A háborús filmeken belül jól elkülöníthetően létezik egy afféle alműfaj, amelybe az ún. "tengeralattjárós filmek" sorolhatóak (meg én személy szerint ide sorolnám a Haragot is, mert nagyon hasonló motívumokból építkezik). Ezek a filmek általában klausztrofób hangulatot árasztanak (ezért is imádjuk őket), thriller-elemekkel vannak felvértezve (a para-faktor nagyon magas), és nincs, vagy csak minimális vér lelhető fel bennük - ami azért ritkaság egy háborúban.
Aki már látott legalább kettő ilyen típusú filmet, annak nyilván megvan a kedvence is: van híres Jack Ryan-kaland (Vadászat a Vörös Októberre), van kőkemény háborús dráma (A tengeralattjáró), van sokkal lazább, vagányabb verzió (U-571), van vígjáték (Tűz a víz alá), és még sorolhatnám (Az utolsó esély, Alattunk az ellenség, Atomcsapda)... És van egy igazi őskövület 1958-ból, a Csendben fut, mélyen fut, a kor két sztárjával: egy kiöregedőben lévővel (Clark Gable) és egy ereje teljében lévővel (Burt Lancester).
A sztori egy gőgös tengeralattjáró kapitányról szól, aki alól miután kilőtték a hajóját, irodai munkára kényszerült, de csak arra tud gondolni, hogy egyszer visszavágjon a szemét japcsiknak. Amint szembejön vele a lehetőség, meg is ragadja, és kitúrja a posztjáról a kapitánynak szánt fiatal tisztet, Jim Bledsoe-t, aki ennek a legénységével egyetemben nem nagyon örül. Pláne nem úgy, hogy a rettegett 7-es zónába (ahol egy év alatt 4 tengeralattjáró süllyedt el) tartanak az egyértelmű parancs ellenére is.
Nehéz megfogni igazából a filmet, mert eredetileg egyértelműen egy olyan történetnek szánták, amelyben a becsvágyó tiszt végül pórul jár, és a fiatal, de mégis érettebben gondolkozó társa menti ki a slamasztikából, hiába izmozzák végig előtte a sztori másfél óráját. Csak hát ez még az az időszak volt, amikor egy olyan kaliberű színész, mint Clark Gable nem szeretett volna ennyire negatív karaktert eljátszani, mert az rosszat tett volna a színészi renoméjának, ezért aztán átíratta a befejezést.
Ami egyébként furcsa módon szerintem jót tett a karakternek - így ugyanis szinte lehetetlen beskatulyázni a klasszikus klisékbe, emiatt aztán sokkal valóságosabb, emberibb figurának hat, még úgy is, hogy így gyakorlatilag a film elvesztette az egyik legfontosabb antagonistáját, és erre a hálátlan feladatra megmaradtak a kb. arctalan japánok, amik persze még így is működnek, de ez a film érezhetően nem erről, hanem a tengeralattjárón belüli konfliktusról szeretett volna szólni.
Azért persze akad abból is bőven, szerencsére érdekesek és ellentmondásosak a karakterek, úgyhogy bőven van vita, kakaskodás, és megalkuvás is, amiknek hála gyorsan eltelik az a bizonyos másfél óra. Lancesteren és Gable-n kívül láthatunk még fiatal Jack Wardent (12 dühös ember, Talpig zűrben), és fiatal Don Ricklest (Kelly hősei, Casino, Toy Story-filmek) is a legénység tagjai között. Érdekesség, hogy utóbbinak ez volt az első filmszerepe. Ő ugyebár humorista (a mai napig) és híres a mindenkit sértegető vicceiről.
A speciális effektekről is szót kell ejteni, hiszen mégiscsak egy '58-as filmről beszélünk, és annak idején még kicsit máshogyan oldották meg a dolgokat - például vetített háttérrel (nem olyan vészes) és makettekkel (egyáltalán nem vészes), amik persze könnyen kiszúrhatóak, de nem zavaróan bénák, és ügyesen vannak használva. És bár a szakszlenghez nem értek, de úgy tűnt, nem csak a levegőbe beszélnek a színészek, és nem csak nyomogatják a gombokat, hanem van valami fogalmuk is arról, hogy éppen mit játszanak el, ez pedig mindenképpen hatalmas pozitívum (bizonyára jó volt az alapanyag, azaz Edward L. Beach könyve, aki maga is tengeralattjáró kapitány és háborús hős volt).
Nem egetrengetően kiemelkedő, de jócskán alulértékelt. Korához képest izgalmas, és szokatlanul merész filmnek tartom a Csendben fut, mélyen futot. Megvannak a maga, korra jellemző hollywoodi betegségei (sokszor teátrális a színészi játék), de meglepően összetett: értem ezalatt, hogy sok, ügyesen elrejtett set-up található benne, aminek a végén teljesen váratlanul jelenik meg a pay-offja, sőt! Az utolsó 10 percben még egy komolyabb csavarra is futja. Mindenképpen érdemes tehát megnézni, még ha nem is merném most rásütni a "rejtett gyöngyszem" jelzőt.
