Sao Pauloban 1920-ban épült a Carandiru börtön, ami egészen 2002-ig állt, ekkor döntöttek úgy ugyanis a helyi szervek, hogy lerombolják és helyébe egy iskolát építenek. A hely nem csak arról híres, hogy inspirációul szolgált a Szökés című sorozat harmadik évadjában bemutatott börtönhöz: 1992-ben ugyanis történt egy "kis" csetepaté, aminek következtében 111 rab halt meg. Lázadás tört ki, amit csak komoly rendőri beavatkozással és az emberi jogok pofánsz*rásával sikerült letörni.
A 111 rabból 9-et már a rendőrök kiérkezése előtt elintéztek a bentlakók - őket sem kellett azért félteni. A 102 halálos áldozat közt - ha lehet hinni a szemtanúknak - olyanok is vannak, akik megadták magukat a rendőrségnek, vagy megpróbáltak elbújni előlük, szóval csúnya túlkapások is történtek. Ennek az eseménynek állít emléket mai filmünk, a Carandiru, aminek az utolsó, kb. 20 perce szól ténylegesen a lázadásról csupán, úgyhogy senki se számítson 2 óra tömény brutalitásra.
A történet ugyanis nem a megszokott sémát követi: a forgatókönyv a börtön nagy népszerűségnek örvendő orvosának feljegyzéseiből készült, javarészt az egyes rabokat, múltjukat és jelenüket mutatják be nekünk, mintha sok-sok kis apró epizódból gyúrnának egy nagy egészet. A kapocs persze a már említett börtönlázadás, ami valójában egy bagatell dolog miatt tört ki és mégis rengeteg ember életébe került. Olyanokéba is, akik nem érdemelték meg.
Az egész filmet átjárja ez a liberális gondolkodásmód, amit a börtönorvos képviselt. Hiába a hatalmas jellembeli hibák, minden rabot lehet valamiért szeretni. Vagyis... Néha azt éreztem, hogy minden rabot szeretnem kell. Hogy a film megmondja nekem: márpedig XY-t ezért szeresd, QZ-t pedig azért. Nincs apelláta. Ha nem szereted ezt a jószívű, gyerekkori barátjával még most is törődő drogdílert, vagy ezt a bigámiában élő jó kedélyű szélhámost, akkor egy szívtelen fasiszta vagy!
Szóval Carandiruban nincsenek ártatlanok, csak szerencsétlen bűnözők, akiket elkaptak és bezártak ebbe a 4000 fős börtönbe. Szerencsétlenek. Akiket sajnálni kell. A meglehetősen furcsa történetvezetés mellett ez volt a másik nagy problémám a filmmel. Ami azért különösen érdekes annak fényében, hogy ez után pár évvel kijött ugyanebben az országban az Elit halálosztók első és második része is, ahol az ebben a filmben prezentált szemléletmódnak a szöges ellentétével találkozhatunk...
...viszont ugyanazokkal a szereplőkkel: Az Elite Squad Capitao Nascimentoja, Wagner Moura itt Zicot, a drogdílert, míg a Fábiót megformáló Milhem Cortaz Peixeirat, a megtért gyilkost alakítja. Rodrigo Santoro-ért lassan elkezdhetünk aggódni, mert a börtön Lady D nevű transzvesztitája után az I Love You Phillip Morris című filmben is melegként volt látható, sőt, a 300 című filmben szintén általa megformált Xerxesről is minden további nélkül elhinném, hogy a háremében tart egy Farbatosz nevű görögöt is.
Maguk a karakterek jók, változatosak, a legtöbbjük háttértörténete érdekes, de valamiért mégsem működött igazán ez a szkeccsfilm jelleg. A lázadáson kívüli közös pont, a börtönorvos teljesen jellegtelen, a jeleneteiben háttérbe szoruló valaki, akit valamilyen rejtélyes oknál fogva mégis szeret ez a főleg AIDS-es erőszaktevőkből álló horda. A börtönmaffia (Ébenfa keresztapáskodása mellett) megint csak érdekes sztorivonal lehetne, de ennél is csak a felszín kapargatják a készítők.
A film utolsó 20 perce tényleg nagyon erős, rengeteg a vér és a brutális képsor. A lineáris szerkezetet felborító háttér információkkal még kibékültem, de a lázadást követő kihallgatáson a túlélők panaszkodásai semmit nem adtak hozzá a filmhez, csak a néző idejét rabolták... Korának nagy kasszasikere volt ez a mozi Brazíliában, ahol valószínűleg a mai napig benne él a köztudatban, hogy milyen rémes dolgok történtek Carandiruban 1992-ben...
