Hozzánk csak most érkezett meg, noha hazájában még a nyáron bemutattak Lee Daniels filmjét, A komornyikot, ami a tengerentúlon elég szépen hozott a konyhára. Az oka egyrészt abban keresendő, hogy arrafelé népszerű még a mai napig a fekete-kérdés, noha már rég túl vannak azokon az időkön, amikor a bőre színe bárkit is hátrányosan érintett volna. Másrészt az egyik főszereplő Oprah Winfrey, akinek szavára a fél ország ugrik, így a marketing részével nem sokat kellett aggódniuk a készítőknek.
Persze idehaza minden más. Itthon veszélyes vállalkozás egy ilyen témát boncolgató filmet behozni, mert hát legyünk őszinték: legtöbbünket nem érint olyan mélyen. Itthon az öt éves terv mihamarabbi teljesítése mellett nem jutott sok idő a világ másik végén élő feketék emberi jogaiért harcolni. Szóval nem vennék rá mérget, hogy rá fog harapni a hazai közönség, hiába a neves színészgárda, az Oscar-susmus és az, hogy szinkronnal (nem is akármilyennel!) küldik a mozikba.
Az igaz történet inspirálta fikció(!) főszereplője Cecil Gaines, aki egy gyapotfarmon töltötte a gyerekkorát. Apja halála (kivégzése) után "házinigger" lett belőle a gazdánál, így tanulta ki a felszolgáló mesterséget. Később szerencsét próbálva észak felé indult, ahol előbb egy kisebb hotelben, majd egy nagyobban dolgozott, míg végül meg nem hívták a Fehérházba, ahol közel 30 év alatt számtalan elnököt szolgált, miközben fiából emberi jogokért küzdő aktivista, később pedig politikus lett...
A legrosszabb értelemben vett hatásvadász jelenettel nyitunk, csak hogy megadják az alaphangulatot. A gonosz, fiatal gazda miután megerőszakolta Cecil anyját (Mariah Carey meg sem szólal a filmben), főbe lövi az apját, mert épp olyanja volt... Szóval 5 perc után sikerült teljesen hazavágniuk az élményt, ugyanis innentől kezdve nem tudtam már komoly szemmel tekinteni a filmre. Hiába szól a feketék fontos korszakáról, az ilyesfajta kezdést én csak szánalmas próbálkozásként tudom értékelni. Ez nem emberi dráma, ahhoz messze nem elég elegáns.
A folytatásban kicsit javul a helyzet, de Whitaker narrálása egyáltalán nem hiányzott az összképbe. A narrátor az esetek többségében a lusta forgatókönyvírók eszköze, csak kivételes alkalmakkor van létjogosultsága (például ha Morgan Freeman csinálja ugyebár :D). A komornyik esetében a fele szöveget simán ki lehetett volna hagyni, a másik felét pedig be lehetett volna filmen is mutatni. Szerencsére Gesztesi Károly hangján elviselhető volt, noha hiányozni nem hiányzott volna.
Ez az egész film egy fekete törióra. Végigmegy minden fontos állomáson, ami a gyapotfarmon dolgozó rabszolgáktól Obama elnökké választásáig tartott Amerikában... Illetve, mikor már Reagen alatt csillapodtak a kedélyek és nem volt mit felhozni, előhúzták a kalapból Dél-Afrikát és Nelson Mandelát a biztonság kedvéért. Daniels próbál egyensúlyozni a két oldal közt (amcsi elnököket kiszolgáló címszereplő, illetve a Fekete Párduc mozgalom bemutatása), de gyakran billen át a mérleg nyelve utóbbi oldalára.
Főszereplőnk jellemfejlődése nagyjából annyiból áll, hogy a film 90%-ban "fehér emberként" gondolkodik, majd miután megöregedik, hirtelen rájön, hogy mekkora királyság volt az, amit a fia délen csinált és amiért ki is tagadta a házából és onnantól kezdve lelkes demokrataként alig várja azt, hogy végre fekete elnököt válasszanak meg az országában. A legmélyebb pont a film vége felé van, amikor az idős Cecil arról beszél, hogy feleségével nap mint nap kisétálnak oda, ahol majd szavazni fognak Obamára, hogy meglegyen a napi örömük. Nem érdekel az amerikai politika, de azt hittem, hogy ott helyben lefordulok a székről :)
Fontos történelmi filmről lévén szó fontos színészeket sikerült megszerezniük az alkotóknak. Mindenkit, aki kettőnél többet böffent, valami ismert arc formál meg, de ezt már a telefirkált plakát óta tudja a fél világ. 5 különböző elnököt mutatnak be, melyek közül kétségkívül a Liev Schreiber által megformált Lyndon B. Johnson sikerült a legjobban. Igazából nem is értem, miért nem gyúrtak kicsit jobban rá arra, hogy bemutassák az ő mindennapi, "civil" életüket, amikor nem a kamerák előtt tetszelegnek.
Ebben a kontrasztban szerintem sokkal több potenciál volt (elsősorban sok vicces jelenetet lehetett volna készíteni. Nem idétlent, hanem vicceset). De a legtöbb elnök kihagyott ziccer, szerepel 3 jelenetben és vége. Ha már egy ilyen "belső" ember életéről készítenek filmet, akkor szólhatott volna róla és nem a fiáról és a feketék "ébredéséről". Sokkal jobban örültem volna, ha a film tartja magát ahhoz a kijelentéshez, ami elhangzik benne: "Nem tűrjük meg a politizálást a Fehérházban".
Néhol túlságosan giccses és hatásvadász, de egy-két helyen kifejezetten vicces és szerethető film lett A komornyik. Vegyesek tehát az érzelmek, sokszor éreztem úgy, hogy alulhasználtak néhány szereplőt, vagy elbénáztak pár jelenetet. Akit érdekel ez a téma, annak mindenképpen ajánlott a film megtekintése, mert végül is szórakoztató. Szájbarágós nagyon, szóval akit ez zavar, az a haját fogja tépni. Mindenesetre Forest Whitakert, de még lehet, hogy Oprah-t is jelölni fogják Oscarra érte (ha már a sminkesek ilyen bénán dolgoztak)...
