No, ez egy olyan film, amitől joggal félhet az ember. Mert az egy dolog, ha szereted Chaplint, vagy Buster Keatont, de egy igazán komoly, drámai mozi esetében nagyon zavaróvá válhat a technika kezdetlegessége. Hatványozottan igaz ez egy epikus, háborús filmre. Egy olyanra, mint az 1930-ban készült Nyugaton a helyzet változatlan. Csak hogy megértse mindenki: ez még olyan korból származik, hogy készült belőle némafilm-verzió is. Ja. És ez azért egy fokkal nagyobb váltás, mint az, hogy most is készül egy rakás filmből 2D-s és 3D-s változat is.
Szóval egy nagyszabású csatákkal tarkított háborús eposzt az ember úgy szeret nézni, ha maga is ott érezheti magát a hadszíntéren. Ekkor érzi át a szereplők problémáit, ekkor éljük át az igazi izgalmakat. És bevallom, féltem, hogy ez az immáron 84! éves film majd jól a szereplők mögé b*ssza a vetített hátteret, hogy érzékeltesse, mi folyik ott, miközben pár szerencsétlen színész a vászon előtt agonizál két órán keresztül. Na most ehhez képest konkrétan leesett az állam!
Oké, persze, mai szemmel nézve már poros, és kopott, de a Nyugaton a helyzet változatlan az a fajta idős bácsi, aki simán letagadhat a korából úgy 15-20 évet. Technikailag tehát abszolút rendben van a film, és azt gyorsan hozzá is kell tenni, hogy a forgatást pár hónappal a gazdasági világválság után kezdték el... Képzelhetitek, hogy egy ilyen nagyszabású projektre abban az időben pénzt adni micsoda tökös húzás volt a stúdió részéről! De szerencsére az Universal számításai bejöttek: a stúdió megnyerte vele az első legjobb filmes Oscarját.
Nem mellesleg ez volt az első hangosfilm is, ami elvitte ezt az elismerést. Igen, ez a film már OLYAN régi. Nem, ezen a filmen NEM látszik, hogy olyan régi volna. Oké, a kameramozgás kimerül a sínen való fahrtolásban a csatamező szélén, de egyrészt ebből a koncepcióból kihozták a maximumot, másrészt nem is vártam steadycames operatőri munkát, vagy egy orosz karos kocsikázást az események sűrűjében. Igazából nem is hiányzott: egy kis túlzással simán hozta azt a színvonalat, mint Kubrick A dicsőség ösvényeiben.
A történetet egy német regényből adaptálták, ennek megfelelően német karakterek flangálnak mindenfelé - szerencsére ekkoriban még nem forrt a hollywoodi írók lelkecskéjében a túlzott patriotizmus, és nem írták át a hátteret amerikaira. Persze a színészek, és a film nyelve is angol, de ez szinte természetes, hiszen nem Mel Gibson ült a kamera túloldalán. A sztorinak egyébként az a szerencséje, hogy "univerzális". Igazából mindegy, melyik nemzet, melyik háborúja van bemutatva, a lényeg a fiatal sorkatonák megpróbáltatásainak bemutatásán van.
Azokén a fiatal katonákén, akiket a nagypofájú szónokok felbuzdítottak, azokén, akik aztán jelentkeztek, bevonultak, nagyot koppantak és évekig szenvedtek. Megjárták a poklot, teljesen tropák lettek lelkileg és nem mellesleg testileg is. Jobb esetben. Rosszabb esetben eltalálta őket valami, és már az örök vadászmezőkön futkosnak a pillangók után. Bár persze az is nagy kérdés, hogy valójában az-e a rosszabb eset? Akárhogy is: egy ilyen, az értelmetlen háború borzalmait bemutató filmtől ne nagyon várjatok happy endet...
A fekete-fehér kép miatt, és ismert sztár hiányában ugyan kissé nehéz követni, melyik szereplő kicsoda, lévén a legtöbb színész kb. 20 év körüli, rövid hajú férfi, de "szerencsére" viszonylag hamar elfogy a többség és maradnak a karakteres, idősebb figurák, akik egyébként színes egyéniségükkel rengeteget dobnak az összképen (és a magyar szinkronhangjuk is baromi jó). Sőt, még némi komikumot is sikerül velük a filmbe csempészni, ami egy ilyen komoly témánál, több, mint 130 perces játékidő mellett kifejezetten jól jött.
Ez a jelenet szimplán zseniális...
A lövészárkokban eltöltött hosszú órák, a bajtársiasság kialakulása, az első gyilkolás nehézségei, a folyamatos rettegés mind-mind baromi jól be vannak mutatva, de talán a legjobban a szavak és a valóság közti különbséget sikerült érzékeltetni: a buzdítóbeszéd vs. a tényleges helyzet a fronton, a nagypofájú kiképző, aki a harcmezőre lépve összeszarja magát félelmében, vagy a már 20 évesen veteránnak számító főszereplő hazalátogatása, ahol a tudálékosok és az álomvilágban élő öregek okoskodásait hallgatva rosszabbul érzi magát, mint bombázások közben az életveszélyes bunkerban, ahol se enni, se aludni nem lehet...