A Last Vegas valahol félúton helyezkedik el két, manapság divatos hollywoodi móditól: a veterán színészeket egy látszólag utolsó haknira összetrombitáló akciószösszenetek (A feláldozhatók, Red és folytatásaik) és az önfeledt bulizásokat megörökítő tini- és esküvő körül játszódó vígjátékok (Másnaposok trilógia, Lánybúcsú, Képszakadás) sajátos keveréke a film, amiben a cinikus emberek csak annyit látnak, hogy 4 Oscar-díjas színészveterán csinál magából bohócot aprópénzért.
Nekik tehát abszolút nem ajánlott ezen kedves kis vígjáték megtekintése, mert pontosan azt kapják, amire az előzetesek alapján számítani lehet, így kínos mosollyal, folyamatosan bólogatva igazolhatnák félelmeiket, majd a stáblista megjelenésekor felállva elégedetten konstatálnák (hangosan, mert úgy kell azt), hogy "ez bizony sz*r volt". Azok viszont, akiknek nem kenyere a cinizmus és kevésbé szeretnék magukat pocsékul érezni a moziban (meg az egész életükben) és egy ártatlan kis vígjátékra vágynak, a Last Vegas ideális választás lehet.
Billy (Michael Douglas) megnősül. 70 felé jár már, a kiválasztottja pedig csak 32, de hát kell valaki, aki mellett fiatalnak érezheti magát az ember (bár én pont egy fiatal mellett nem érezném magam annak). A Las Vegasban tartandó esküvőt egy legénybúcsú előzi meg, ahová meghívja három gyerekkori jó barátját: Archiet (Morgan Freeman), Samet (Kevin Kline) és Paddyt (Robert de Niro), akikben (utóbbi kivételével) hamar fellobban a vágy egy önfeledt partyzásra...
Minden hibája ellenére nem nagyon lehet haragudni erre a filmre - legalábbis én nem tudtam. Nem árultak zsákbamacskát, nem volt semmi meglepetés (sajnos pozitív sem), pontosan azt kaptam, amit vártam: egy csomó poént az idős korral kapcsolatban, egy sajátos, minden eddiginél nagyobb és vadabb partyt Vegasban és egy fontos tanulságot, vagy inkább megszívlelendő jó tanácsot az öregedés feldolgozásáról. Merj élni, mert 70 után is van miért, blablabla...
És ugye mindezt el kell adni - erre kellenek ezek a nagy nevek. Összeszámoltam: 5 színészi (meg egy produceri) Oscar-díjat nyertek eddig a főszereplők összesen. Azt hiszem, ezt nem sok vígjáték mondhatja el magáról. Nyilván a veterán színészgárda egyik tagja sem gondolta, hogy ezért az alakításukért bármelyiküket is méltatni fogják (épp ellenkezőleg), de a közönség nagy részét (főleg az őket kevésbé ismerő fiatalságot) ezzel a trendi témával sikerült kilóra megvenniük. Elég csak megnézni a hazai viszonyokat, mekkora siker volt 2013-ban ez a film nálunk.
Szóval egyszerű recepttel dolgozott Jon Turteltaub, aki sosem merészkedett eddig túl messzire a vígjáték-fronttól. Próbálkozott a kaland-fantasy vonallal és a Nemzet aranya-filmek be is jöttek neki, de a Varázslótanonc például csúfos bukás volt legutóbb, úgyhogy muszáj volt tutibiztosra mennie. Számításai bejöttek, hiszen csak az USÁban több, mint kétszer annyit hozott vissza a film, mint a gyártási költsége. Szóval még ha a kritikusok nem is voltak túlságosan elragadtatva a látottaktól, a nézőkben nem kellett csalódniuk a producereknek.
Ugyan szuszakoltak bele egy kis drámai szálat is, a Last Vegas valójában csak egy mezei vígjáték, így adódik a kérdés: milyenek a poénok? Az biztos, hogy a forgatókönyvírók rendesen dolgoztak, a 4 fő karakter kb. egyenlő időt tölt a vásznon: a Douglas - de Niro duó az érzelmi töltetért, a Freeman - Kline páros pedig a viccek elsütéséért a felelősek. Nem rajtuk múlt (hanem inkább az egyébként tapasztalt rendező nem túl jó érzékén), hogy nem mindegyik talált be, de aláírom, van jó néhány remek pillanat, amit még az előzetesben nem lőttek le.
Főszereplőink kisujjból rázzák ki, amit megkövetel tőlük a haza, de ne is csodálkozzunk ezen, hiszen Freeman 2013-ban négy, de Niro pedig hat(!) filmet forgatott - ilyen zsúfolt beosztás mellett képtelenség is lenne felkészülni normálisan egy komolyabb szerepre. A Last Vegas egy amolyan "egynek elmegy" vígjáték, de azok közt az igényesebb fajtából, szóval semmiképp sem jelentenék ki olyan badarságokat, hogy ezek a nagy öregek aprópénzre váltják a hírnevüket és a tehetségüket. Ennél ahhoz lényegesebben mélyebbre kellene süllyedniük.
Számomra öröm volt látni őket, Freemannek és Klinenak is remekül állt a bohóckodás. 50 Cent pedig a 2013-as év egyik legjobb cameojával szolgált - nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen pozitívan nyilatkozok róla egy film kapcsán. A recept tehát bevált, a Last Vegas újat nem, de kellemes perceket hozott, menő, bulis soundtrackkel és tuti csajokkal megspékelve a dolgot. Mondjuk annak nem tudok túlságosan örülni, hogy a folytatásnak is ilyen nyilvánvalóan nyitva hagyták a lehetőségét.
