez a Hurrikánon segítő furcsa családként (?) funkcionáló emberekre, akik sokáig nagyobb szerepet kapnak, mint címszereplőnk, holott nem sok minden érdekeset csinálnak, inkább maga az a tény az érdekes, hogy 2 férfi 1 nő felállásban élnek vidám életet, miközben néger kisfiúkat adoptálnak nem hivatalosan, hogy taníthassák őket.
Izzadságszagúan próbálják beletuszkolni a filmbe a feketék "öntudatra ébredését", azaz hogy Lesra, Rubin és az összes többi afroamerikai szereplő minden harmadik mondatában megjegyez valami olyasmit, hogy vagy nagyon büszke arra, hogy fekete, vagy azt, hogy a fehérek elnyomó rasszisták és minden az ő hibájuk. Ez utóbbit később, a film fináléjában visszavonják, lévén mégis csak 3 hóember segített Hurrikánnak kijutni a sittről. Ehhez még külön mellékszereplőt is kreáltak (természetesen színes bőrűt), akinek annyi volt a dolga, hogy bölcs öregként felmondja: "Azért nem minden fehér rossz ember".
Mindezek ellenére rengeteg jó pillanata akad a filmnek. A meccsek bevágása fekete-fehérben szinte mindig jókor történik, de a börtönélet bemutatásával sem mentek el az indokolatlanul kegyetlen irányba, sőt: az egyik smasszer kifejezetten jó arc (Clany Brownnak meglágyult a szíve A remény rabjai óta). És azt is jól tették, hogy nem a tárgyalásra, hanem az azt megelőző nyomozásokra koncentráltak inkább, mert így nem süllyedt a film az utolsó harmadában sem totális unalomba.
Washington most is, mint szinte mindig nagyszerűen játssza a főszerepet, ő meg is szerezte vele a film egyetlen Oscar jelölését. Nagy kihívást jelenthetett számára, hogy az egész fiatal, huszonéves, életerős Rubintól az ötvenes, kissé megfáradt Rubinig kellett bemutatnia a karakterét, de nagyon is hiteles volt. A Lesrát játszó Vicellous Reon Shannonnak elnézve a további sorsát színészként ez volt élete nagy szerepe és ki is tett magáért, mert egész jól adta vissza karakterének lelkesedését Hurrikán irányába.
Az én ízlésvilágomnak kicsit túl pátoszos és liberális felfogású volt a film, de ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne. Sokban hasonlít az Apám nevében című, Daniel Day-Lewis nevével fémjelzett darabhoz, amiben szintén ártatlanul elítélt ember raboskodik börtönben évtizedeken át. Ott mindezt az angol-ír konfliktus köré húzták fel, a Hurrikánban pedig a "klasszikus" fekete-fehér ellentét került sokadszor is előtérbe. És a győzelemhez itt nem volt elég egy ember, mint az Apám nevében esetén Emma Thompson, hanem 3+1-es felállásban az Igazság ligájára volt szükség Kanadából...
