Ha Az odúról szóló írásomban esetleg nem áradoztam még volna eleget a francia börtönös filmekről, akkor majd most bepótolom az Egy halálraítélt megszökött kapcsán. Igaz, hogy már a címben lelövik a poént, de a film Andre Devigny memoárjából készült és ugyebár ha nem sikerült volna megszöknie, akkor a történetét sem írhatta volna meg. Ez az alkotás a rendező, Robert Bresson "börtön" trilógiájának középső része, amit az Egy falusi plébános naplója előzött meg és a Zsebtolvaj követett.
Bár Az odúnál úgy hiszem, hogy képtelenség autentikusabb filmet csinálni, jelen esetben ez majdnem sikerült (most tekintsünk el attól, hogy ez 4 évvel korábbi darab... Ezt láttam később). A forgatásnál például ugyanazt a börtönépületet használták, ahol Andre fogoly volt, de az öreg volt olyan kedves és nem csak tanácsaival látta el a forgatáson a csapatot, hanem még a szökéshez használt kampóit és köteleit is kölcsönadta (bár ezeket a filmben végül nem vitte magával a meglógás végeztével - részletkérdés).
Szóval a II. világháborúban járunk Lyonban, ahol a németek foglyul ejtették La Fontanie főhadnagyot a francia ellenállástól. Egy híd felrobbantásával és egyéb szabotőr akciókkal vádolják, amikért halálra ítélik. Főszereplőnk úgy dönt, hogy megszökik: cellája faajtaját egy kanál segítségével röpke egy hónap alatt sikerül meggyengítenie úgy, hogy pár lécet kivéve azon átférjen. A szobájában található dolgokból kampókat és köteleket készített és alaposan kigondolta a szökési tervét. Azonban nem sokkal az akcióba lendülése előtt új lakót kap egy 16 éves srác személyében. Vajon megbízzon benne, miközben lehet, hogy a gestaponak kémkedik, vagy jobban tenné, végezne vele?
Robert Bresson nem bízott semmit sem a véletlenre, nem csak a rendezést, hanem a forgatókönyv megírását is magára vállalta. Ő maga is volt fogoly a háborúban, így pontosan tudta, hogy milyenek voltak a börtönkörülmények. A könnyebb megértés elősegítése végett a főszereplőt egyben megtette narrátornak is. Ez azért volt egy fontos lépés, mert a filmben főhősünk javarészt egyedül ténykedik a szobájában, a közös mosdások alkalmával is tilos volt a beszéd, szóval meg volt kötve a keze a direktor úrnak a gyors információátadás tekintetében.
A sztori szimplasága adja a film legnagyobb erényét. Nincs sallang, nincs kecmec, csak a főhős, az ő terve és a folyamatos hezitálása. Csak azokat a helyeket látni, ahol La Fontanie megfordul, teljes mértékben az ő elmesélésére vagyunk hagyatkozva. Ezért is fontosak a hangok (kivégzéskor a puskalövések), vagy azok hiánya (amikor a halálra ítélt szomszéd nem válaszol a kopogásra, az sokat sejtető), illetve a fürdőzéskor elkapott félmondatok.
Bresson teljesen amatőr gárdát toborzott össze a filmjéhez. A főszerepet egy filozófiát hallgató diák, François Leterrier kapta. Ismerős volt a vezetéknév, így hát utána néztem. Sejtésem beigazolódott: az úr Louis Leterrier rendező (Szemfényvesztők, Hihetetlen Hulk, Titánok harca) apukája, bár laza 44 év van köztük. François remekül birkózik meg a feladatával, nagyon jól átadja ennek a cseppet sem magabiztos, sőt, néha gyáva, de a rendszer ellen mégis folyton lázadó ellenállónak a jellemét.
Attól, hogy narrálásával folyamatosan közli a gondolatait, kételyeit, nagyon jól megismerjük a főhőst. Látjuk a hibáit, a gyengeségeit, de pont ettől válik emberivé, olyanná, mint te, vagy én. Fél a haláltól, fél elhatározni magát, maga a szökés is több, mint 4 órát vesz neki igénybe, mert inkább átrágja a teendőket újra és újra, próbálja megfejteni az őrök mozgását, magában sokszor lejátssza, mit is kell pontosan csinálnia, stb. Nyoma sincs Az odú főhőseinek magabiztosságából: de míg utóbbi film már a háború után, a franciák által működtetett francia börtönben játszódik, az Egy halálraítélt megszökött őreit az ellenség katonái alkotják, akik bármikor lepuffanthatják főhősünket.
Autentikusságán, a bemutatott színészi játékán és a pazarul kivitelezett rendezésén túl is van mit dicsérni a filmen: ugyanis a soundtrack is fantasztikus. Visszatérő eleme a "Kyrie" nevezetű részlet Mozart "Große Messe in c-Moll" című zeneművéből. Ismét egy börtönös film tehát, amit mindenképp érdemes megnézni, különösen azért, mert viszonylag ritka az olyan mozi, ami a második világháború alatt, de nem egy hadifogoly táborban játszódik. Az meg már csak hab a tortán, hogy rohadt jó is mindemellett.
