A Dreamworks a tőle szokásos vonalat követi a Sárkányharcos panda históriájával: folytatások tömkelege (legyen az animációs sorozat, kalandjáték, vagy egész estés film) vár azokra, akik nem bírnak betelni vele - hasonlóan járt korábban a Shrek, a Madagaszkár is, és ez a sors vár kb. az összes többi olyan filmükre is, amiből legalább 5 cent hasznot sikerült kipréselniük. De haragudni mégsincs okunk, ugyanis a Kung Fu Panda 3. - ha a világot nem is váltja meg, de - méltó folytatása az előzményeknek.
Hozzáteszem, csíptem a mackó korábbi kalandjait is, de őszintének kell lennem: nem sok mindenre emlékszem rájuk. Persze ennek részben az az oka, hogy rég volt már, mikor utoljára az ellent aprította a WWF szent állata, én meg ugye nem elefántból vagyok, hogy soha ne felejtsek. De részben annak is betudható, hogy annyira azért egyik film sem volt emlékezetes. Korrekt, szórakoztató darabok voltak, de nem lehetett egy lapon említeni a Disney Animations, vagy a Pixar remekeivel. Vagy akár házon belül mondjuk a Shrekkel sem.
Ezen a "szokáson" sajnos a harmadik etap sem változtat. Megy a csihipuhi, újra nő a tét, újra keményebb az ellenfél... Most már olyan kemény, hogy még a kemény is puha mellette. És Po most is elbalf*szkodja a mese nagy részét - de hát ugye pont ezért szeretjük. És bár a konkrét történetekre nem nagyon emlékszem, a régi érzések azért még ott motoszkálnak bennem a korábbi részekből: most is valami hasonlót éreztem a moziban ülve az ájsztímet szürcsölgetve.
Egyet leszámítva. De ez lehet, hogy csak a korral jár, és korábban is nagy rákfenéje volt a franchise-nak: itt kéremszépen tényleg minden megtörténhet. Olyan levegőakrobatikákat tárnak elénk, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja... vagy izgulni bármelyik párbajon is. Mert ha a dolgoknak csak az írók képzelete képes határt szabni, az általában a visszájára szokott elsülni - elég csak a szörnyűséges Madagaszkár 3-at felhoznom példaként. Ugye elég?
Sztori: az idei gonosz nem máshonnan, egyenesen az alvilágból érkezik, hogy Ian McShane és Gary Oldman után ismét egy fantasztikus karakterszínész kölcsönözze a hangját neki: a soros ezúttal J.K. Simmons volt, bár természetesen erről egy kizárólag magyar szinkronnal vetített film esetében nem sok értelme van beszélni. Maximum annyi, hogy érezzétek, miből maradtok ki, és rögtön meg is vigasztaljalak benneteket, hogy bizony a magyar szinkron telitalálat, nem kell sírni, a film színvonalán csak emelni tud.
Na, szóval van ez a bivaly, aki egykoron az öreg teknős jó barátja és harcostársa volt, de miután kitanulta, hogy kell lenyúlni másoktól a csít, meggajdult, és le kellett őt verni. Az alvilágban kötött ki, ahol 500 év alatt kikupálta magát, és most visszatért zseniális teknős csíjét felhasználva a Földre, azon baráti céllal, hogy porrá rombolja azt. Hogy ez pontosan miért is jó neki, abba most ne menjünk bele, a lényeg annyi, hogy Hegylakó módjára lesz egyre erősebb minden egyes csíszívással. És hát ő nagyon falánk...
Akár a főhős, Po, aki ezúttal tanítványból mesterré lesz, nem mellesleg pedig találkozik az igazi apjával, meg egy csapat, a hegyekben élő pandával, akik ugyanazokkal a súlyos személyiség-hibákkal vannak megáldva, mint a kedvenc mackónk. De pont emiatt szerethetők is. És ez egy kicsit talán a filmmel kapcsolatban is elmondható. Nem sok újat mutat (még most is többször elsütik azt a poént, hogy Po kifullad a lépcsőzésben. Háromszor is. Minimum), de ezt a nem sokat csupa szívvel mutatja.
Úgyhogy bár elsősorban a kisebb korosztály a főcsoport, azért a felnőttek sem fognak rajta unatkozni - ezt a minimumot tehát tudja szállítani a Kung Fu Panda 3. A 2/3-ánál van egy rész, ahol mintha egy picit leülne, és sajnos a harc utózengéjét is tovább húzták a kelleténél, de ezt leszámítva panaszkodni nincs okom. Valószínűleg ugyanolyan hamar - ha nem hamarabb - elfelejtem majd, mint az első két részt, de ideig-óráig megteszi. Főleg ha már legalább 3x megnézted, és egy hangyányit kezded unni a Zootropoliszt.
