Emlékszem, amikor először láttam, még fogalmam sem volt arról, hogy John Nasht eszik-e, vagy isszák, vagyis hogy pontosan miről is szól ez a film. Ezt azért fontos megemlíteni, mert akik hozzám hasonlóan boldog tudatlanságban ültek neki az Egy csodálatos elmének, azoknak egészen biztosan plusz élményt nyújtott azon töprengeni, hogy akkor ez most egy orosz kémes ("r" nélkül) thriller, amiben mindenki összeesküdött főhősünk ellen, vagy egy szimpla életrajzi film egy skizofrén paliról...
...aki nem mellesleg tényleg egy csodálatos elme volt - illetve az is, hiszen szerencsére még köztünk van. Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy a film az ő életének igaz története, mert azért eléggé sok minden máshogy történt a valóságban, mint ahogyan azt Ron Howard bemutatta nekünk. Fel is merülhet a kérdés: egy életrajzi filmnél (és jelen esetben egy könyv adaptációjánál) mennyire illik hitelesen bemutatni azt a személyt, akiről szó van? Nyilván rávágná csípőből mindenki, hogy amennyire csak lehet, de gondoljunk csak egy kicsit jobban bele!
Az Egy csodálatos elme az egyik legjobb film ebben a kategóriában - de mondhatnám akár az Életrevalókat, az Ed Woodot, vagy a Rettenthetetlent is. Nemcsak az a közös bennük, hogy imádom mind a négyet, hanem hogy nem ragaszkodtak görcsösen az alapanyaghoz, amiből merítettek. Ellenpéldaként ott van Spielberg halál unalmas Lincolnja, ami annyira kapaszkodott az alapanyagába, hogy olyan száraz lett, mint a legjobb Martini. Persze, történelmi doku-játékfilmnek tök jó, de én nem az álommanókkal szeretnék küzdeni filmnézés közben.
Ezen empirikus tapasztalattal megtámogatott véleményem tehát az, hogy nem baj, ha a film írója ferdített, átírt, "hollywoodiasított" az alapanyagon, hiszen bármennyire is jól írja az élet a történeteket, dramaturgiában meglehetősen pocsék. Nyilván fel lehetne hozni, hogy mennyire izgalmas lett volna Johnnak az önző oldalát is megismerni, nem csak az áldozatot látni benne: érdekes lehetett volna az például, hogy elhagyta egy korábbi nőjét (aki az ápolója volt), amikor kiderült, hogy terhes.
Szóval érdekes lett volna, de feltétlenül szükséges is? Nem. Ahogyan magát a skizofréniát is a lehető legjobb oldalról közelítették meg: egy izgalmas kémsztorit kerekítettek a hallucinációk (vagy minek is nevezzem ezeket) köré. Hagyták a francba a száraz, dögunalmas, és ezerszer látott kliséket, és egy olyan egyedi módon közelítették meg ezt az életutat, ami után minden filmszerető ember megnyalja mind a tíz ujját. Most komolyan: elméleti matematikusról izgalmas, érdekfeszítő filmet készíteni? Lehetséges ez?
2001-ben ráadásul sikerült megszerezni hozzá az egyik legforróbb sztárt, az előző évben a Gladiátorért Oscart nyert Russell Crowe-t, aki annak ellenére, hogy fizikailag totálisan alkalmatlan a szerepre (magyarán ki volt gyúrva), olyan jó érzékkel nyúlt hozzá a karakterhez, olyan hitelesen adta elő az introvertáltság, és a "social awkwardság" jellemző mozdulatait, hogy kifejezetten bámulatosnak tartom, hogy ez az ember civilben agyonver mindenkit, aki csúnyán mer nézni rá.
A film forgatókönyvének zsenialitása nem merül ki annyiban, hogy kreatívan közelítette meg Nash életútját. Ennél sokkal lényegesebb szerintem, hogy nem csak a főhős "csodálatos" elméjét mutatja be, hanem a beteget is: a magányos egyetemi évek alatt kitalál magának egy szobatársat. Az akkoriban divatos kommunistaüldözősdi teljesen beszippantotta magába Nasht is, ezért mindenben csak azokat látja. Szeretne "vadászni", de csak csip-csup munkákat kap a kormánytól, hát kreál magának egy megbízót (miután egyszer meghívták a Pentagonba), és Sherlock-i szinten belemerül a nyomozásba.
Ezek mind annyira okosan vannak beleszőve az életútba, hogy el sem hiszem, hogy ennek a filmnek a forgatókönyvírója (aki nem mellesleg Oscart is kapott ezért a munkájáért) követte el nemrég a Téli mese című borzadályt. Crowe is megérdemelte volna főszereplőként, de pechére előző évben már díjazták, így a szintén nagyon erős alakítással előrukkoló Denzel Washingtoné lett a pálya a Kiképzésért. Viszont Connelly (aki nem mellesleg Paul Bettany, alias "Charles" felesége a való életben) nyert mellékszereplőként - teljesen joggal.
Képzelhetitek, ha még azt a szálat is beleviszik, hogy Alicia és Nash a való életben elváltak, miután utóbbit az elmegyógyintézetbe rakták... Akkor lehet, hogy már túl sok lett volna :) Ha nem lenne elég dicsérni való a filmen, akkor még itt van ez a tény is: jó érzékkel választották meg, hogy a sok érdekes életesemény közül melyiket érdemes belevenni a film sztorijába, és hol lehet csalni. És ezt tényleg csak a legjobbak tudják. Érdemes elővenni mostanában ezt a filmet, hiszen a kódfejtős téma egy másik életrajzi (és állítólag jó) moziban is előkerül: A kódjátszmában, Benedict Cumberbatch-csel a főszerepben.
