A 20-as évek legvégén megjelentek a filmvilágban a hangosfilmek, amik mindössze pár éven belül könyörtelenül felmosták a padlót a némafilmekkel. A hangosfilmek egyik legnagyobb úttörője pedig az a Fritz Lang volt, aki a pár évvel korábban még a Metropolis című némafilmjével bukott egy hatalmasat. Úttörő alatt pedig nem a hangtechnikai újításokat (sőt, a film kb. 1/3-át még némán vették fel), hanem a hang, mint filmes eszköznek, mint a dramaturgia fontos részének használatát értem.

Ebben a filmben használtak például először beszélő narrátort. Maga a hangsáv is lényegesen összetettebb, mint a korabeli alkotások többsége: képen kívülről is hallatszódnak hangok, néhány feszült jelenet végét pedig egy erélyesebb hanggal zárják le. No és persze a leghíresebb, egyenesen az operából kölcsönzött megoldás a "leitmotif", amit a mai napig használnak (most már főleg a zeneszerzők). Ez az, amikor egy jellegzetes dallamot, hangot egy karakterhez párosítanak (lsd.: a Jurassic Parkban a T-Rex lépteit, vagy a sorozat harmadik részében a mobiltelefon csengését).

Itt a "Hegykirály barlangjában" az, amit a főszereplő Peter Lorre folyton fütyülget. Pontosabban szólva, mivel a magyar származású színész nem tudott fütyülni, a hangot valójában maga Fritz Lang kölcsönözte neki. Ez az a dallam, ami jelzi, ha a színen van, nem is kell, hogy látszódjon a képen, a néző rögtön tudja, hogy most ott ólálkodik a közelben. És hogy miért használtam az "ólálkodik" szót? Mert bizony a Lorre által megformált Hans Beckert egy sorozatgyilkos, méghozzá azok közül is az a fajta, aki kisgyermekeket öl meg.

A történet szerint egy német nagyvárosban vérszomjas gyilkos szedi iskoláskorú áldozatait: a suliból haza felé tartó, gyanútlan gyerekeket szép szavakkal, és némi édességgel elcsábítja, majd végez velük. A rendőrségen nagy a nyomás, ezért mindent megtesznek, hogy kézre kerítsék: szinte minden éjjel razziáznak, amit a helyi alvilág nem néz jó szemmel, ezért aztán ők is úgy döntenek, hogy a mindent látó koldusokat felhasználva ők maguk is a rém nyomába erednek.

Bár nem igaz történet ihlette, nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy a XX. század elején több hasonló gyilkos is garázdálkodott Németországban, ami nyilván inspirációul szolgálhatott Fritz Langnak a forgatókönyv megírásakor. Két szempontból is nagyon bátor húzás volt a film elkészítése: egyrészt maga a téma is kényes volt (ezt úgy oldotta fel a direktor, hogy egyfajta szemfelnyitásnak szánta a filmet a szülők számára), másfelől magát a rosszfiút is emberként, méghozzá egy BETEG emberként mutatta be, akinek segítségre van szüksége.

Ebben pedig Peter Lorre kiváló segítségnek bizonyult. Varangyszerű arcával és gülü szemeivel egyszerre volt visszataszító és szánni való, játékával ugyanakkor sok mindent kompenzált. A film végi védőmonológját olyan átéléssel, és meggyőzőerővel adta elő, hogy ha Lang nem lett volna ennyire cinikus (és realista), még egy egészen furcsa véget is vehetett volna a sztori. Lorre egyébként a film sikerei ellenére is megbánta, hogy elvállalta a szerepet, mert ez bizony még az a korszak volt, amikor egy színészt a nézők simán beazonosították egy-egy ismertebb szerepével.

Visszatérve egy kicsit a sztorira: meglepően részletesen, átgondoltan, logikusan van felépítve, és mai szemmel nézve is könnyen követhető. Ok-okozati viszonyok rendben vannak, talán egyedül az lehet furcsa, hogy nincs kimondott (jó oldalon álló) főszereplője. Van egy-két nagyobb mellékszereplő, de hiányzik az üldözől oldaláról az igazi vezéregyéniség. Illetve hiányOZHAT, mert nekem nem hiányzott: ez a film pont így volt nagyszerű.

Akár csak a Metropolis, úgy ez a film is megelőzte a korát. Mára már persze kicsit furcsának tűnhet, hogy sok helyen teljesen néma (még a csendet sem "halljuk" - ez szerintem kicsit zavaró is), de ettől eltekintve simán megállja a helyét még mai szemmel is. Vizuális megoldásai, a színészi alakítások, maga a történet, és különösen annak lezárása pedig egyértelműen jelzik, hogy egy nem mindennapi darabbal van dolgunk. Korához képest könnyen emészthető, így azoknak is merem ajánlani, akik még csak ismerkednek a "régi filmekkel".