A Pillangó az egyik legbrutálisabb igaz történet, amit valaha a nagyvászonra adaptáltak. A világ egy olyan arcát mutatja be, amelyikről kevesen tudtak beszámolni: a francia gyarmatokon felépített kegyetlen, elfeledett börtönöket, ahová a nem kívánatos személyeket deportálták az anyakontinensről. Egy nem mindennapi utazás tele reménnyel és kétségbeeséssel, két nagyszerű színészi alakítással és egy lenyűgözően csodálatos helyszínnel. Hátborzongató, hogy a filmben bemutatott dolgok nagy része megtörtént...
Steve McQueen utolsó nagy filmjének és alakításának mondják, pedig innen még 7 év volt hátra az 1980-ban bekövetkezett haláláig - ezt a szakaszt azonban már nem viselte túl jól (kötőszöveti rákja volt, ezért hagyott itt minket viszonylag fiatalon). A film másik komolyabb szereplőjének, Dustin Hoffmannak azonban még épp hogy csak beindult a karrierje, 1973-ban a Diploma előtt, a Kis nagy ember és az Éjféli cowboy után járunk csak, sok nagy alakítás váratott még ekkor magára...
Szóval a címszereplőnk a Pillangó becenevű (mivel egy azt ábrázoló tetoválás van a mellkasán) francia, Henri Charriere, akit tévesen, gyilkosság vádjával életfogytiglanra ítélve egy dél-amerikai börtönbe szállítanak sok más rabtársával egyetemben. Már az odaúton a szökést tervezi, ehhez azonban pénzre van szüksége, így alkut ajánl a hadikötvény hamisításért lecsukott gazdag zsidónak, Louis Deganak: ő megvédi a rabtársaktól, cserébe kap annyi pénzt, amennyi a szökéshez szükséges (megkenni pár embert, csónakot bérelni, stb...). Igen ám, csakhogy erről a helyről nem egyszerű meglógni...
A film 2,5 órás, de az idő javarészt gyorsan telik, ez alól csak a szándékosan lassan csordogáló magánzárkás jelenetek kivételek. Itt sikerül a csigasebességgel múló időt és azt a szenvedést is hatásosan bemutatni, bár emiatt az egyébként remek tempót fel kellett áldozni. A börtönkörülmények meglehetősen brutálisan vannak ábrázolva, érdekes, hogy egy ország a saját rabjaival sokkal kegyetlenebbül bánik, mint például a legtöbb filmben a németek a hadifoglyokkal (most nem a koncentrációs táborokra gondolok).
Pillangó életútja meglehetősen érdekes volt: a könyvet, amiből a forgatókönyv készült, ő maga írta - ezzel már el is árultam, hogy túl fogja élni, sőt, sikeresen megszökik... Igaz, nem olyan hamar, mint tervezte. Összesen 14 évet ült börtönben, ennek felét magánzárkában szenvedte végig, míg végül az Ördög szigeten lévő rabtelepre nem került, ahonnan kókuszdiókkal töltött zsákkal a tengerbe ugorva 2 nap alatt végül elérte a partot és sikeresen megszökött. A valóságban ez a rész valószínűleg máshogy történt, mivel a francia hatóságok szerint sosem tartózkodott azon a szigeten.
Nos igen: a könyv kritikusai szerint sok benne leírt dolog valójában mással esett meg, csak Henri a saját tetteként adta el, de mivel 1973-ban, a film elkészülte után nem sokkal meghalt rákban, ezt már valószínűleg sosem fogjuk megtudni - mint ahogy azt sem, hogy valóban ártatlan volt-e. Szerencsénkre a film forgatása idején még élt, a helyszínen is jelen volt és kivette a részét a munkából: többek közt a díszlettervezőnek segített a tanácsaival.
A film nagy erénye, hogy átérezteti a nézővel a bemutatott helyzeteket: a magánzárkás szakasz e tekintetben a legdurvább (vicces, hogy a 2 éves periódust milyen aprólékosan szemléltetik, a későbbi, 5 évig tartót pedig egy vágással elintézik), de a munkatábor fülledtsége, a leprások szigetének hátborzongatóan undorító fertője, vagy az Ördög-sziget szelessége is mind-mind átérződik a képekről. Az egyedüli problémás szakasz az indián faluban töltött napokkal van: egyrészt nem igazán értettem, hogyan került oda, másrészt, mivel beszéd nincs, így nehezen jön át, épp mi történik (például hová tűntek az indiánok a faluból a legvégén).
Steve McQueen játékáról csak jót lehet mondani, én ezt jóval érettebbnek találtam, mint amit 10 évvel korábban, az A nagy szökésben előadott (persze ott sem volt rossz, sőt). Amit hiányoltam, az a játék a testsúllyal: Pillangó a magánzárkában durván éhezik, de McQueenen nem látszik annyira, hogy csont és bőr lenne, még 2 év után sem. De ahhoz képest, hogy Steve szerette, hogy ha az előnyös "oldalát" veszi a kamera, ebben a filmben bőven kijutott a szánni, sajnálni való figura megformálásából és az undorító jelenetekből is egyaránt.
Dustin Hoffman jobb. Annyival, hogy nem is értem, miért nem jelölték Oscarra. Louis Dega sokkal érdekesebb karakter, mint a főszereplő, sokkal nagyobb jellemfejlődésen és változáson megy át, mint Pillangó, aki 15 év után is csak a szökésre tud gondolni... Mindenki más csak asszisztál kettejük játékához (holott lenne néhány egész érdekes karakter), amit Jerry Goldsmith nagyszerű zenei aláfestésével mutatnak be nekünk - a film egyetlen Oscar-jelölését bezsebelve érte.
Ha börtönös filmre szomjazol, a Pillangót meleg szívvel tudom ajánlani. Igaz, van egy elég hosszú, kb 3/4 órás szakasz, amiben a szökést és az az utáni történéseket mutatják be, de ez még mindig csak a film kevesebb, mint 1/3-a... Akad bőven a szenvedésből, keserűségből, nyomorból is egyaránt, de a Pillangóban ezek háttérbe szorulnak, hiszen maga a történet egy ezeknél sokkal fontosabb dologról, a barátságról és a reményről szól. Ahogy az egy jó börtönös filmben illik.
