Brad Pitt azon kevesek közé tartozik, akik mostanában szinte bármit megtehetnek Hollywoodban. Sikeres és gazdag és rendszerint akkor választ magának projekteket, hogy ha azok felett ő maga bábáskodhat producerként. Kevés ilyen színészember akad rajta kívül a szakmában, talán hirtelen Will Smith, esetleg Tom Cruise neve ugrik be... Mindenesetre tény, hogy Brad tudatosan építi a karrierjét, melynek egyik állomása az Oscar szobrocska elnyerése lesz majd. Legalábbis, mint a hollywoodi elit 90%-nak, feltételezhetően neki is ez a terve. És hogy miből gondolom ezt? Az utóbbi években szinte kizárólag Oscar-gyanús alapanyagokhoz nyúlt (ha nem, akkor a hírnév fenntartásához szükséges blockbusterekhez). Tavalyra az Ölni kíméletesen volt beiktatva (ami leginkább egy karakterközpontú gengszterdrámának mondható), tavaszra meg jön a blockbusternek szánt Z világháború.
Hozzáteszem, a World War Z-nek (habár nagyrészt hazánkban forgatták) sajnos borzalmasak az előjelei, a forgatás elhúzódása és a (szerintem) rettenetesen gagyi effektekkel operáló trailer sem tűnik jó ómennek. A 2011-es év kritikailag sikeres frontjáról (Pénzcsináló, Az élet fája) tehát Bradley most nagy léptekkel halad a közönségfilm felé, és ennek a menetelésnek az egyetlen lépcsőfoka volt ez a film. Az Ölni kíméletesen nem egy szokványos krimi/gengszterfilm, és emiatt egy pöttyet csalódott is voltam jó és rossz értelemben egyaránt. Kicsit ad szakmának és kicsit ad a közönségnek is. A fő gondot ott érzem, hogy egyik sem kap eleget. Megmutatja, hogy ez bizony lehetne egy izgalmas maffia-film kegyetlen leszámolósdival, de nem lesz. Megmutatja, hogy lehetne egy csavaros, a szabályokra fittyet hányó, a témát teljesen új szemszögből megközelítő karakterdráma is, de nem lesz.
A történet szerint a Mókus nevű háttérember felbérel két suttyót, hogy raboljanak ki egy kártyabarlangot, aminek az üzemeltetője (Ray Liotta Markie szerepében) egyszer már ezt eljátszotta a saját kárára, így nem kell a későbbiekben tartaniuk attól, hogy keresni fogják őket, majd a tulaj szépen elviszi a balhét. A sikeres rablás után elő is veszik Markie Trettmant, de időközben kiderül, hogy neki most tényleg semmi köze mindehhez. Ahogy az is szép lassan körvonalazódni látszik, hogy kik voltak az eredeti elkövetők. A maffia Jackiet (Brad Pitt) kéri fel a piszkos munkára, csak hogy ő kizárólag idegen embereket szeret ölni, de a Mókust ismeri. Ezért segítséget kér egy régi bérgyilkos-haverjától, aki viszont teljesen maga alatt van. Bár a történet összességében meglepetésekkel nem szolgál, nem szeretnék spoilerezni, így itt hagyom abba a felvezetést.
Szóval ez a film egy árnyalt karakterrel bíró bérgyilkosról szól, és az ilyesmit nagyon szeretik a színészek. Nem sztereotípiákból próbáltak itt építkezni, hanem egy embert alkottak meg, aki történetesen így keresi a kenyerét. Ezért aztán nem véletlen, hogy nagy nevet sikerült szerezni a forgatókönyv mellé. De szerintem sajnos ez most nem volt elég: A film korai Guy Ritchie munkaként indul: valaki átvert valakiket, most pedig más valakik próbálnak átverni másokat, közben lóvét szerezni, de mindenki bénázik... Meg ott a városi maffia is, aztán meg a híres-nevezetes verőlegény/bérgyilkos is kap egy rövid mesét flashbackként, alámondással, hogy tudjuk, ő itt bizony nagy arc... Kár, hogy aztán többet kb. nem is szerepel Sam Shepard Dillonja.
Tehát sok szál elindul, el kell, hogy induljon ahhoz, hogy felfogjuk, hogy mi is történik. Ugye az alvilágban sokan vannak, mindenkinek van beceneve, meg balhéja, meg hasonlók. De aztán ez végül nem vezet különösebben sehová: a megismertetett karakterek alig szerepelnek, és Brad Pittet kell nézni, ahogy más emberekkel beszélget. James Gandolfini jön, lát, marad, mesél egy két sztorit, meg iszik, mint a gödény. A végére beindulnak persze a dolgok, de az egész a maffia pénzügyi krízisére van kihegyezve, és akárhányszor feltűnik a tv a vásznon, abban biztosak lehetünk, hogy épp egy politikus fog beszélni az Egyesült Államok gazdaságáról. De tényleg mindig.
A leszámolós jelenetek nagyon jól sikerültek és Brad Pitt is nagyon cool, meg profi, meg jófej a játékidő alatt. Bár úgy tűnhet az előző bekezdések alapján, hogy kifejezetten utáltam, erről szó sincs. Az tény, hogy másra számítottam, és jó és rossz értelemben is meglepett, de bőven a jobb fajta gengszterfilmek közül való. Russel és Frankie jól eltalált béna karakterek, előbbi kutyás balhéi a Hét pszichopatát idézik, ráadásul pont ez a történetszál az egyetlen, ami valamilyen szinten még vicces is. Szóval a film egész jó, de úgy éreztem, hogy túl szövevényesnek indították ahhoz képest, mint ami végül lett belőle. Egyszeri megnézésre ajánlom, jó látni néha ilyen típusú alkotásokat is.