TV-t szinte nem is néztem a karácsonyi ünnepek alatt, de egy filmet mégis sikerült elkapnom: végre újrázhattam a Könnyű nőcskét. Annak idején (te jó isten, ez már 5(!) éve volt) még a moziban néztem asszonnyal, és már akkor is kellemes emlékként maradt meg bennem, bár az is igaz, hogy azóta sokat változott az ízlésem. És valóban: most egy fokkal talán még jobban is tetszett, mint elsőre. Valahogy jobban csúszott... Tudjátok, amikor nézed a filmet, aztán puff, már vége is van, mert annyira jól szórakozol rajta, hogy észre sem veszed, hogyan repül az idő.
És az idő bizony repül, hiszen ez még az a kor volt, amikor Emma Stone-nak elhittük, hogy tényleg a gimibe jár (igaz, Gwen Stacy?), és amikor ő még egy kicsit csúnyácska lányokat játszott a filmekben... Will Gluck pedig tehetséges író-rendezőnek nézett ki, nem olyannak, aki olyan szutykokat szállít rendelésre a Sonynak, mint az Annie remakeje, ami jelenleg a béka segge alatt kotorászik valamit az imdb-n. Mennyit számít 5 év, te jó isten!
A történet szerint Olive gimibe jár, szűz, nem tartozik a legmenőbbek közé, cserébe viszont sokkal érettebben gondolkozik az átlagnál. Egy ártalmatlan beszélgetést kihallgatva a suli túlbuzgóan vallásos pletykafészke elterjeszti főhősnőnkről, hogy lefeküdt egy idősebb fiúval, és innentől nincs megállás: beindul a susmus, meg a hazugságlavina, és Olive hamarosan pénzért árul kamuszexet a suli lúzerjeinek, de hamarosan rájön, hogy milyen g*civé tud válni egy iskolai közösség a random pletykáknak és előítéleteknek köszönhetően. És hogy ez már nem is annyira jó buli...
Hogy mit szeretek a legjobban ebben a filmben? Baromira intelligens. Jó a humora (kedves, aranyos, intellektuel, de nem hivalkodó, mint a Halhatatlan szeretőkben), jók a karakterei, és érdekes a története. Ügyesen fonja össze a Skarlát betű sztoriját a sajátjával, ráadásul lényegében a XXI. századba helyezve azt új megvilágításban tálalja. És bár erről nem tudok nyilatkozni (valamint nyilván a főhősnő szemszögéből elmesélt sztori torzít is egy kicsit), de úgy érzem, hogy elég jól visszaadhatja az amerikai gimikben uralkodó viszonyokat. Annak ellenére, hogy az író/rendező magántanuló volt...
A másik nagy kedvencem a Stanley Tucci-Patricia Clarkson duó által alakított szülőkarakterek. Szerintem a többség arra vágyik, hogy neki is hasonlóan laza, jófej szülei legyenek (függetlenül attól, hogy én egy rossz szót nem tudok mondani a sajátjaimra), vagy hogy egyszer majd ők is ilyen szülőkké váljanak. Persze ehhez olyan intelligens, és szép szóval is nevelhető utódok kellenek, mint amilyen pl.: az Emma Stone által alakított Olive, csak hát ugye az ilyesmi nem terem minden bokorban, és nem, ez nem csak nevelés kérdése... Sajnos.
Tetszett a szerkesztése is: az egész film egy élő vlog köré épül, amiben a főhősnő elmondja, hogy pontosan hogyan is jutottunk el idáig. Ez egyfelől friss, fiatalos megoldás, ami egy tinikörnyezetben játszódó filmnél nem utolsó dolog, másrészt pedig a már említett egy emberes nézőpont miatt a "költői túlzások"-nak is értelmet adnak. És örömteli, hogy sikerült egy nem szájbarágós narrációt rittyenteni köré, ami meglehetősen ritka dolog, éppen ezért nagyon tudom értékelni. Oh, és állítólag a vlogos részeket egy nap (17 óra megállás nélkül) alatt forgatták!
Persze, persze vannak negatívumok is, hiszen miért ne lennének... A vallásos embereket (kivétel nélkül) idióta, irritáló majmokként ábrázolni egy kicsit visszás dolog szerintem, mert ez nem felekezet/bőrszín/származás-függő. Nyilván, mivel erre a társadalom nem annyira érzékeny, mint a rasszizmusra, nincs nagy visszhangja a dolognak, de ha sztereotípiát pakulunk egy filmbe, azt illik legalább 1-2 "normális" szereplővel feloldani, hogy senki ne érezze támadásnak azt.
Ha valaki nehezen barátkozik az indie-, azaz független filmekkel, annak tudom javasolni a Könnyű nőcskét, mert annak ellenére, hogy ez nem az, szerintem kifejezetten jó átmenetet képez köztük és a stúdiófilmek között. Stílusában sokszor megidézi az előbbieket, de szerencsére nem viszi túlzásba, és talán pont emiatt a tökéletes harmónia miatt éreztem olyan jól magamat másodszorra is a nézése közben. Vagy csak azért, mert Emma Stone egy baromi jó színésznő?
