Lisztes megmondja a tutit

Most és mindörökké / From Here to Eternity (1953)

2015. szeptember 02. 15:00 - lisztes

8 Oscar-díjas monstrum, egy hamisítatlan hollywoodi alkotás az 50-es évekből. Egyike a legtöbbet fialó filmeknek abból az évtizedből, tengerparton csókolózós jelenete a mai napig az álomgyár egyik legikonikusabb pillanataként van aposztrofálva. Nem mellesleg háborús és romantikus film is egyszerre, bár utóbbiból lényegesen több van benne. Oh, és ami talán a leginkább meglepő: az amerikai hadsereget nem egy szuperkatonákból és hősökből álló alakulatként, hanem hanyag, gyakran erőszakos, és sokat piáló emberekként mutatja be.

from_here_to_eternity_ver2_xlg.jpg

Ez utóbbiban egyébként már az alapjául szolgáló regény is ludas volt, ráadásul ott még maga a sztori nyelvezete is lényegesen mocskosabb volt, mint a romanticizált filmváltozaté. A könyv egy ideig be is volt tiltva az országban a katonaság rossz színben történő bemutatása miatt. Hát igen, a(z álszenteskedő) cenzúra ekkoriban Amerikában jó néhány dolgot kikötött, így például abban a híres tengerparti jelenetben sem lehetett akármilyen fürdőruha Deborah Kerren...

A film Hawaii-on játszódik, méghozzá 1941-ben, a Pearl Harbournál található katonai támaszponton. Ismerős a dátum és a hely, a film mégsem a híresen sunyi japán támadás körül forog, arra egészen az utolsó kb. 10 percig kell várni, hogy bekövetkezzen. Helyette kaptunk két katona főszereplőt (Burt Lancester és Montgomery Clift), akik külön-külön szerelmesek lesznek: a Lancester által játszott Milton Warden századosa elhanyagolt feleségébe, a Clift által játszott Robert E. Lee Prewitt közlegény pedig egy prostiba...

025-montgomery-clift-theredlist.jpg

Illetve bocsánat, nem prostiba, mert (visszautalva a cenzúrára) abban az időben nem nevezhették így a kétes hírű lokálokban pénzért hetyegő nőket. Ők hostessek voltak természetesen. Donna Reed Oscar-díja számomra kicsit meglepő módon már az 5. volt a sorban, amit egy örömlány megformálásáért osztottak ki (azóta is csak 13-nál tartunk), bár szerény véleményem szerint a legjobb női főszereplő kategóriában hoppon maradt Kerr sokkal jobb volt, mint a szende szűzként tálalt Alma, Reed megformálásában.

A legjobb férfi főszereplő díjára Cliftet és Lancestert is jelölték, de végül mindketten bebukták. Ellenben a mellékszereplőként egy nagyon szimpatikus, de néha rettenetesen túljátszott alakítást nyújtó Frank Sinatrával, akit épp a rossz passzból rántott ki ez a szerepe. Hát igen, pont a két díjazott színészi alakítás az, amikkel problémáim adódtak, miközben Lancester is remek formában volt (ez már az a korszak, amikor színészkedett is), Cliftről pedig ne is beszéljünk: úgy alakította hitelesen az egykor nagy reménységű boxoló figuráját, hogy alkatilag egyáltalán nem volt alkalmas rá.

still-of-burt-lancaster_-frank-sinatra-and-ernest-borgnine-in-from-here-to-eternity-_1953_-large-picture.jpg

Visszatérve egy kicsit a hadsereg ábrázolására: normális gyakorlatozást szinte nem is látni, amit mutatnak, az is csak arra kell, hogy Clint figurájának szivatását bemutassák. Egyébként meg katonákkal csak csajozás, piálás és verekedés közben találkozni, és mivel az egész film katonákról szól, képzelhetitek, mennyi ilyen jelenet van. Arról nem is beszélve, hogy az USÁban oly' népszerű bullying itt kiemelt figyelmet kap: aki rangjánál fogva megteheti, az köcsögösködik a másikkal...

Mai szemmel nehéz megítélni, hogy romantikus filmként mennyire állja meg a helyét az alkotás: itt a szereplők pár hét járás után rögtön házasságról beszélnek, a nők még sokkalta jobban kiszolgáltatottabbak, mint manapság, a férfiak pedig makacsok és önfejűek, ami abban a korban sokkal nagyobb erénynek számított... De az biztos, okkal idézik a mai napig azt az ominózus tengerparti csókolózós jelenetet Lancester és Kerr között, mert nem csak a beállítások voltak nagyszerűek, hanem a két fél közötti kémia is megvolt. Az egyetlen gáz az vele, hogy bár nem látszik, de az egyébként egy éjszakai jelenet...

1393645794923_cached.jpg

Feltettem magamnak a kérdést: 2015-ben miért érdemes megnézni ezt a filmet? Valamit mégis mondanom kéne, hiszen pozitív véleménnyel vagyok róla, és úgy gondolom, hogy minden mammut-betegsége ellenére is egy érdemes darab. Szóval 2015-ben, több, mint 60 évvel az elkészülte után azért érdemes megnézni a Most és mindörökkét (azon felül, hogy egy hatalmas klasszikus), mert egy nagyon is érdekes képet fest a II. világháború amerikai hadseregén belül uralkodó állapotokról, és egy kicsit szende képet a katonák csajozási szokásairól. És én ezt például kifejezetten érdekesnek tartottam.

01blog_lisztes.png

02blog_elozetes.png

03blog_imdb.png

04_blog_mafab.png

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr87487934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chalky White jr 2015.09.03. 07:44:30

Vessetek a mókusok elé, de nekem a 79-es minisorozatként futó verzió jobban tetszett.

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2015.09.03. 11:19:43

néhány hónapja fejeztem a be a könyvet; a filmet nem láttam, de az eredeti szöveg alapján szinte elképzelhetetlen, hogy lehetett ebből az anyagból romantikus filmet forgatni

ebben a könyvben egy vakvágány mindenkinek az élete, nincs egymást megértő nő és férfi, a férfiak állatok, a nők szenvednek magányuk falain belül, és mindenki feszül ugyan belülről, hogy ezen változtasson, cselekedeteik mégis ellentmondanak ennek, sodródnak a jellemükből és környezetükből fakadó nihillel

érdekes egyébként, hogy a könyvet ugyanaz a James Jones írta, aki Az őrület határán alapját képező regényt is (utóbbiból pont a filmet láttam, a könyvet nem olvastam), abban a filmben pont az a folyamatos (már-már ömlengő) moralizálás köszön vissza, ami a Most és mindörökké olvasását is nagyban megnehezíti

az eredeti Most és mindörökké könyv szelleméhez, azt hiszem, jóval közelebb állna egy szikár, de sokat moralizáló film, csak ne olyan patetikusan és idegesítően moralizáló, mint Az őrület határán...

laci_52 2015.09.03. 22:40:19

A könyv jobb volt! A film nem adta vissza igazán a regény atmoszféráját.
süti beállítások módosítása