Cheyenne alkony címen is ismert, de én maradnék az eredeti cím (Soldier Blue) tükörfordításánál. Amikor belekezdtem a western zsáner (szerintem) legjobbjait felvonultató toplistám készítésébe, pontosan az ilyen filmek felfedezése reményében vágtam bele a kutatásba. Mert bár ízig-vérig amerikai műfaj, idehaza is nagy népszerűségnek örvend és épp nehéz olyat mondani a témában, amit kevesen ismernek, pedig nem ártana, ha ez megváltozna...
Szóval A kék katona mondhatni egy "gyöngyszem" 1970-ből, abból a korból, amikor megjelentek a színen a revizionista westernek és lehugyozták az amerikaiak csilli-villi múltképét, rávilágítva arra, hogy azért nem voltak ám a múlt század "hősei" szent emberek. Mostanában amúgy is csúcsra van járatva a "fehér bűntudat" témakör, épp nemrég nyerte meg a 12 év rabszolgaság a legjobb filmnek járó Oscart, szóval emlékezzünk meg arról is, hogy nem csak a feketéket sanyargatták a 19. századig, hanem konkrétan szinte kiirtottak egy egész alrasszt.
Az indián genocídium szerintem azért nem kap akkora visszhangot, mert nincs aki picsogjon miatta. Az egyszerű emberek agyának bőven elég annyi információ, hogy aki nem szereti a fekete bőrűeket, az rossz ember (fordítva ugyanezt pedig fekete büszkeségnek hívják), nem kell belekeverni még más színeket is. A vörös amúgy is a komcsiké, azok meg a hidegháború miatt még jobban élnek a kollektív emlékezetben, mint a mostanra magukat már kaszinótulajdonos dúsgazdagokká kinövő megmaradt indiánok.
Pedig az én "szörnyű tett"-listámon a népirtás előkelőbb helyen áll, mint a rabszolgatartás, úgyhogy jobban is tudok értékelni egy olyan amerikai filmet, ami tényleg erről a borzalomról mer mesélni. Őszintén. Nem kertelve. Keményen. De nálam a témaválasztás az Akadémia tagjaival ellentétben még egyáltalán nem elég, ezért nem tudok A kék katonáról sem egyértelműen pozitív nyilatkozattal szolgálni. Pedig rászolgálna, ha a megvalósításba jobb szövegkönyvvel és egy jobb vágóval csapnak bele.
A cheyennek (a dog soldiers néven elhíresült kívülállók) megtámadnak egy kb. két tucat katonából álló pénzszállító egységet és szinte mindenkit lemészárolnak. Egy fiatal, idealista katona (Honus) és egy pár évig indiánok fogságában élő katona-menyasszony (Cresta) élik csupán túl a harcot, így gyalogosan kell nekivágniuk a több napi járóföldre lévő bázishoz vezető útnak. Az indiánveszély miatt óvatosnak kell lenniük, de mint kiderül, még a "sajátjaikban" sem bízhatnak... Közben Iverson ezredes bosszút tervez a támadás miatt egy közeli, békés cheyenne falucska ellen...
Ez utóbbi szálat igaz történet ihlette: A Sand Creek-i mészárlás néven elhíresült rémtett elevenedik meg, ahol egy 700 katonából álló osztag gyilkolt le egy több, mint 100 indián (javarészt nő és gyerek) lakta kis falucskát. A vezetőjük valódi neve John Chivington volt, aki a háború előtt methodista prédikátorként tevékenykedett... Az indiánok békét szerettek volna kötni, vitték is a fehér zászlót, de Chivington vérre szomjazott. A férfiak többsége bölényvadászaton volt, így bátor katonáival kedvére ölhette és erőszakolhatta a falucska lakóit... A sztori persze ennél azért összetettebb, érdemes a pár sorral feljebb linkelt wikipedia cikket elolvasni.
A kék katona nagyobb, road movie-elemekkel tarkított részében a két főhős eltérő véleményét eresztik egymásnak, miközben kialakul a kölcsönös vonzalom a nő és a férfi közt. A címszereplő idealista, vakon hisz az amerikai katonaság minden szavának, míg a nő, bár indián fogságban volt, mégis velük szimpatizál, hiszen ismeri őket, tudja, hogy nem rossz emberek, tudja, hogy mi mindent kellett már elszenvedniük az aranylázban élő fehérek miatt (az 1851-ben kapott földterületüket a környéken frissen felfedezett aranylelőhelyek miatt 1/13-olta az USA kormánya, mert ugye... megtehették).
Leszámítva azt, hogy a dialógusok kicsit döcögősek, kicsit hiteltelennek hatnak, ezek a részek nagyon jól kihasználják a szituációt, Honus a szemünk láttára "világosodik meg", jön rá arra, hogy nem is olyan biztos, hogy ő játszik a jó oldalon. Peter Straussnak jól áll a naiv katona szerepe, mellette pedig Candice Bergen (a Beépített szépség főgonosza) játszik egy férfias jellemvonásokkal megtámogatott, mégis gyönyörű, természetes szépségű szőkét. Kettejük közt nagyon szépen, hitelesen és cseppet sem hollywoodiasan bontakozik ki a vonzalom.
Persze a film legerősebb része vitathatatlanul a mészárlás meglehetősen explicit (1970-et írunk! és nem trashfilmről van szó), részletes bemutatása. Fülbemászó katonai indulóra történő erőszakolásokkal, röhögő katonákkal, nők melleinek levágásával, jó sok művérrel és csonkításokkal. Utóbbihoz olyan árvákat szerződtettek, akiknek nem volt meg valamelyik kezük/lábuk, így ábrázolva elképesztően hitelesen azt a borzalmat, amin az indiánok keresztül mentek.
Viszont a többi harcjelenet koreográfiája már koránt sem tetszett annyira, itt a vágásokkal és más beállításokkal még lehetett volna kicsit javítani a végeredményen. A zene ellenben fenomenális, a betétdalt Buffy Saint Marie énekli teljes beleéléssel - nem tipikus western dallamok, mégis nagyon illenek a filmhez szerintem. Szóval hibái ellenére is mindenképpen tudom ajánlani A kék katonát a megtekintésre. (Bár én eredeti nyelven néztem, úgy tudom, hogy a magyar szinkronos verzióból kering a neten egy verzió, ahol nem jó a hang, úgyhogy erre ügyeljetek!)
