Volt szerencsém a Werk Akadémia idei kisfilm-bemutatójának egyik blokkján, az Életre-halálra szekción részt venni. Az apropója pedig mindennek az volt, hogy a R.E.M. című filmemben co-producer/vágó/rendezőasszisztens és még sok más egyéb feladatot ellátó Gál Sanyi is egyike volt a most végzős diákoknak, így az ő munkáját is bemutatták. Az érdeklődés nagy, a terem pedig kicsi volt, de szerencsére a lépcsőn még akadt néhány hely (remélem ezt tűzvédelmisek nem olvassák most), így ezt a blokkot sikerült zavartalanul végig néznem.

Az első film a Megbízás volt, aminek egy korai stádiumában még a forgatókönyvét is olvashattam. A kész film egy kicsit eltért a felvázoltaktól, de talán ez nem is probléma. A "sztori" a fasiszták uralma alatt játszódik, és egy kém első megbízásáról szól - vagy valami ilyesmi, mivel sajnos a film legnagyobb hibája, hogy nem kerek. Nincs valódi történet, ezért is raktam idézőjelbe a szót. Elkezdődik, valami történik, aztán pedig vége van. Nem ismerjük meg a szereplők motivációit, és azt sem tudjuk meg, mi miért történik.

Viszont technikailag teljesen rendben van. Szép a kép, a szerény lehetőségekhez képest is sikerült megidézni a korabeli hangulatot (fekete-fehérben talán még királyabb lett volna). A díszletek is jók voltak, valamint a színészi játék is nagyon a helyén volt. Ha egy erősebb forgatókönyvből dolgoztak volna, és kevesebb "az autó ablakán kibámulok, hogy lássák, mennyire komoly dolgokon gondolkozok éppen" jelenettel operálnak, ez egy szuper film lett volna, így viszont marad az erős négyes...

Az utolsó levél következett, melyben egy TBC-s fiatal lány haldoklik, de cefetül, és már le is mondott az életről, hiszen az ablakával szemközti falra felfutó vadszőlő levelei sorra hullanak le, és ha végül az utolsó kocsánya is elengedi a szárat, bizony itt a vég. Szerencsére van egy bolond festő a lakóházban, aki úgy dönt, orvosolja a problémát, hiszen az estére nagy vihar várható, és akkor bizony a már amúgy is bordó színű levelek bizonyosan a földön kötnek ki.

Próbáltam a történetleírást hasonlóan szájbarágós stílusban előadni, mint amilyenben a film során kb. minden szereplő beszélt. Életidegen párbeszédek, lényegesen gyengébb színészi játék (a festő szerepében Bregyán Péter viszont baromi jó), rossz zenehasználat, és elnyújtott játékidő. Az alapanyag ráadásul sajnos nem eredeti, így még ezt sem tudom pozitívumként kiemelni - mert egyébként szívhez szóló, kedves darab lenne ez, de túl sok a hibája ahhoz, hogy ez átjöjjön. Végeredményben egy közepest megérdemel, mert vannak korrekt dolgok benne és egész ügyesen oldották meg a szőlőleveleket effektekkel.

A blokk leggyengébbje következett: Ameddig zöldre vált a lámpa címet kapta ez a rövidke sztori, amiben egy lány előkaparja anyuci, egy közlekedési lámpánál mindössze fél percre megismert szerelmét, de sajnos a happy end ezúttal is elmarad... Sajnos már az alapgondolat is nevetséges (bocsánat, hogy ezt a szót kell használnom, de így van), de ahogyan az ki van fejtve, az pedig egyenesen rossz. Mesterkélt párbeszédek, és még inkább mesterkélt fordulatok, valamint abszolút fantáziátlan rendezés - ezek a megfelelő jelzők ide.

Sajnos ők is beleestek abba a hibába, mint amibe egy rakás másik kezdő filmes is belefut: valamiféle érzelmet akarnak kicsikarni belőlünk olyan szereplők halálával, akivel előtte semmiféle kapcsolatunk nem volt. A gyász, betegség és hasonlók puszta lététől nem lesz érzelmes, vagy fontos a film. Ha csupán ennyiben gondolkozol, akkor olyan lesz a végeredményed, mint itt: silány, kínos, erőlködős. Technikailag egyébként rendben van, így egy kettest megér.

A figyelem már kellően elaltatva, amikor érkezik az est fénypontja - és ezt nem csak amiatt írom, mert Sanyival jóban vagyunk, hanem mert tényleg így gondolom. A Lépj tovább messze kiemelkedik ebből a felhozatalból, legyen szó a technikai dolgokról, a színészi játékról (úgy alles zusammen a megvalósításról), vagy akár magáról az alapötletről is. Bár Sanyi a horrorok nagy szerelmese, most egy valóban érzelmes drámát tett le az asztalra, amit furcsa mód pont a horrorokból átemelt elemei tesznek igazán kiemelkedővé.

Pedig a téma elcsépeltnek tűnhet (gyászról van szó ismét), de mégis újszerűen tudta bemutatni azt. Hozzáteszem, maga a trailer messze nem volt olyan izgalmas, de ez az a fajta film, amit teljes egészében látni kell, akkor üt igazán. A zenei aláfestés remek (Elekes Gergő ismét kitett magáért), az operatőri munka a többihez képest messze sokkal jobb... Szép a kép, jók a kameramozgások, ráadásul még funkciójuk is van, a vágás is jó (egyedül a sakk játszmánál nem stimmelnek a bábuk), és színészileg is rendben van. Vicces, és szomorú is egyben. Imádtam. Csillagos ötös.