Phejj, magyar cím! Phujj, de rossz! Stb. Most, hogy kitomboltuk magunkat, amiért a 20th Century Fox nem engedte a magyar keresztségben a "Mars" szót a címben szerepeltetni, beszéljünk az igazán fontos dolgokról. Például arról, hogy ez egy nagyon jó film, függetlenül attól, hogy magyarul hogy nevezzük, és aminek nyilván semmi köze ahhoz, hogy milyen a darab élvezeti értéke. Meg arról is beszélhetünk, hogy a külső, Mars felszínén játszódó jelenetek kivételével szinte minden mást itt, Magyarországon forgattak. És ez tök jó.
Idén megtört a csúf átok, ami hazánkat sújtotta a külföldi, de nálunk forgatott produkciókkal kapcsolatban. Tavaly a Herkules, ha nem is volt húdejó, de elviselhető, szórakoztató szandálos filmecske volt, de igazán csak idén nyár elején, A kémmel sikerült egy olyan filmet letenni az asztalra, amit nem kellett egy pillanatra sem szégyellnünk. Nem mintha mi gyártottuk volna, de legalább szakembereinknek nem egy Die Hard 5-féle szutyokban kellett "kamatoztatniuk" tehetségüket.
A sztori szerint Mark Watney űrhajós a Marson marad egyedül, miután az Ares 3-as expedíciót egy váratlan vihar miatt meg kellett szakítani. Társai és a Nasa is sokáig halottnak hiszik, de végül csak sikerül felvenniük vele a kapcsolatot, aminek mindenki nagyon, de nagyon örül. A NASA és Watney is éjt nappallá téve elkezdenek dolgozni azon, hogy utóbbi sikeresen túlélje ezt a kis kalandot. Kerül, amibe kerül. Úgyhogy főhősünk nekiáll, és tudományos-furmányoskodik egyet a Vörös bolygón.
Az eredeti könyvet Andy Weir csupán a saját maga szórakoztatására írta, és a blogján tette közzé, csak később, az egyre növekvő rajongótábor kérlelésére készített belőle letölthető formátumot, és adta ki könyv formájában a lehető legalacsonyabb, 99 centes összegért az Amazonon. Az óriási siker persze magával hozta az esetleges film-adaptáció lehetőségét, amire szerencsére nem is kellett olyan sokat várnunk - és még nagyobb szerencsére nem is került rossz kezekbe.
Persze Ridley Scott teljesítményét az utóbbi időkben leginkább a "felelmás" jelzővel lehetne jellemezni - ő szerintem olyan fajta rendező, akinek a filmjének a minősége nagyon sokban függ az alapanyagtól. Mert az tény, hogy klasszikus filmkészítési módszerei (pl.: baromi nagy, épített díszletek) egyszerűen még mindig jobbak, mint a CGI-jal odavarázsolt hátterek... De nem választ olyan biztos kézzel alapanyagot, illetve az is gyakran megesik, hogy menet közben iratja át a forgatókönyvet, aminek csak nagyon ritkán van pozitív hozadéka.
A Mentőexpedíció alapanyaga mindenesetre nagyon jó volt - természetesen, mint minden film, úgy ez sem tűzhette ki célul a betűről betűre adaptálást... És ez jó dolog, mert a könyv még mindig egy másik platform, és amit a papír elbír, azt a vászon már nem biztos. Annak ellenére, hogy ha nem lett volna mögötte a könyv sikere, ezt a scriptet tutira visszadobták volna: nincs antagonista (!), túl sok a kb. egyenértékű szereplő, és a közel 2,5 órás játékidő alatt mindössze három necces dolog (3 olyan esemény, ami nem a tervek szerint alakult) történik...
Félre ne értsetek: ezt nem én tartom hibának, hanem maga a rendszer szokta kidobni magából az így szerkesztett forgatókönyveket. Én kifejezetten örültem neki, hogy végre készült egy feel-good film, amiben nem darkoznak össze mindent, ugyanakkor mégsem gyerekmese-szerű. Mostanában szinte nem is találni ilyesmit. Meg annak is baromira örültem, hogy tényleg csak 3 probléma volt, és nem arról szólt az egész film, hogy Watney minden sz*rból valamilyen szerencsés véletlen folytán kerül csak ki.
Ezt egyébként már a könyv is megkapta kritikaként (hogy Watneynek túl könnyű dolga van), de a film még a könyvhöz képest is egyszerűsít. De mégsem érezni úgy, hogy sétagalopp lenne ez a 2 év - szóval furcsa módon, ellentmondva a "fizika" törvényeinek, működik a film. Én imádtam minden percét (különösen a kicsit geek humorát), és arra biztatok mindenkit, hogy irány a legközelebbi moziba! Mert Ridley Scott végre visszatért, és Matt Damon leszállítja élete egyik legjobb alakítását az idei év egyik legjobb filmjében.
