Rendhagyó módon a bevezetőben nem a filmről, hanem magáról a vetítésről szeretnék pár szót szólni, hiszen volt szerencsém az Óbudán található Eurocenter Sony Kertmozijában megnézni a filmet. Vagy legalábbis egy részét. Mert úgy kb. az 1/3-ánál felrobbant az égő a vetítőgépben, így végül át kellett költöznünk egy normál moziterembe - épp jókor, mert már kezdtem fázni. Azt ugyanis tudni kell a kertmozikról, hogy csak jó időben, és jó későn működőképesek, hiszen ahhoz, hogy láss is valamit a vászonból, nem árt, ha már sötét van.
A Duna közelsége miatt a szúnyogokkal is meg kellett küzdeni (tudom, most úgy hangzok, mint egy városi pojáca, pedig kőkemény falusi gyerek vagyok), de amit sokkal nagyobb tragédiaként éltem meg: a hang halk volt, a vetítővászon pedig enyhén átlátszó, és mögötte nem a józan ész diktálta fekete fal, hanem egy lámpaoszlop feszített, meg a hegyoldal házai világlottak... Nem a legjobb moziélmény, nah. De kétségkívül más a hangulata, mint az átlagos mozizásnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy jobb is volna.
Na de a film: Peter Bogdanovich - akinek (töredelmesen bevallom) a munkásságához eddig még nem nagyon volt szerencsém - 13 év után rendezett ismét egy filmet, méghozzá nem is rossz, mondhatni all star szereplőgárdával. Van itt Owen Wilson, Jennifer Aniston, Imogen Poots, Rhys Ifans, Kathryn Hahn, és még Michael Shannon is feltűnik egy fél perc erejéig egy uncredited cameo szerepben (ami egyébként még a film előzetesébe is bekerült). Lehet egy ilyen színészkompániával hibázni?
Naná, hogy lehet, és Peter Bogdanovich meg is teszi. Már az első pár percben tudtunkra adja, hogy ő bizony rohadt sok viccesnek szánt szöveget írt a karakterek szájába, különösen a mesélőjébe, aki fossa is a szót rendesen, csak éppen annyi full felesleges információt is megoszt velünk, hogy nehéz odafigyelni a tényleg fontos dolgokra. A forgatókönyv tehát egy tipikus példája a túlírt szkripteknek, de még meg is tudnám bocsátani, ha valóban olyan szellemes szövegek lennének benne, mint amilyeneknek látszani szeretnének.
És ha már a túlírtságnál tartunk, egy másik klasszikus hibát is elvétenek, de természetesen ismét csak a vicceskedés kedvéért. Mindenki mindenkival kapcsolatban van. Nincs olyan szereplő, aki ne lenne valahogyan valaki rokona, (ex)szeretője, ismerőse. Ez egészen addig működik, ameddig kb. a film egyharmada után nem sokkal mindenki számára kiderül kb. minden - ez a rész tényleg vicces, és ötletes, de könyörgöm! Utána még van kb. 1 óra hátra, amit valami értelmes dologgal kellene megtölteni...
Innentől kezdve azonban egyre csak zuhan a színvonal, a lehetőségek túl hamar ki lettek aknázva, és a kapcsolati háló teljesen feleslegesen és egyre hiteltelenebbül bonyolódik tovább. A vicces szituációk száma csökken (komolyan azon kéne nevetnünk, hogy a magánnyomozó tök random módon rabbinak öltözve megy ki az utcára?), az egész filmre rátelepedő narráció-szerű terápiás beszélgetés a főhősnővel pedig egyre idegesítőbb helyeken akasztja meg a sztorit, általában érdemi pluszinformációkat nem közölve már.
A forgatókönyv kivesézve, nézzük a vizuális megoldásokat! A mesélős jeleneteknél a háttérben néha haloványan felbukkan egy-két kép az aktuális témáról (pl.: poszter az Álom luxuskivitelben című filmhez), ami apróság persze, de ötletes. Jó néhány jelenetet hosszan kitartanak, bár itt általában bonyolult kameramozgások nincsenek, viszont a színészeknek bizonyára nagy kihívás volt az amúgy is sok szöveget a megfelelő módon bemagolni, és előadni, miközben egy szimpla zoomolás zajlik másfél percen keresztül. Én szeretem a hosszú snitteket, bár azt többre értékelem, amikor bonyolult kameramozgás is társul mellé.
Az a baj, hogy ahhoz túl intellektüel, hogy az átlagemberek jól szórakozzanak rajta, annyira viszont mégsem az, hogy a mozi szerelmeseit levegye a lábáról. A legtöbb utalás túlságosan direkt, és egyébként is az ezek közben elsütött poénok maximum átlagosak csak. Ha nem láttam volna a trailert, csak a szereplőgárdát, mindenképpen csalódásnak éltem volna meg, így viszont pont azt kaptam, amire számítottam. Nem bántóan rossz, de nem is tartom jónak. Talán az érdektelen a megfelelő szó rá. Kár.
