Lisztes megmondja a tutit

Drágán add az életed - Lisztes megmondja a tutit

2013. március 13. 09:00 - lisztes

-Korábbi munkám 2013. február 11.-ről, a facebookról átmentve-

1988-ban John McTiernan rendező akciófilm-történelmet írt a Die Hard első részével, ezt 25 év távlatából már nyugodtan ki lehet jelenteni. Épp a tavalyi év volt az, amikor 2 esetben is megidézték a film alapkoncepcióját: az egyik a The Raid című indonéz akciófilm, amit agyba-főbe dicsérnek, úgyhogy nemsokára be fogom pótolni a lemaradásomat (ti is tegyetek így, ha még nem láttátok, ezt látatlanban üzenem), a másik pedig az általam már agyondicsért Dredd 3D. Szóval a lényeg: fogj egy épületet, zárd be a jófiú(ka)t és a rosszfiú(ka)t a film játékidejére és járj körül minél több lehetséges utat/módot, ami ilyenkor végbemehet. Ami fontos: az ellenfél legyen kíméletlen, a protagonista meg legyen tökös.

Mert dióhéjban ez a Die Hard, aminek most Valentin nap alkalmával kijön az 5. része, amit hazánkban forgattak. A húzásról majd eldől, hogy zseniális-e vagy sem (a szingli férfiak mi mást csinálnának ezen a napon, ugye?), de így első blikkre nem tűnik rossz ötletnek, aztán persze az R besorolás csúnyán keresztbe tehet a dolgoknak. Mert a Die Hard szériára amúgy ez a jellemző (kivétel a 4. rész esetében), bár 20 évvel korábban még merőben mások voltak a mozinézők igényei. Az biztos, hogy az eddigiekből ítélve nem feltétlenül nyerő ötlet régi akciósztárral R besorolású filmet a mozikba dobni (lásd: Erőnek erejével, Bullet to the Head).

A történet első ránézésre egyszerű, másodikra is, nem is ez az, amiért a filmet szeretjük. Ha egy kicsit belemélyedünk, láthatjuk, hogy minden kis apróságnak van értelme, és ez teszi a Die Hardot minden idők egyik legjobb akciófilmévé. A Nakatomi toronyházban dolgozik John McLane felesége, akihez főhősünk New Yorkból Los Angelesbe látogat Karácsonykor. Épp az irodai karácsonyi buli zajlik, amikor terroristák foglalják el az épületet. McLane sikeresen elmenekül, majd módszeresen keresztbe tesz ellenfeleinek, miközben valahogy segítséget próbál hívni - ami egy idő után meg is érkezik. A terroristákról kiderül, hogy valójában csak egy rablásról van szó, és az is, hogy minden apróságra fel vannak készülve. Céljuk, hogy eltűnjenek a zsákmányolt 600M dollárral, de rá kell jönniük, hogy John McLane miatt ez nem is lesz olyan egyszerű...

Mind a rendezés, mind a forgatókönyv első osztályú. A jelenleg börtönben ülő John McTiernan ekkoriban robbant be a Predátorral a köztudatba, és sokáig a Kommandó című (szintén Scwarzi film) folytatását akarta elkészíteni (ebből a scriptből is), míg végül Arnie nem vállalta, és így jött a képbe Bruce Willis. A 90-es évek elején John karrierje szárnyalt (Vadászat a Vörös Októberre, Utolsó akcióhős, Die Hard 3), egészen a 13. harcos című Michael Crichton könyv adaptációjáig, ami irdatlan nagy bukás volt a mozikban. Hozzáteszem, a stúdió elvette tőle időközben a projektet (mert nem tetszett nekik) és Michael Crichton fejezte be, szóval amolyan felemás film született, aminek meg is lett az eredménye. A Die Hard egyébként a Nothing lasts forever című Roderick Thorpe könyvből készült, ami a Detektív című könyv folytatása (és amit Frank Sinatra főszereplésével szintén megfilmesítettek). A forgatókönyvét sz*rrá elemezték és tanítják csomó helyen, igazán jó mintapélda.

A színészi játék is teljesen a helyén van: az eddig kisebb szerepeket kapó és a Simlis és a Szende sorozatban játszó Bruce Willis akciófilmes debütálása volt (kb olyan szintű, mint nemrégiben a táncos-komikus Hugh Jackman Wolverine-je), és hibátlanul teljesített. Karaktere egyébként is jól megírt, rengeteg apróságot megtudunk róla, amitől még emberibb lesz a figura (és amit a későbbi folytatásokban szépen lassan ki is öltek belőle). Alan Rickman mozifilmes debütálása a rosszfiú szerepében, később a szakállat meghagyva még a Robin Hood forgatására is betévedt, és meghatározó brit színész lett (utóbbi években a Harry Potter sorozat Snapejeként (Piton). A többi színésznek különösebb karriert már nem sikerült befutnia, de ez a kettő is nagyon szép és meghatározó teljesítmény.

A Die Hard jelenség tehát egyáltalán nem egy mesterségesen felpumpált dolog, az ember akárhányszor újra tudja nézni a filmet, valószínűleg minden egyes alkalommal egyre jobban fogja szeretni. A folytatások közül még a 3. rész érdemel említést, sokaknál ez a történet a befutó (és joggal). Élvezetesebb és pörgősebb, de film szempontjából egyértelműen az első viszi a prímet. Az 5. részre várva ti is elevenítsétek fel a Die Hard Quadrológiát, én ezt teszem, ahogy időm engedi. Minden résznek vannak pozitívumai és negatívumai, de összességében egy szeretni való és okos akciófilmsorozat ez. Az 5. részről az első kritikák alapján jót nem tudok mondani, de ez majd akkor dől el, ha a nagyközönség is látta a filmet. Egy esélyt a múlt fényében mindenképpen megérdemel.

Lisztes

Drágán add az életed az imdb-n

Drágán add az életed előzetes

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr75132175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása