A film, amiben Tom Hardy egy kocsiban ülve másfél órán át telefonálgat. Nagyjából ennyivel össze is lehet foglalni a Locke-ot. Sokaknak talán pont emiatt megy el a kedve tőle, de az emberek egy másik csoportjának pedig csak ettől indul be igazán a nyáltermelése. Oké, ez a koncepció érdekes, meg minden, de azért sokat dobott a körülötte kialakult érdeklődésen, hogy egy A listás sztárt sikerült Steven Knightnak a volán mögé ültetnie. Egyrészt azért, mert "úristen, Tom Hardyyy", másrészt meg azért, mert HA Tom Hardy rábólintott erre a forgatókönyvre, akkor azért lehet valami benne.
Itt látszik csak igazán, milyen fontos a megfelelő színész megtalálása egy szerepre. Nem csak a tehetsége, hanem a hírneve is sokat dobhat a latba egy-egy sztárnak, így a Locke is bemutatásra kerülhetett mezei forgalmazásban, nem csak a kötelező fesztiválkörutat járta körbe. Az meg már csak tényleg hab a tortán, hogy Hardyra tökéletesen illik a szerep, amit eljátszik, és elegendő kihívást is rejt számára Ivan Locke karaktere ahhoz, hogy ismét megcsillogtathassa nem mindennapi tudását.
Szóval a sztori tényleg végig egy autóban játszódik, ahol tényleg csak annyi történik, hogy Tom Hardy telefonálgat mindenfelé: élete nagy napja várná holnap, egy hatalmas épület betonozási projektje venné kezdetét, de ő úton van London felé, ahol épp a gyermeke van születőben. A gond csak az, hogy nem a feleségétől. Így miközben lelkileg sérült egyéjszakás kalandját nyugtatgatja, itt az idő előállni az asszonynak is, hogy 7 hónappal korábban becsúszott a lompos a titkárnőbe...
A Locke számomra nem is annyira a felelősségvállalásról szólt, hanem arról, hogy bármennyire is szar az élet, bármennyire is ellened van minden, vannak olyan elhatározások, amik mellett ki kell tartani a lelki békénk elérése végett. Nem számít, hogy a józan ész mást diktálna, nem számít, hogy létezne könnyebb megoldás is, nem számít, hogy az egész eddigi életünkben hatalmas, nem feltétlenül pozitív változások várnak ránk, egyszerűen vannak olyan dolgok, amiket muszáj megtennünk.
Nekem speciel pont a legjobbkor jött ez a film: én is egy nyűgös, első ránézésre értelmetlen, sokáig tartó, sok vesződséggel járó dolgok készülök csinálni, ami még el sem kezdődött, de már milliónyi probléma van vele, mégis a fejembe vettem, hogy bizony meg_fogom_csinálni, lesz, ami lesz. Pont mint Hardy karaktere. Önmagamnak kell bizonyítanom, nem másoknak. Ahogy Ivan Locke is a nemtörődöm apja által járt úttól minél messzebb szeretne kerülni - és ehhez bizony fel kell adnia a munkáját, hogy ott legyen gyermeke születésénél.
Nem számít az sem, hogy nem szereti azt a nőt, aki megszüli neki, hiszen a lényeg nem rajta, hanem a porontyon van: ő pedig aztán igazán nem tehet semmiről, és Ivan gondoskodni akar róla, hogy ne is szenvedjen semmiben hiányt. A főhős motivációja tényleg ennyire egyszerű, de a jól ismert frázissal élve: nagyszerű. A film 85 perce alatt megértjük, miért csinálja a főhős azt amit, és lehet, hogy páran az út végeztével magunk is arra eszmélünk, hogy hasonlóan cselekednénk a helyében.
Jöjjön egy csipetnyi technikai rész: a fényképezés gyönyörű (hú, ezt most jól megszakértettem!). Az operatőr ebből a szerencsétlen szituációból is kihozta a maximumot, rengeteget játszott a kocsi ablakán megcsillanó éjszakai fényekkel, jók voltak a világítások, a vágóképek és a beállítások is. Utóbbiakért nagy buksisimi jár, mert ahhoz képest, hogy konkrétan végig a vezető oldalon ülő emberkét kellett fényképezni, amennyire a lehetőségek engedték, nagy változatosságot sikerült belecsempészni.
A Locke nem korszakalkotó remekmű, nem zseniális művészfilm, hanem csupán egy érdekes csemege nagyszerű tálalásban, amit elsősorban a blockbuster-dömpingtől megcsömörlött, de a köldöknézős művészfilmeket messziről kerülő filmbarátoknak tudom ajánlani. Mindössze 6 éjszaka kellett ahhoz, hogy leforgassák - mindössze másfél óra az életedből. Ha hasonlóan komoly döntés meghozatalára készülsz, ha hasonlóan komoly problémák előtt állsz, nézd meg Steven Knight filmjét, mert erőt ad átvészelni ezt az időszakot.