Az egyik legismertebb John Wayne western, amit már legalább háromszor kinéztem magamnak az elmúlt évek alatt, mégsem kerítettem még sort rá egészen mostanáig. De végre megtört a jég, ami egyúttal azzal is járt, hogy egy hangyaf*sznyit csalódnom kellett. "Ez lenne az a híres Üldözők?" - Valami lehengerlő alkotásra vártam, helyette viszont "csupán" egy nagyon jól sikerült klasszikus westernt kaptam annak minden hazugságával és ferdítésével (az írásomban azonban az erős indián-ellenességével nem szeretnék foglalkozni).
Nyilván ez magát a film megítélését nem befolyásolja, hiszen ahhoz a hypenak nem szabad, hogy köze legyen és én is próbálok eszerint a vezérelv szerint véleményt alkotni, még ha nem is mindig sikerül. Azonban azt is ki kell hangsúlyoznom, hogy ha valami régi, attól még nem lesz feltétlenül jó/jobb, ellenben meg kell próbálni a saját korszaka szemén keresztül vizsgálni. És ez az igazán nehéz dolog, főleg úgy, hogy mindezek után rangsorolni is szeretném az általam látott westerneket egy 50-es toplista keretén belül. Higgyétek el, nem lesz egyszerű mutatvány.
Az üldözők két emberről szól, akik - most sokkolni fog benneteket a dolog - üldöznek valakiket. Egészen pontosan egy indián törzset (csak nem tudják pontosan, hogy melyiket), akik elrabolták a főhős háborús veterán, Ethan Edwards unokahúgát és megölték a családja többi tagját. Nem mindennapi kitartásról tesznek tanúbizonyságot fiatal segítőjével, Martin Pawleyval, hiszen bár a forró nyom hamar kihűlt, évek múltán sem adták fel a reményt és a keresést, hogy megtalálják az időközben már tinédzserré cseperedő Debbiet...
John Wayne az amerikai western legnagyobb alakja, noha értékelhető színészi alakítással ritkán szolgált, úgyhogy amint akadt egy ilyen (A félszemű sheriff), rögtön hozzávágták az Oscar-díjat. De Schwarziet sem a szakmai profizmusa miatt szeretik az emberek, szóval érthető a Wayne körül kialakult kultusz: jó kiállású, stramm ember volt, aki jól mutatott a lovon, cowboygatyában és pisztollyal a kezében és a hangja is elég mély és tiszteletet parancsoló volt.
Ezért aztán Ethan Edwards figurája is maximálisan passzol hozzá: azt igazság szerint nem tudom, hogy már a regényben (amiből adaptálták a forgatókönyvet) is ilyennek volt megírva, vagy direkt Waynere írták a szerepet, mindenesetre annyi bizonyos, hogy különösebb színészi kihívásokkal nem szolgált a Herceg számára. Persze - ahogy ezt már Schwarzenegger kapcsán is jeleztem - ez egy cseppet sem probléma, hiszen ha valami működik, akkor azt nem érdemes babrálni...
Az elismert westernrendező, John Ford munkája ez is, ahogy a nemrégiben górcső alá vett My Darling Clementine is. De bármennyire is nagy névnek számít ő a szakmában, nem tudok szemet hunyni néhány apróság felett: mint például az idő múlásának meglehetősen suta bemutatása (vagy inkább be NEM mutatása): nagyon nehéz követni, hogy egy-egy jelenet között pontosan mennyi idő is telt el... Valamint itt is meg kell említenem, hogy ha díszletek közt vették fel az adott (kültérinek szánt) jelenetet, az nagyon látszódik és kicsit zavaró is.
Mint ahogy a végső küzdelmet az indiánokkal sem mutatták be túl szerencsésen. Semmi izgalom, semmi koreográfia, csak átvágtatnak lovakon a sátrak között, miközben puffogtatják a pisztolyaikat. Ez azért édes kevés, főleg úgy, hogy tulajdonképpen az egész filmet erre a nagyjelenetre építették fel. Közben persze vannak ötletes megoldások és jóféle párbeszédek is - ezt mindenképp ki kell hangsúlyoznom, hogy ne tűnjek túl egyoldalúnak...
A színészek közül John Waynet már kiveséztem, de szót kell ejteni még a társát megformáló Jeffrey Hunterről is, akinek az az egyetlen szerencséje, hogy a szerepe szerint is kicsit esetlen figurát hoz - a játéka is ugyanígy kissé esetlen. Aki viszont lenyűgöző, az Vera Miles tűzrőlpattant menyecske figurája. Egy nagyon jól megírt és még jobban eljátszott női karakter, ami elég ritka dolog a westernfilmeknél. Szóval minden apró hibája ellenére, ha nem is tökéletes, de jól sikerült darab Az üldözők.
