Nemrégiben érkezett a hír, hogy James Dean első filmjét (amiért rögtön Oscarra is jelölték, amit sajnos már nem ért meg) remakeelik. Vagy talán újraadaptálják, már nem is tudom. Azért is jó példa pont az Édentől keletre, mert ez a film az állatorvosi ló a kettő közötti lényeges különbség szemléltetéséhez. Az 1955-ös film ugyanis nagyon helyesen nem a regényt teljes hosszában, hanem annak csak a legvégét adaptálta a vászonra, elhagyva ezzel kulcsfigurákat, fontos momentumokat, az előzmények jelentős részét.
De ez kellett. Ettől ugyanis az Édentől keletre működni tudott, mint film. Persze nem állíthatom azt a regény olvasása nélkül, hogy ez volt az egyetlen járható út, de abban szinte biztos vagyok, hogy a legésszerűbb. Pont egy másik Dean-film, az Óriás kapcsán lehet érezni, ahogy szinte saját történetének epikus, generációkon átívelő súlya miatt roskadozik - az Édentől keletre esetében azonban erről szó sincs. Egy követhető, 2 óra alatt elmesélhető történetet kaptunk egy egészen furcsa analógiával.
Mert ahogy a cím is utal rá (ami egy idézet a Bibiliából), ez egy kifordított Káin és Ábel történet (erről árulkodik a testvérpár neve is: Cal (Cain) és Aron (Abel)). Előbbi nem jön ki az apjával, se senki mással úgy igazán, míg utóbbi a mintagyerek, a legjobb tanuló, akinek látszólag összejön az élet. Apjuk nem érti Calt, próbálja, de nem találja vele a közös hangot. Rég halottnak hitt anyjuk valódi kilétére is fény derül, ami pont kapóra jön, amikor Cal megpróbálja a világháborúba való belépést kihasználva visszaszerezni apja elbukott vagyonát...
.jpg)
Szóval Dean első filmje, ami egy rövid, de legendás karrier kezdetét jelentette, és amiben olyan durván túljátssza a szerepét, hogy arra szavak sincsenek. Nem tudom, hogy ez Elia Kazan rendezői utasítása volt-e, mindenesetre mai szemmel nézve, Oscar-jelölés ide, vagy oda, ez bizony túl sok volt. Túl sok emóció egyszerre, túl színpadias viselkedés. Dean mentségére legyen szólva, hogy mindezek, és karaktere különcsége ellenére is végig uralja a vásznat, és a filmbéli szerepe után nem is kérdéses, miért lépett instant kultstátuszba, a legmenőbb színészek Pantheonjába.
Két dolog miatt különösen érdemes megnézni a filmet: az egyik az apa-fiú kapcsolat gyönyörű bemutatása tanító célzatú bibliaolvasással, és az öreg sajátos, a fia számára felfoghatatlan becsületkódexével. Az örök megfelelni akarás, az atyai szigor, a generációs szakadék mind-mind jelen van, és a film nagyon ügyesen építkezik belőle. A másik pedig az I. világháború alatt kialakuló xenofóbia elharapódzása a közösségen belül: ahogy az emigráns német, korábbi közkedvelt úr szép lassan a közösség céltáblájává válik.
Azért azt érezni az első óra után, hogy itt bizony egy komplexebb történet bújik meg a háttérben, de mégsem mondhatom azt, hogy az adaptáláskor rossz munkát végeztek volna az írók. Minden benne van, aminek benne kell lennie ahhoz, hogy filmként tudjon működni az Édentől keletre. A konfliktusok érdekesek, a szereplők közti viszonyok sokrétűek, amit a néző is jól tud érzékelni dacára annak, hogy azért James Dean karaktere szinte minden jelenetben feltűnik.
Dean figurájának első 15-20 perces szereplését látva egyébként kétszer is ránéztem, hogy biztos, hogy nem a Haragban a világban című filmet kezdtem-e el nézni tőle, annyira ráillett a karakterre ez a cím: Cal egy igazi lázadó, akit önhibáján kívül valahogy mindig más érdekel, mint ami az apjának, vagy a világnak tetszene. Tartós kapcsolatra sem képes, és nem érdekli igazán semmi, egyszóval tipikus kamasz, nem csoda, ha Dean ezzel a szerepében berobbant a köztudatba.
Az Édentől keletre jó film. Sajnos nem kiváló, így nem tudtam érte kellőképpen lelkesedni, mint ahogy egyik filmért sem a "big three"-ből. De szerintem egy filmszeretőnek, még ha akadnak is hibáik, mind a három Dean mozit illik legalább egyszer megnéznie. Én most pótoltam eme hiányosságomat (sosem késő), és ha nem is ezek a legjobb filmek az 50-es évekből, nem bántam meg a rájuk szánt időt. Kíváncsian várom a Jennifer Lawrence nevével fémjelzett Édentől keletrét...
