Már a cím is amilyen egyszerű, annyira jól felkelti az ember figyelmét - magában rejti azt a misztikusságot, amit... a film egyszerűen pofánröhög és rögtön kapjuk a kész tényeket az arcunkba. Félre ne értsetek, így is élvezhető az alkotás, csak ezzel az egyszerű, de ütős címmel a műfajválasztás miatt nem tudtak mit kezdeni. Mert ez egy amolyan királydráma akar lenni a shakerpeare-i irányt követve, nem pedig egy izgalmas thriller a középkorból/kora újkorból. És még ez sem lenne egy rossz választás, ha mondjuk Kenneth Branagh rendezte volna, nem pedig a Godzilla, a Függetlenség napja, meg a Holnapután rendezője...
Mert a 2011-es évnek az Anonymus olyan, mint a 2012-esnek a Holló. Micsoda gyönyörű hasonlat! Ígéretes ötlet egy egykori szerző életével kapcsolatban, kiszínezve és összekombinálva a történelemmel, a sztoriba beépítve az egyes műveiket - és mégsem működik igazán. A Holló mondjuk még a jelen műnél is rosszabb volt és ott még a ziccer is nagyobb volt, ellenben az Anonymus roppant érdekesnek ígérkezik és legnagyobb hibája az, hogy cseppet sem az. Talán ennek legfőbb oka, hogy túl sok dolgot igyekeztek belepakolni és nem tudtak szelektálni, kidobálni az arra kevésbé érdemes részeket. Pedig ültek eleget a projekten, a forgatókönyv már a 90-es években elkészült, csak akkor a Szerelmes Shakespeare miatt mégsem forgatták le...
A történet Anonymusról szól, akit az Oxfordi teória hívei a valódi Shakespearenek gondolnak, annak az embernek, aki nemesi származása miatt saját neve alatt nem jelentethette meg a műveit, így azokat végül az egyébként írástudatlan színész, William Shakespeare nevével fémjelezve tárták a nagyérdemű felé. Mivel Earl of Oxford gyámja, William Cecil a színházakat istenkáromlásnak tartja, a poéta lelkű írónak zsarolással megtiltja a költészetet, aki ezt nagyon nehezen viseli. Érett férfiként felkeresi a helyi színház tulajdonosát és íróját, Ben Johnsont a műveivel és egy kis pénzzel, hogy más neve alatt játsszák el a darabjait. Mivel Ben többre tartja magát annál, hogy más tollaival kelljen ékeskednie, ivócimborája, a színész Will Shakespeare vállalja fel ezt a feladatot, nem is sejtve, hogy micsoda sikereket ér el ezzel...
A történet keretéül szolgáló jelenkori mesélő csak arra kell, hogy septében felvázolja az Oxfordi teória fő pontjait, érveit, hogy a néző könnyen befogadja és értse is a látottakat. A feladatra a teória egyik támogatóját, Derek Jacobit választották, aki stílusosan, egy színházban adja elő rövidke monológját. Személy szerint jobban örültem volna, ha ezekről a konkrét dolgokról szól a film, sejtelmesen, hogy a néző találja ki, nem pedig az Earl of Oxfordot körülvevő udvari intrikákról. Szó se róla, van ezek között is jó néhány erős jelenet, csak sokkal kevésbé érdekfeszítőbbek, mint a tényként felvázolt Shakespeare szál.
A színészi játék teljesen korrekt, nincs itt semmi ripacskodás (csak ha a karakter is annak van megírva), mindenki beleillik a korabeli Angliába. Rhys Ifans a Pókember restart főgonoszaként, illetve Jobbszem Paulként lehet ismerős a hazai közönségnek, szerintem ő elég jó, Jeremy Ironshoz hasonlítható angol színész, épp ezért állnak jól neki a kosztümös darabok is. Az idős királynőt Vanessa Redgrave játssza, a fiatalt Joely Richardson - akik a való életben anya és lánya, furcsa is volt kezdetben, mennyire hasonlítanak...
Sebastian Armesto szerepe hálátlan és sajnos nincs annyira tehetséges, hogy bármit is tudjon kezdeni a helyzettel. A Shakespearet alakító Rafe Spall viszont olyan pökhendi, hogy öröm nézni. Érdekes módon, meglepően negatív fényben állítják be a filmben William Shakespearet, szerintem kicsit elszaladt az alkotókkal a ló: iszákos, nőfaló, pénzköltő, írástudatlan, nagyszájú és gyilkos. Érezhetően próbálták érzékeltetni a hatalmas különbséget a tényleges író, és William személyisége közt. Edward Hogg játssza a púpos gonoszt (aki néha már rajzfilmszerűen rossz), de azt meg kell említenem, hogy hozzá nagyszerű magyar hangot találtak.
A kosztümök és a díszlet, valamint a számítógépes effektek is korrektek, előbbiért egy Oscar-jelölést is kapott a film, szerintem joggal, ez tényleg igényesre sikeredett. Az Anonymusban néha talán a kelleténél több színházi előadás-montázst látni és nem is annyira a művek keletkezéséről, inkább Earl of Oxford szomorú sorsáról és mindennapjairól szól, csak néha kapunk utalásokat, hogy mi ihlethette az egyes műveket, de szerintem ez édeskevés. Történelmileg is meglehetősen pontatlan, korábban meghalt emberek karakterei jelennek meg például, de ez még egy kisebb probléma csak...
Egy próbát megér, sajnos a 2 órás játékidő indokolatlanul hosszú, pedig általában a kosztümös filmek többségénél bőven van mit nézni, itt azonban a legérdekesebb kérdés az marad, hogy ki kivel feküdt le az udvarban, ki kinek a gyereke, apja, anyja, szeretője - tisztára, mint a Barátok köztben. A cím is csak egy kicsit vág át, hiszen valóban Anonymusról szól mindez, arról az emberről, aki állítólag Shakespeare műveit írta - de mégsem azok apropóján. Maradt hát az intrikákkal tarkított királydráma felállás, ami ilyesformán ugyan megidézi Shakespeare örökségét, csak minőségben lényegesen gyengébb...
