THIS IS SPARTAAA! A 300 című filmet már láttam párszor, de most újra elővettem, aminek nagyon prózai oka van: számításaim szerint a blog fennállása óta 299 produkciót néztem meg és írtam is róla (bár még nem mind jelent meg), így e neves alkalmat így láttam a legjobbnak megünnepelni (a cikk bepötyögése óta már 350 körül járok). Sajnos-nem sajnos a folytatása kicsit késve jelenik meg (eredetileg 2013 nyarára tervezték, ki is jöttek az első poszterek és előzetesek, de aztán visszakoztak), így arra még 2014 tavaszáig várnunk kell.
A 300 egy jelenség. Sokan imádják, sokan utálják, igazából a legtöbb ember látta már és garantáltan markáns véleménnyel rendelkezik róla. Én még emlékszem, ahogy megláttam az első előzetest 2005. decembere tájékán és teljesen eldurrant tőle az agyam. Aztán emlékszem arra is, ahogy szépen biztosan kicsúszott az imdb TOP250-es listájából és nem értettem, hogy ezen a filmen mit lehet annyira utálni... Mert őszintén: senki nem számított Shakespeare drámára, hanem egy nyílegyenes történetre pár machoval, lenyűgöző látványvilággal megfűszerezve.
És ez abszolút működik, sőt, a film egyáltalán nem buta, nincsenek benne különösebb logikai bakik. Ez egyszerűen egy nagyon jól sikerült kísérlet volt arra, hogy a képregények (és képregényalbumok) világát átültessék a mozivászonra. És ebben máig etalon, hiába a Watchmen, a Sin City, meg az azt majmoló produkciók, a 300 mind közül a legjobb, ha szigorúan a hangulat átadására koncentrálunk. Márpedig egy ilyen filmen badarság lenne a történelmi hitelességet számon kérni.
Mert ugye miről is szól ez a történet? Xerxész vezetésével jönnek a perzsák görögföldre, de a spártaiaknak nem szabad háborúzni, szóval Leonidász király sétára indul a 300 fős testőrségével, hogy a Thermopülai szorosnál megállítsa a hatalmas hadsereget. A dolog egész babául megy, amíg el nem árulják őket, így bekerítve a maroknyi sereget, esélyt sem adva nekik a győzelemre. Hősiesség, bátorság, igazi spártai becsület - a történet, amire minden görög büszke lehet.
A történet, ami egy hatalmas klasszikus, hiszen még az ókorban született - a Frank Miller-i látásmód pedig egészen szürreálisra, meseszerűre sikeredett, de pont ez az, ami miatt egyáltalán szóba jöhetett ennek a sztorinak a filmre adaptálása. A festett háttér szép, a CGI egy-két kivételtől eltekintve szintén és van egy utánozhatatlan stílusa Zack Snydernek, amit itt járatott csúcsra: gyorsítások, lassítások és egyszerűen megannyi rohadtmenőn kinéző harcjelenet.
Így aztán érdekel-e bárkit is, hogy a görögök páncél helyett a hasizmukban bíznak? Persze hogy nem, mert egy percig sem merült fel, hogy egy hiteles ábrázolását látjuk a híres csatának, vagy a politikai harcoknak, vagy bármi másnak. De mivel az egész szerkezeti felépítése úgy néz ki, hogy az egyik túlélő meséli el az egész sztorit egy harcra kész hadseregnek, még csodálkozni sem kell azon, ha egy-két helyen lódít, meg kiszínezi a történetet. Persze ez utóbbiaknak már tényleg nem ártott volna normális harci felszerelés...
Xerxészt a brazil Rodrigo Santoro formálta meg, míg a híresebb görögöket természetesen egy skót, egy ír-német, két angol, meg egy ausztrál színész alakítja, de hát Brad Pitt szőke tincsei után a Trójában... Na, mindegy. Butler minden skótsága ellenére (azaz a mediterrán emberektől nem is különbözhetne jobban) remekül formálja meg Leonidász királyt. Iszonyat jó eredetiben hallani az orgánumát, amit sajnos a magyar szinkron nem tud visszaadni, bármennyire is igyekszik. De mivel többek közt a "This is Sparta"-t "Nem, csak spártai"-ra fordították, esélye sem volt...
Én most szinkronnal néztem, de aki teheti, inkább eredetiben sasolja meg, sokat dob az összképen. A 300 egy nagyszerű mese olyan semmiségekről, mint a becsület, a hazafiasság, a bátorság és az önfeláldozás. Nagyon szépen van fényképezve, a látvány tényleg lélegzetelállító, tele van idézhető (és kifigurázható) dumákkal és annyi tesztoszteronnal, amennyit filmen még soha senki sem láthatott. A 2006-os esztendő egyik legkülönlegesebb alkotása.
