Elfeledett börtönben játszódó filmek után kutatva nini milyen kincsre leltem! Tulajdonképpen Az odú maga A börtönös film. Ennél autentikusabban ezt már nem is lehetne csinálni: megtörtént eseményt dolgoz fel (ez még nem nagy kunszt), minek során 5 rab kiásta magát a cellájából 1947-ben. Közülük hárman kivették a részüket a film készítésekor (a díszletek hitelességére tehát egy rossz szavunk sem lehet), mi több, az egyikük konkrétan eljátszotta a főszerepet, vagyis saját, 13 évvel korábbi önmagát is.
A film alapjául szolgáló regény (és részben a forgatókönyv) írója szintén megjárta a börtönt, egészen pontosan halálra is ítélték, csak apuci közbenjárására kegyelmet kapott. Volt ő gengszter is, meg minden, szóval tudta, mi fán terem a bűnözés. Ilyen emberek munkája nyomán készült tehát el Jacques Becker utolsó mozija, mivel sajnos az utómunkálatok befejezte után két héttel, viszonylag korán, 46 évesen elhalálozott. Sokan a valaha készült egyik legjobb francia filmnek tartják és hát ki vagyok én, hogy ellent merjek mondani nekik?
A főszereplő négy rab új lakótársat kap pár négyzetméteres cellájába és mivel épp szökést terveznek, kénytelenek megbízni benne. A terv roppant egyszerű: feltörik a börtön padlóját, miután a parkettát óvatosan eltávolították, leásnak az alagsorig, ahol aztán a szennyvíz csatornarendszerén keresztül meglóghatnak. Az egyedüli komoly akadály egy betonfal, ami olyan erős, hogy úgy döntenek, hogy pár éjszakát felölelő munkával inkább körbeássák azt. Vajon sikerül mindezt lebukás nélkül végrehajtani? Vajon jól tették, hogy megbíztak az új jövevényben? Vajon meg tudnak így szökni?
A kicsit több, mint 2 órás játékidő szinte fel sem tűnik, annyira jól adagolják a jeleneteket. Azt hiszem, hogy az sok mindent elárul, hogy nem tudtam abbahagyni a filmet és fennmaradtam éjjel egyig, pedig másnap korán kellett kelnem. Mert ahogy létezik "letehetetlen könyv", úgy létezik "abbahagyhatatlan film" is. Pedig aztán néha jó hosszú vágás nélküli jelenetekben csupán azt mutatják, ahogy a főszereplőink feltörik a betont, vagy éppen ásnak valamit...
Muszáj külön kiemelnem egy egyszerű jelenetet, amiben mindössze annyi történik, hogy két rab sétál (feltérképezik a börtön alagsorrendszerét). Ugyanis olyan hatásos a vizualitása, hogy azóta is többször visszagondoltam rá. Pedig a film fekete-fehér, a kamera meg egyszerűen statikusan vesz fel és mégis: ahogy főszereplőink egy sötét folyosón végighaladnak, egyre távolodva a kamerától egyetlen fényforrásukkal (ami egy borszeszégőre emlékeztet), az egyszerűen pazar, maga a gyönyör (sajnos képet nem találtam róla). Az efajta megoldásokat is érdemes tehát itt figyelni.
[spoiler]Szintén muszáj megemlítenem a film végi eseményeket is, de ezt a bekezdést tényleg csak akkor olvasd el, ha már láttad a filmet, vagy nem érdekel különösebben a lezárása! Szóval ugye a szökés végül nem sikerül, mert az új lakó elárulja őket és bár a filmben ez nincs bemutatva (vagy legalábbis nincs kihangsúlyozva), tökéletesen érthető a motivációja: ő rövid időn belül szabadlábra kerülne (hiszen a felesége visszavonta a vádakat), de ha megszökik, akkor bűnözőt csinál magából, ha pedig nem megy velük, akkor is bűnrészessé válik (lévén tudnia kellett a munkálatokról). Ebben a patthelyzetben a legtöbben ugyanazt tették volna, mint ő szerintem.[spoiler vége]
A színészi játék tekintetében sem tudok panaszkodni: mindenki hozza, amit kell, még az amatőr (a bevezetőben említett tényleges rab) Jean Keraudy is, akinek ez volt élete egyetlen filmszerepe. Otthonosan mozgott a díszletek közt (na jó, ez gonosz volt) és jól állt neki a szerep. De mind az öten öt markánsan különböző személyiséget hoznak, ami miatt egyrészt könnyű követni, hogy ki kicsoda, másrészt mindig lehet találni valakit, akivel az adott pillanatban épp szimpatizálhatunk.
A börtönbéli szociális tereket teljesen hanyagolták, itt csak a 6-os cella lakói azok, akik érdekesek. De nagyszerűen bemutatják ebből a nézőpontból is a börtönkörülményeket, a napi rutint, az apró kis cseleket, amikkel a rabok tudnak egymással kommunikálni, vagy amikkel átverik az őröket, valamint mindezen felül a cellalakók közti önzetlen bajtársiasságot. Az odút tehát látni kell, sajnos azonban itthon nehezen beszerezhető, még magyar felirat sem létezik hozzá, csupán angol. De ez ne szegje kedvetek, mert megismétlem: ezt a filmet látni kell.