A Tom Hanks-Steven Spielberg duó negyedik nagyjátékfilmjéhez volna szerencsénk (persze most szigorúan csak színész/rendező párosként vizsgálva őket), és hát ismét nagyot alkotott a két nagy öreg. Pedig be kell vallanom, hogy az előzetesek nem győztek meg arról, hogy nekem ezt márpedig látnom kell, így az elején még csak bennük, na meg persze az írást magukra vállaló Coen-fivérek neve jelentette minőségben bíztam. Végül jött a zömmel pozitív kritikai fogadtatás, és minden félelmem szertefoszlott.
Ugyanakkor már rögtön az elején leszögezném, hogy a Kémek hídja korántsem hibátlan film. De ahogy a mindenkori nőideálnál a szexepil, úgy ennek a filmnek is előnyére válnak azok kisebb egyenetlenségek. A túltolt rendezői megoldások, amik Spielberg munkáját mindig is jellemezték. A szentimentalizmus, ami Spielberg munkáját az utóbbi időben jellemzi. Az elnyújtott játékidő. Tom Hanks mindig mindenkiért aggódó, átlagemberként eladni próbált karaktere... De végül is igazuk van: a bevált recepten minek változtatni?
Igaz történet. Nyilván. A kémek hídja pedig egy létező híd Berlinben, ahol megtörtént a csere, amiről maga a film is szól: az amcsik elfogtak egy orosz kémet hazájukban, jól megbüntették, de végül nem végezték ki kémkedésért, csupán sok-sok évre bebörtönözték, mivel a Hanks által alakított ügyvéd úgy gondolta, még egyszer szükségük lehet rá. És mit ad isten, igaza lett: egy amerikai kémrepülő pilótája orosz fogságba esik, szóval kezdetét veszik a nem hivatalos tárgyalások a két ország között, a Hanks alakította ügyvéd közreműködésével.
Visszakanyarodnék egy pillanatra az elnyújtott játékidőhöz, amit két bekezdéssel ezelőtt kritizáltam: igazság szerint én magam nem bántam annyira, mert sikeresen beszippantott a film, és még simán el tudtam volna nézni egy órán keresztül, ugyanakkor kicsit túlságosan is hangsúlyosnak érzem az elejét - azt a kb. 45 percet, amikor még a tényleges cselekmény tulajdonképpen be sem indul. Ha úgy tetszik, kapunk egy szorosan kapcsolodó kisfilmet a Kémek hídjához, amiben egy nagyon érdekes kirakattárgyalást mutatnak be...
És annak ellenére, hogy a sztori ezt követően teljesen más irányt vesz, örülök, hogy nem vagdosták kicsit jobban meg ezt a részt. Na meg persze Mark Rylance is biztosan örül, mert esélyes, hogy ezért az alakításáért egy Oscar-jelölés becsúszik neki. Magyar nyelven kicsit furcsának éreztem az elején Scherer Péter hangját, de végül is meg lehetett szokni - sőt, a végén már kifejezetten illett hozzá. Maga a figura is érdekes, annak ellenére, hogy hiába mesél még a gyerekkoráról is, olyan nagyon sok mindent nem tudunk meg róla - és ez a fajta misztikusság jól áll neki.
James B. Donovant játssza Tom Hanks, aki tényleg megcselekedte, amit megkövetelt a haza - sőt, ahogy a film végi plusz információból kiderül, volt még más, hasonlóan "hősies" ügye is az élete során. Ami kicsit sajnálatos, túlságosan is hollywoodias húzás, az az, hogy Donovan figuráját egy egyszerű biztosítási ügyvédként ábrázolják, pedig a valóságban már korábban is volt kapcsolata a CIA-val, vagyis hát annak az elődintézményével, így nem egy légbőlkapott ötlettől vezérelve választották őt a feladatra...
Biztos furcsán fogtok rám nézni, ha azt mondom, hogy mennyire csíptem ennek a hidegháborús kémthrillernek a humorát, de nem hazudok! És még csak nem is a Coen-tesókra jellemző fekete humorra kell gondolni, meg nem is a Betörlő az albérlőm-féle "humorra", hanem arra a kedves, természetességében viccesre, amit csak néhány filmnek sikerül megvalósítania. Persze a humornál nem sok szubjektívabb dolog létezik, de mindenesetre én már csak emiatt is bátran merem ajánlani.
A témája és a hossza ellenére is azt merem mondani rá, hogy a Kémek hídja egy nézőbarát film. Egy olyan, aminek megtekintése után jó érzés fog el. Ahol a happy end hiába szentimentális, te nem rázod kiábrándultan a fejedet a nézése közben. Aminek nem érezni a hosszát, aminek megbocsáthatóak a hibái, amiről lerí az a törődés, amit meglepően kevés film kap csak meg alkotóitól. És amíg pár évente Spielberg csinál ilyen filmeket is, addig megbocsátom neki azokat a rém unalmas perceket, amiket a Lincolnnal szerzett nekem.
