Az emberi balsorsnak és kreativitásnak hála akad egy-két emlékezetes igaz történet olyan emberekről, akik sikeresen megszöktek valamilyen büntetés végrehajtó intézményből... Egy évvel Clint Eastwood és társai legendás alcatrazi szökése előtt érkezett a mozikba az Éjféli expressz (csak hogy stílusosan fogalmazzak). A film, ami 2 történelmi jelentőségű Oscar-díjat is bezsebelt: A legjobb forgatókönyvért járó díjat az ekkor még kevésbé ismert Oliver Stone kapta meg (és ennek hála sínre került a karrierje (csak hogy megint stílusosan fogalmazzak)).
A másik díj pedig a legjobb filmzenéért járt Giorgio Morodernek, ami azért érdekes, mert ez volt az első, teljes egészében elektronikus filmaláfestő muzsika, ami megkapta ezt a neves elismerést. Ezen felül még jelölték több fontos kategóriában (legjobb film, rendezés, mellékszereplő, vágás), ám ezekben végül nem tudott diadalmaskodni annak ellenére sem, hogy John Hurt játéka valami egészen elképesztően jól sikeredett. Mondjuk Christopher Walken Szarvasvadászban nyújtott alakítása ellen valóban nem volt sok esélye senkinek...
A történet magva tehát igaz: Billy Hayes hasist szeretne az Államokba csempészni Törökországból, de pechére az utazás előtti napokban néhány, repülőgépeken történt robbantgatás miatt szigorodtak a vámintézkedések, aminek hála lebukik a hasára erősített 2 kilogramm anyaggal. Első fokon 4 évet kap, de amikor már csak kb. 2 hónap lenne hátra a büntetésből, a török bíróság felülbírálja az ítéletét és életfogytiglanra módosítja azt. Billyt ez pöttyet megviseli, szóval úgy dönt, hogy inkább megszökik...
Azért nem volt egy angyal ez a Billy fiú... Bár a film is próbál arról meggyőzni minket, hogy azt a 2 kiló hasist csak a haveroknak csempészte volna haza, én azért e tekintetben szkeptikus maradok és a második bírósági döntéssel értek egyet, ami birtoklás helyett terjesztéssel vádolja meg főhősünket. Az persze megint más kérdés, hogy ezért életfogytiglan járna-e (nem), de mindenesetre a tényt, hogy főhősünk nem makulátlan és okkal került börtönbe el kell fogadnunk. Szerencsénkre Billyt rendes gyereknek írták meg a forgatókönyvben...
Hamisítatlan Oliver Stone történettel van dolgunk: már az első pár jelenet során megismerkedünk a nemzetközi helyzettel, az USA aktuális elnökének intézkedéseivel, ami természetesen (hogy-hogy-nem) kihat főszereplőnk életére is... Aki emiatt a csúnya nemzetközi helyzet miatt válik bűnbakká: a törökök rajta akarnak példát statuálni az erkölcstelen nyugat számára. Bár sok-sok évvel később Stone hivatalosan is bocsánatot kért a Jumurzsdákéktól, amiért rossz színben tüntette fel őket a filmben...
No de mi az az Éjféli expressz? Merül fel a börtönszlengben kevésbé jártas olvasóban a kérdés. Elárulom: a szökést hívják így a rabok. Ha például egy börtönről azt mondják, hogy ott nem áll meg az éjféli expressz, az azt jelenti, hogy lehetetlen megszökni belőle. Erről a török börtönről is elhangzik a filmben ez a kijelentés, de mi már ekkor természetesen tisztában vagyunk vele, hogy márpedig innen Billy elhúzza a csíkot hamarosan... És bár változatos és érdekes módokat találnak a rabok arra, hogy kijussanak, a végső megoldás eléggé kiábrándítóan hatott számomra.
De ez talán azért is bánt oly nagyon, mert a másfél óráig közel tökéletes film utolsó 20-30 perce unalomba, érdektelenségbe fullad. A karakterek közti remek dinamika megszűnik és nézhetjük, ahogy holdkóros módjára fel-alá járkálnak az elmeroggyantak közt. Oliver Stonenak hála még a sima körbe-körbe járásba is sikeresen belecsempészik a politikát: a török rabok jobbra kanyarodva járnak, mert ha balra kanyarodva tennék ugyanezt, akkor az azt jelentené, hogy kommunisták. Seriously?
Pedig addig tényleg nagyon szépen van felépítve minden: a csempészés és a vele járó idegesség rohadt jól van bemutatva, a néző együtt izgul Billyvel, hogy le ne bukjon, még annak ellenére is, hogy tisztában vagyunk vele, hogy bizony el fogják kapni... az ezt követő menekülésjelenet is pazar, izgalmas és remek tempóval halad. Nagyszerűen használják főszereplőnk otthoniaknak írt leveleit a narráció érdekében, rengeteg hasznos információhoz jutunk ezekből rövid idő alatt.
És a színészek... Komolyan, már csak miattuk érdemes lenne megnézni ezt a filmet. A Billyt játszó Brad Davis is egész jó (kár, hogy már jó ideje nincs köztünk), de a két legjobb alakítást a mellékszereplőktől kapjuk. John Hurt megérdemelten kapott jelölést, bámulatosan alakítja Maxet, ezt a drogos, kicsit lassú börtöntölteléket. Állítólag a hitelesség kedvéért nem fürdött a forgatás alatt egyáltalán... Örülhettek neki a kollégái. De Randy Quaid is eszméletlen Jimmy Boothként, neki is járt volna a jelölés az Akadémiától szerintem.
Ők hárman együtt megtöltik a jeleneteket élettel: nem színészeket, hanem karaktereket láttam és ezt elég ritka dolognak tartom. Annak ellenére, hogy a végére fogyott ki a szuszból, az Éjféli expressz egyike a legjobb börtönös filmeknek és 35 év után is kiváló szórakozást nyújt. Néhány jeleneten egyáltalán nem látszik, hogy '78-ban forgatták, bő 10 évvel megelőzte a korát képileg és a zenéje tekintetében is. Mindenképpen megérős darab.
