Ha érdekel, hogy hogyan jutunk el rekord idő alatt onnan, hogy jól szituált emberek beszélgetnek egy irodában oda, hogy egy tetőtől talpig szaros férfi az éjszaka közepén egy ócska traktort vezet, aminek a bálahordó tüskéjén egy döglött pitbull lóg... Nos... Nézd meg ezt a filmet. Szerintem legalább annyira meg fogsz rajta lepődni, mint én. Egy "szokásos" skandináv krimit vártam, ehelyett egy izgalmas, mozgalmas, csavaros thrillert kaptam, ami simán megállja a helyét a nemzetközi piacon is.
Úgy néz ki, hogy ezek a norvégok tudnak valamit. Ha nem folyton európai városokról dumáltak volna benne, fel sem tűnt volna, hogy nem amerikai filmet nézek. Tudom, ez nem feltétlenül bók, de itt most a lehető legjobb értelemben használom az "amerikai" szót, hiszen még mindig Hollywood szállítja a legjobb thrillereket (elég csak a nem is olyan régen a mozikba kerülő Fogságbanra gondolni). Lefogadom, hogy most nagyon irigyek a norvégokra, bár az az igazság, hogy még mielőtt ez a film kikerült volna moziforgalmazásba, a Summit Entertainment már le is csapott a jogokra: igen, nemsokára elkészül az amerikai remake is...
Roger Brown fejvadászként dolgozik. Nem, ez nem a vadnyugat, a modern társadalomban ez már kicsit mást jelent: nagy multik kérik fel, hogy szerezzen megbízható embereket számukra vezető beosztásokba. Az interjúit eközben arra használja, hogy megtudja, van-e a jelölt tulajdonában valami értékes festmény... Mert ez esetben Roger fogja magát és betör hozzá, majd kicseréli egy ócska reprodukcióra az eredetit, miközben a rendőrként dolgozó társa elkussoltatja a riasztót és később pedig Svédországban elpasszolja a lopott szajrét. De természetesen az egyik balhé félrecsúszik...
Kicsit nehezen rázódtam bele a filmbe. Az első 20 percben sok mindennek megalapoznak ugyan, de talán ezt egy kicsit szárazon teszik. Sok a párbeszéd, a monológ, kevés az "akció". De amint Roger ellopja azt a bizonyos festményt és az ex-katona tulaj a nyomába ered, a néző azon kapja magát, hogy tátott szájjal bámulja az eseményeket. A cselekmény annyira felgyorsul, hogy szinte alig tudja az ember követni, épp mi történik. Jönnek az újabb és újabb csavarok.
Jo Nesbø regényét ketten adaptálták vászonra és azt kell mondanom, hogy szinte hibátlan munkát végeztek. Filmként is maximálisan működnek a dolgok és szerencsére mindenféle sallangot mellőztek a forgatókönyv megírásakor. Így a 100 perces játékidő (a már említett szinte mindennek megalapozó 20 percet leszámítva) kellően feszes. Rengeteg történés fért bele, ám mégsem mondható zsúfoltnak. Nem a különböző dolgok vannak egymás után hányva, hanem mint egy kirakós játék darabkái, úgy állnak össze egy jól átlátható rendszerben.
Robert furcsa szakmát választott. Én speciel nem is tudtam, hogy ilyesmi létezik. Miért vadászna le egy multicég magának egy vezetőt máshonnan, mikor a saját alkalmazottjai közül is kinevelhet egy kellően kompetens személyt? Ráadásul a "hazai versenyző" még csak nem is zsákbamacska, hiszen a cégek pontosan tudják a delikvensek képességeit. De én hiszékeny ember vagyok: amilyen elvetemült ez a mai kapitalista világ, ennél nagyobb ostobaságnak tűnő dolgokon sem akadok fenn.
Ez egy érdekes szakma és szerencsére Robert karakterének mélységét nem intézik el ennyivel: nagyon jól érezték az írók, hogy az, hogy főhősünk a való életben mennyire felszínes és komplexusos egy nagyon fontos szál a történetben. És nem csak azért, mert a nagy tanulságként szolgáló végkifejletben elfogadja végre magát olyannak, amilyen, hanem mert az oda vezető úton kismilliószor ki lehet használni a karakterben rejlő potenciálokat. Kicsit olyan, mint mikor a Die Hard első részében McLane-nek direkt megnehezítették a dolgát a forgatókönyvírók a tériszonnyal meg az elhagyott cipőkkel...
A színészek zöme a hazai közönség számára nem nagyon lehet ismerős, egyedül a már Hollywood falait is megmászó Nikolaj Coster-Waldau arcvonásaival találkozhattunk a mozikban a Mama, vagy a Feledés kapcsán idén, illetve természetesen azoknak sem kell bemutatnom a csávót, akik a Trónok harca című sorozatot is követik, ahol övé most az egyik legellentmondásosabb figura. Ebben a filmben inkább csak a magabiztos oldalát kellett hangsúlyoznia, az igazi kihívást a főszerepet játszó Aksel Hennie kapta és győzte is le sikeresen. Nagyon hiteles a nagyképű és a lelkileg darabokra tört Robertként is egyaránt. A Fejvadászok egy nagyon jó skandináv thriller, amit egyszerűen vétek lenne kihagyni.
