Ahogy Duncan Jones karrierje beindult, az irigylésre méltó. Jó, persze azért kellett némi "szerencse" is, hogy olyan családba szülessen, ahol megvannak a lehetőségek (Duncan ugyanis David Bowie fia), de érdemes egy pillantást vetni arra a négy lépcsőfokra, amire rálépett: kezdődött egy rövidfilmmel, mint ahogy az a legtöbb self-made rendező esetében, majd jött a mai bejegyzésem témája, ami a látványvilágához képest meglehetősen szűkös, 5 millió dolláros költségvetésből robbant hatalmasat a kritikusok körében.
Ezt aztán egy még mindig alacsony, de már átlagosnak tekinthető büdzséből (kb. 30 milla) létrehozott, szintén sokat méltatott sci-fi követte, most pedig ő rendezi a World of Warcraft filmet, amibe bizonyára egy rakást pénzt ölnek a producerek, és előre borítékolhatóan durva látványvilággal, rengeteg izgalmas karakterrel és érdekes helyszínnel bír majd. Persze, mivel egy kultjáték adaptációjáról van szó, a nyomás óriási a 42 éves rendezőn, de az ördögbe is: nem egészen 5 évvel a Hold után már egy ekkora projektet is rá mertek bízni...
Az már két film után is látszik, hogy tud valamit a srác, úgyhogy ha ennyiből még nem is merek olyan elhamarkodott kijelentést tenni, hogy korunk egyik legjobb direktorát tisztelhetjük személyében, annyi bizonyos, hogyha egy új Duncan Jones-film kerül a mozikba, én egész biztosan meg fogom majd nézni. Még akkor is, ha ez történetesen a már említett WoW adaptáció lesz, amivel én életemben kb. 10 percet ha játszottam, és azt sem élveztem különösebben. Tudom, bennem van a hiba...
Na de térjünk végre rá a Holdra: az emberiség energiaszükségletének ellátására a Hold felszínén található kőzetek hélium-3 tartalma nyújtja a megoldást. A kitermelést nagy gépek végzik, a személyzet pedig pusztán egyetlen főből (Sam Bellből, akit Sam Rockwell kelt zseniálisan életre) és egy kezdetleges robot-komornyikból, GERTY-ből (Kevin Spacey hangjával) áll. Nem sokkal a három éves szerződés lejárta előtt a leépülés jeleit mutató Sam egy elakadt bányagép javítása közben balesetet szenved, és majdnem meg is hal, ám nem sokkal később egy rá egy az egyben hasonlító férfi - aki szintén Sam Bellnek hiszi saját magát - megmenti az életét.
Na és innentől kezdődnek a finomságok, amikről a spoilerveszély miatt sajnos csak érintőlegesen lehet beszélni. Másodszor néztem meg a filmet, és be kell vallanom, sokkal jobban tetszett, mint elsőre. Mivel tisztában voltam a fordulatokkal, minden apróságra figyeltem, és az a vicces, hogy Duncan Jones úgy alkotta meg a Holdat, hogy egy percig sem akarja a nézőt félrevezetni. Ha az ember figyel, és nem rest összerakni a kirakós felfedett darabjait, kb. a sztori feléhez eljutva már világossá válik minden.
De amikor én először néztem, túlkombináltam mindent. Persze, mert hát úgy gondoltam, hogy ez "nem lehet ilyen egyszerű", hogy kell lennie még valami csavarnak... Kell lennie még egy genyának, aki keveri a sz*rt, kell lennie valami überbrutál fordulatnak, amire senki sem számít. De nincs. És talán pont ez a legzseniálisabb a Holdban, ugyanis a sci-fikhez szokott közönség agyából előbújnak a prekoncepciók, és automatikusan elkezdenek kombinálni a nézése közben.
Az egyszerű, de nagyszerű sztorin felül két, a korábbi bekezdésekben már megpedzegetett dolgot kell még kiemelni. Először is: a látvány lenyűgöző. Mármint földhöz- (vagy inkább holdhoz-) ragadt, mégis csodálatos. Mind az effektek, mind a kellékek, mind a kosztümök, mind pedig a díszletek részletesek, hitelesnek tűnnek és még jól is néznek ki. Másodszor pedig: Sam Fucking Rockwell! Te jó isten, az az ember megint akkorát alakít, hogy leszakad a padlás!
Két karaktert játszik, akik ennél jobban nem is különbözhetnének egymástól. Lényegében csak a kinézetük azonos, a belső tulajdonságaik, a fizikai állapotuk, a manírjaik (sőt, sajnos még a szinkronhangjuk is) mind-mind különböznek, de Rockwell mégis mindkettőben hiteles. Az a pali egy színészzseni, és ez Hollywoodnak még mindig nem esett le. Na mindegy, ha még kimaradt volna, feltétlenül nézzétek meg ezt a filmet, mert ha ez a sok pozitívum, amit itt hosszasan soroltam még nem lenne elég, elárulom, hogy a zenéje is baromi jól sikerült, szóval szemünk, fülünk, agyunk egyaránt jól szórakozhat rajta.
