Egyáltalán van olyan, aki nem látta ezt a filmet? Ha igen, akkor sürgősen menj vissza az időben a gyerekkorodba, és nézd meg akkor! Mert ezt először még gyerekként kell látni, és nem azért, mert felnőtt fejjel nem állná meg a helyét. Nem, erről szó sincs, sőt! Sokadszorra újranézve a filmet szerettem csak bele igazán, és értettem meg, hogy miért is sokkal jobb az első rész a két folytatásnál. De már megint előre szaladtam. A lényeg az, hogy hatalmas plusz élményt jelent a film nézése közben, ha nosztaligiával teszed mindezt.
Szerintem idehaza azok a legszerencsésebbek, akik gyermekkorukat javarészt a 90-es években élhették le - jó magam is ennek a generációnak vagyok a tagja. Nem volt túlkínálat filmekből, de az igazán jó darabok valahogy mindig megtaláltak az utat a közönség felé, még ha ahhoz egy rongyosra játszott VHS kazettára volt is szükség. A Vissza a jövőbe pedig egy igazán jó darab volt. És az is. Tömény szórakozás, egy lélegzetelállítóan izgalmas és érdekes történet, és sok-sok utalás... Amiből persze annak idején még semmit sem fogtam fel.
A sztori szerint egy véletlen folytán Marty McFly visszautazik barátja, Brown Doki időgépén 30 évet az időben, és kicsit összekuszálja a dolgokat, amikor találkozik szülei fiatalkori kiadásával. Mivel ez a találkozás megváltoztatja a dolgok rendes menetét, nagyon úgy néz ki, hogy szülei nem ismerkednek meg, és így végső soron Marty élete is veszélybe kerül. Ezért mielőtt a Doki 30 évvel fiatalabb önmaga segítségével visszautazik a jelenbe, helyre kell tennie a dolgokat a szülei körül...
Az időutazás mindig is izgalmas téma volt, és az is marad, ebben biztos vagyok. A lehetőségek korlátlanok, persze nem mindegy, hogy milyen műfajú filmmel nyúlunk hozzájuk. Mert amíg egy Vissza a jövőbe-szintű könnyedebb hangvételű vígjátéknál sok minden megengedett, addig egy komolyabb darabnál az ember óhatatlanul is a hibák után kutatgat. És általában találni is fog, mint ahogyan ennél a filmnél sem minden kóser azzal a bizonyos pillangóhatással. De anélkül, hogy ennek részleteibe belemennénk: ki nem sz*rja le?
Addig, ameddig két órán keresztül fülig érő vigyorral a számon bámulom a filmet, miközben dúdolgatom a jól ismert dallamot, addig nekem senki ne kezdjen el arról papolni, hogy a megváltoztatott múltnak a pillangóhatás miatt az alternatív jelene teljesen más lesz, és szinte biztos, hogy ilyen durva behatások után nem úgy születnek meg McFly-ék gyerekei, ahogy eredetileg megszülettek, így Marty sem jönne a világra - továbbra sem, hiába jöttek végül össze a szülei. Arról meg persze nem is beszélve, hogy mivel találkozott velük a múltban, elég furcsa, hogy 30 évvel később nem ismerik fel...
Ezekből a klasszikus észrevételekből, amiket kb. mindenki felfedez magának, annyi van, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük - és mégis, nem tudok máshogy gondolni erre a filmre, mint az időutazós darabok egyik etalonjára. Miért? Mert szórakoztat, méghozzá a lehető legmagasabb fokon. Olyan zseniálisan van megírva a forgatókönyv, annyira átgondolt minden egyes jelenet, annyi a verbális és a vizuális geg, és annyi szellemes utalás van benne, hogy megkockáztatom: a pontatlansága ellenére is ez a film játszik a legjobban az időutazás témájával.
Michael J. Fox és Christopher Lloyd is telitalálat volt a főszerepekre. Foxról tényleg el lehet hinni, hogy középsuliba jár, hiába volt már ő is jócskán túl ezen az időszakon, Lloyd pedig olyan beleéléssel hozza a kicsit kettyós doki karakterét, hogy nem lehet nem szeretni érte. Lea Thompson és Crispin Glover (aki 3 ével fiatalabb a fiát játszó Foxnál) pedig szintén remek párost alkotnak: előbbi tökéletes 50-es évekbeli tinilányként, utóbbi meg úgy hozza a paródiába illő szerencsétlen lúzert, hogy mégsem lesz paródia belőle.
A Vissza a jövőbe egy két órás non-stop utazás a fun-vonaton, ami engem egyenesen a gyerekkoromba vitt. Most, hogy újranéztem, újabb és újabb rétegeket, és utalásokat fedeztem fel benne, úgyhogy azt javaslom, hogy ha már kicsit régebben láttad, ne habozz, hiszen idehaza ismét műsorra tűzik a mozik - és hát ez egy olyan film, amit érdemes megnézni a nagyvásznon. És most gyorsan morzsoljunk el egy könnycseppet amiatt, hogy már 30 éve, hogy először bemutatták...
