Ip Man nem valami hacker, hanem az a csávó volt, aki többek közt Bruce Lee-t is megtanította verekedni. Bár leghíresebb cselekedete kétségkívül ez, azért bőven van még mit merítenie az életrajzi filmek gyárosainak az életéből. Nem is olyan régen készült is egy félig-meddig életrajzi trilógia róla (2010-ben folytatást és előzményt is kapott a 2 évvel korábbi Yip Man), így hát joggal merül fel a kérdés: miért volt szükség A nagymesterre? Főleg annak a tükrében, hogy bár sajnos az említett Yip Man-filmeket nem láttam, de minden jel arra mutat, hogy jobban sikerültek mai mozinknál.
A válasz amúgy egyszerű: Kar Wai Wong rendező úr már lassan 10 éve, hogy bejelentette, hogy szeretné vászonra adaptálni e híres harcművész életét, csak olyan sokáig elhúzódtak az előkészületek a perfekcionizmusának "köszönhetően", hogy közben mások beelőzték... Mint ahogy Christopher Nolan is tervezgette a saját kis Howard Hughes biopicjét Jim Carreyvel a főszerepben, csak ugye aztán elkészült az Aviátor, így végül jegelte a projektjét. Nem úgy Kar Wai Wong: ő hajthatatlan maradt. De perfekcionizmus ide vagy oda, A nagymester távol áll a tökéletestől...
Ip Man vígan tengeti az életét Foshanban a családjával, amikor az északi és déli harcművészet egyesítője, Gong Yutian visszavonulása előtt párbajra hívja a déliek legjobbját, aki történetesen... nem Ip Man, legalábbis túl fiatalnak tartják egy ilyen szintű összecsapáshoz, de ennek ellenére mégis őt választják ki a déli mesterek. A próbát ugyan kiállja, de a japánok elleni háború rendesen taccsra vágja az életét, míg végül Hong Kongban lel menedékre. Közben kihívója lánya, Gong Er a családja becsületéért kénytelen küzdeni, miután az északi bajnok, Ma San a japánok által létrehozott bábállam befolyásos tagjaként végzett Gong Yutiannal.
Már a suta összefoglaló írásomból is látszik, hogy a történetnek nincs valami szép íve, valójában két külön sztorit mesél el, amik történetesen több pontban összefonódnak. Ip Man a második felvonás közepétől mellékszereplővé degradálódik és igazság szerint az utolsó pár jelenetig háttérben is marad. Ezért pedig nagy kár, hiszen hát mégis csak ő az, akire kíváncsiak lennénk. Bár szó se róla, Gong Er is egy eléggé érdekes személyiség lehetett, hiszen családja becsületének visszaszerzéséért feláldozta az eljegyzését és emiatt aztán soha nem mehetett férjhez.
A film vége felé teljesen a semmiből behoznak még egy szálat, egy "Borotva" nevű kém és Gong Er találkozásával, de ennek a legfőbb ürügye, hogy ezt a csávót is lássuk püfölni az ellent és hogy a végén elmondhassák, ő is elkezdett kung fut tanítani a grundon. Arra viszont nem sikerült rájönnöm, mi köze volt mindennek Ip Man életútjához, de ez persze az én problémám marad (mondjuk lehetett volna Grandmasters a címe és akkor kussolnék). A fő, hogy karakteréhez kreáltak egy vicces székre ültetős jelenetet...
Az előzetesből is nagyon szépen kitűnik, hogy itt sem pusztán életrajzi filmről van szó. A nagymester egy hatalmas főhajtás a harcművészetek és a harcművészetekkel foglalkozó alkotások előtt. Itt sem maradhat tehát el a sok-sok fura kung fu mozdulat, fizikát meghazudtoló ugrálások és akrobata mutatványok. És az igazat megvallva kicsit furcsán is hat a háttéresemények meglehetősen realista ábrázolása mellett. De talán pont így volt a legjobb, hiszen sikerült érzékeltetni a nézővel, hogy a kung fu egy teljesen "külön világ".
A látványra így aztán nem is lehet különösebb panasz, nagyon szép koreográfiákat kapunk, ami abszolút kielégítette az én kung fu filmek tekintetében majdhogynem "szűz" szemem igényeit. Harc is van bőven, mindig találnak rá okot, hogy két szereplő lemérje, kinek is hosszabb a micsodája, de ezek többsége ugyanakkor "barátságos" küzdelem. A csúcspont - meglepő módon - Gong Er és Ma San összecsapása, aminek - megint csak azt kell mondjam - nem sok köze van Ip Manhez...
Tony Leung Chiu Wai egy évig edzett a szerep kedvéért és szerintem nagyon hitelesen formálta meg minden idők egyik legjobb harcművészét, nem rajta múlt, hogy A nagymesterből nem lett korszakalkotó darab. Kétségkívül stílusos, szépen van fényképezve, néha még akad benne jófajta humor is, de sajnos semmi több. A végén persze megkapjuk a kihagyhatatlan jelenetet, amint főhősünk a szárnyai alá veszi Bruce Leet, hogy aztán utóbbi hiperbölcs idézetével zárva a filmet elégedetten távozhassunk a moziból. Vagy nem.
