Lisztes megmondja a tutit

Az 5 kedvenc Csillagok között spin-offom

2015. július 30. 15:00 - lisztes

Igen, jól olvastad. Christopher Nolan tavalyi filmje az ötödik dimenziónak hála már az előtt is szülte magából a spin-offokat, mielőtt még megjelent volna. Bár közel 3 órás játékidejének hála elég sok mindent megtudhatunk már az eredeti filmben is erről a pusztulás szélén álló világról, a világ filmeseinek, és az univerzum-építősdi népszerűségének hála készült pár olyan alkotás, aminek megtekintésével átfogóbb képet kaphatunk mindenről.

35ba987913d9c005172f0f8cc6bb2864-5-best-interstellar-minimal-posters-that-you-see-on-the-internet-jpeg-180972.jpg

Tom a farmon

interstellar-image-6-9-24.jpg

Sokan csalódottan konstatálták a film végeztével, hogy Cooper másik gyermekével, Tommal és annak fiával, Cooper Cooperrel azok után, hogy Murph megfejtette a gravitációs egyenletet, Nolan elfelejtett foglalkozni. Szerencsére a kanadai fenegyerek, Xavier Dolan pótolta ezt a hiányosságot, és saját maga főszereplésével elkészítette a Tom Cooper élettörténetéről szóló filmet, melyet aztán még a Csillagok közöttnél is jobban fogadott a kritika.

A kukorica gyermekei

interstellar-movie.jpg

Nem sok szó esik azokról a szerencsétlenekről, akik nem fértek fel az emberiség b*szott nagy, a Szaturnusz felé tartó űrhajóira, pedig voltak egypáran. Az ő (rém)történetüket meséli el ez a film, méghozzá a horror zsánerét használva, hiszen nagyon nehéz feldolgozni, hogy egy baseball meccsen hot-dog helyett csak popcorn jut. Aztán meg már az sem, csak emberhús. Igazi gyomros ez a happy endet kedvelő közönség számára, de hát lássuk be, nem mindenki olyan szerencsés, mint Cooper, aki még az ötödik dimenziót megjárva is bemákolta a dolgot, és azelőtt rátaláltak, mielőtt elfogyott volna az oxigénje.

Igazából szerelem

matthew.jpg

És ha már Cooper, meg az ő fene nagy szerencséje: lehet, hogy amit mi annak mondunk, valójában a szeretet, egy, még a tudomány számára ismeretlen aspektusa? Nos, hát Richard Curtis pont ennek jár utána ebben a könnyed, angol all-star komédiában, melynek főhősei a szerelem erejét felhasználva vesznek rá másokat, hogy lefeküdjenek velük. Ősi trükk, de mind a mai napig beválik. Fontos film ez a spin-offok között, mert sok áltudományosnak hitt marhaságot megmagyaráz, ami már a Csillagok közöttbe nem fért bele.

Az őslakó

q3fgmwb.jpg

Kevesen tudják, de ezt angolul eredetileg The MANN from Earth-nek nevezték el, csak később egy helyesírási hiba miatt terjedt el a "MAN"-es változat, egy "n"-nel. A NASA egyik legnagyobb tudósa, Dr. Mann sajnos megszívja, amikor egy lakhatatlan bolygóra kerül a lutrinak hála, de próbál pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, és a háztartási robotgépeinek elkezd mesélni egy rendkívül érdekes történetet arról, hogy ő pontosan honnan is jött, és hogy miket ért el eddig az életében. A Csillagok között mellé azért érdemes megnézni, mert bemutatja az egyébként csak köcsögként ismert Dr. Mann egy másik, sokkal emberibb arcát is.

A mentőakció

anz7prr_700b.jpg

Oké, ez még nem lehet a kedvencem, mivel nem is láthattam... De azért megszavazom neki a bizalmat. Ridley Scott rendezésében, és ismét csak Matt Damonnal a főszerepben készül egy másik spin-off is Dr. Mann életéről, méghozzá azokból az időkből, amikor még nem egy másik, messzi-messzi galaxisba, csupán csak a Marsra próbálták eljuttatni a NASA munkatársai. Szintén sokat ad hozzá a karakterhez, hiszen ennek a filmnek hála megértjük, hogy Dr. Mann miért is pánikolt be annyira, amikor újfent egyedül maradt egy lakatlan bolygón...

Boldog születésnapot a világ egyik legjobb rendezőjének, Christopher Nolannek!

01blog_lisztes.png

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr237665172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.07.30. 16:01:33

a.k.a. "5 film, ami jobb volt/lesz, mint az Interstellar" (legalábbis az a 3, amit láttam, az volt, a Martiannek megszavazom a bizalmat, A kukorica gyermekeit meg leszarom) :P

zsírvezér 2015.07.31. 13:18:34

Ez most humornak is , ötletnek is szar volt.

DogTheDog 2015.07.31. 16:32:34

En vegig rohogtem, nem volt ezzel semmi baj XD
süti beállítások módosítása