Ha nem is cliffhangerrel, de az előző rész azért mégiscsak úgy ért véget, hogy "ezt bizony folytatni kell!". Mert hát hol is hagytuk abba? Jesse és Céline útjai elválnak másnap reggel Bécsben, de megígérik egymásnak, hogy kb. fél évvel később, decemberben ismét találkoznak, és folytatják ezt a kis beszélgetést. De hogy még romantikusabb legyen a dolog, nem cserélnek se postacímet, se telefonszámot, sőt, még a vezetéknevüket sem mondják el egymásnak... És hát az, hogy 9 év múlva kaptuk csak meg a folytatást, sejtet azért valamit...
Méghozzá azt, hogy mégsem jött össze az a találkozó. Bizony, a tündérmesének kinéző sztoriknak legtöbb esetben valami ilyesmi vége van, de a főhősök legnagyobb szerencséjére még nincs veszve minden! A Mielőtt lemegy a Nap története szerint ugyanis Jesse megírta azt a csodás bécsi éjszakát könyv formájában, és egy párizsi olvasótalálkozó után a kis könyvesboltban ott vár rá Céline, akivel ismét van miről beszélgetni: 9 évről, arról, hogy mi történt azóta a másikkal, és arról, hogy hogyan tovább.
Lehet-e az első részt tovább fokozni megvalósítás terén? Mondjuk egy 11 percig (!) tartó vágatlan snittel? Bizony, hogy lehet! Technikailag továbbra sincs semmi panasz a filmre, én nagyon imádom a hosszú snitteket, és azokból itt van jó néhány. Ráadásul Linklater azért, hogy minél realisztikusabb legyen a film, tényleg csak abban a szűk időintervallumban forgatott, amikor a sztori is játszódik, tehát az épp lefelé menő nappal a háttérben. Így bizony eltartott pár hétig a dolog...
De megérte, azt kell, hogy mondjam. És mondom ezt úgy, hogy messze ezt szerettem a trilógiából a legkevésbé. Máshogy fogalmazva: ez az egyetlen a három közül, ahol kifejezett ellenszenvet éreztem az egyik karakter iránt, márpedig egy ilyen "beszélgetős" filmnél az nem jelenthet sok jót. De be kell vallanom, a falra tudtam volna mászni Céline hülyeségeitől. Igen, erre már az első részről szóló értekezésemben is kitértem, de a Mielőtt lemegy a napnál sokkal töményebb dózisban kapunk belőle.
Céline egyszerűen nem jófej. Kezdve azzal az aprósággal, hogy ha már korábban is tudomást szerzett a könyv megszületéséről, akkor miért nem vette fel a kapcsolatot Jesse-vel? Tudom, apróság, és nyilván így ez a találkozás sokkal romantikusabbra sikeredhetett, de úgy éreztem szinte végig a film alatt, hogy itt már csak Jesse az, aki táplál valamiféle érzelmet Céline iránt, míg a nő csak a rá irányuló extrém figyelemben fürdőzik. Nyilvánvalóan nem ez volt a szándék, az érzésem azonban mégis ez volt.
Az előző részhez képest van egy fontos változás: ezúttal real time-ban, azaz valós időben zajlanak az események. Míg a Mielőtt felkel a Nap egy egész éjszakát mutat be, addig itt eredetileg csak kb. 20 percnyi beszélgetésre elegendő idejük van, de Jesse szép lassan kitolja a határokat, míg végül... De ezt nem mondom meg, bár gondolom úgy is kitaláljátok. A játékidő is feszesebb, ez a trilógia egyetlen 100 perc alatti része, olyanannyira, hogy ez még a 80-at is nagy jóindulattal és a stáblistával éri csak el.
De ez a feszesség jót is tett a filmnek: könnyebb megemészteni, nézőbarátabb ez a hossz egy ilyen jellegű filmhez. Persze Céline baromságaival (bocsánat, hogy ezt a szót használom, de néha csak így lehet jellemezni a gondolatait) ez is kicsit hosszabbnak tűnik a kelleténél, de ez már csak személyes megjegyzés. Viszont nagy szívfájdalmam, hogy - bár továbbra is remekek a párbeszédek, és a végkifejlet is sokkal jobb, mint az elődnél - kevésbé volt izgalmas ez az eszmecsere, mint az első, vagy mint akár a harmadik rész esetében is...
Pedig a problémáik a harmincas éveikben járó főhősöknek lényegesen komolyabbak, mint akkor, amikor először találkoztak... Talán pont ez a baj: túlságosan felnőttes, de még nem olyan érett, mint amilyen majd újabb 9 év múlva lesz. Azért természetesen ezt sem szabad kihagyni, hiába tartom én személy szerint gyengébbnek az előző kettőnél, mert Jesse és Céline története csak így, a három filmet megnézve válik egésszé. Illetve... Ha kapunk még folytatást 2022-ben, akkor tekintsétek a legutolsó mondatomat tárgytalannak.
