Nem ma volt, amikor Clint Eastwood befutott a filmvilágban, de az öreg többször is bebizonyította már, hogy képes a megújulásra. Rendezőként "beért" már a 90-es évek elején (korábban sem rendezett sz*rul, csak ugye az Oscart a Nincs bocsánatért kapta), de még a 2000-es években is sikeresen rá tudott kontrázni saját magára, ami egy 70-es éveiben lévő embertől különösen nagy szó. És bár az utóbbi években párszor "sikeresen" melléfogott, nagyon bíztam az Amerikai mesterlövészben...

Tavaly ugye volt nekünk egy A túlélőnk, amiben Marky Mark aprította az afgánokat (vagy inkább ők Wahlbergéket),  előtte meg egy Zero Dark Thirtynk, most pedig szintén kapunk az Oscar-szezonra egy igaz történetet háborús témában, hogy legyen mit jelölni legjobb hangvágás és hangkeverés kategóriában a hagyományos blockbusterek mellett. És tudjátok mit? Ez a film ennél nem is érdemel többet. Mondom én, aki imádom Eastwoodot, aki komálom a háborús történeteket, és aki nagyon vártam ezt a filmet.

A sztori Chris Kyleról szól, az amerikai hadsereg leghalálosabb mesterlövészéről, egy igazi legendáról. Több, mint 160 megerősített találatával ő volt a nagy király a SEAL-ben, 4x járt a Közel-Keleten, katonatársai mindig megnyugvással konstatálták, ha ő vigyázza mesterlövészodújából lépteiket. Felesége már kevésbé csípte a helyzetet, de sok évnyi szolgálat után visszavonult, hogy segíthessen lelkileg, és testileg sebesült katonatársain. És végül ez lett a veszte...

Bradley Cooper producerként jelent meg először a színen, akkor még David O. Russellt képzelve a rendezői székbe, a főszerepre pedig a most üstökösként szárnyaló Chris Prattet szerette volna megkaparintani. Később úgy döntött, hogy inkább személyesen játssza el az amcsik egyik legnagyobb hősét, ami egyébként nem bizonyult egy rossz dolognak. Akkoriban még Chris életben volt, így semmiképp sem vádolható Cooper azzal, hogy az ő halálát szerette volna pénzre váltani, mint ahogyan azt teszi sok könyvkiadó az igénytelen "életrajzi" könyvekkel, ha elveszítünk egy nagyobb nevet.

Russell visszalépett, Spielberg pedig a helyébe, de mint ahogy oly' sok más projektnél is, ezúttal sem maradt sokáig, így végül a megüresedett helyet az inkább a republikánusok felé húzó Eastwood vette át (noha politikailag meglehetősen érdekes figura ő, de ebbe itt most nem mennék bele részletesen). Ő pedig valami egészen elképesztő módon ócska propagandát készített a sztoriból - és bár ezzel sikerült meglepnie, nem mondanám, hogy azt a szó pozitív értelmében tette.

A film baromi jól kezd: láttuk az első kiadott ízelítőben is, hogy 1-2 perc alatt milyen ügyes módon építi a film a feszültséget, és nagyon jó a vágás is, amivel kicsit visszaugrunk az időben, elvégre mégiscsak egy életrajzi filmről volna most itten szó ugyebár... Szóval a kicsit elcsépelt sztori természetesen a WTC elleni merényletig kanyarodik vissza, ahol főhősünk eldönti, hogy nem cowboy, hanem inkább katona lesz (ez a két opció már önmagában nagyon sokmindent elárul a fasziról), úgyhogy jelentkezik is a seregbe, méghozzá a SEAL-be, ami ugye az amcsi hadigépezet egyik legkeményebb alakulata.

Kiképzik, becsajozik, összeházasodik (meglehetősen unalmasan előadva mindezt), de már indulnia is kell a hadszíntérre, ahol visszaváltunk a film elején bemutatott eseményekhez, és kezdetét veszi az egyetlen egy, meglehetősen ingatag érvvel megtámogatott mészárolósdi: "meg kell őket ölni, mert ha nem, akkor ők fognak minket". És jönnek a random jelenetek, szinte összefüggéstelenül, ahogy főhősünk és katonatársai gonosz, civilnek, meg  gyereknek, meg nőnek álcázott (ez itt kéremszépen irónia volt) muszlimokat gyilkolgatnak.

Közben mintegy koloncként a nyakunkba, megkapjuk az otthoni szálat, amiben a feleség folyamatosan azon idegeskedik, mikor lövik le a férjét, vagy ha Chris éppen otthon van, akkor azon agyal, hogy mikor mehet már vissza (a'la Bombák földjén). Vagy megijed random hangoktól (ennél még a Szarajevó gyermekei is ügyesebben használta ezt a trükköt). De ami a legborzasztóbb, arcot adnak az ellenségnek egy egykori olimpikon mesterlövész ellenfél képében, akit ugye Chrisnek ki kell nyírnia, hogy végre megnyugodjon a pici lelke.

Mintha nem is egy Eastwood filmet látnék! És bár tudom, hogy nem ő rendezte, de hol vannak a Kelly hőseiből megismert "nem igazi" hősök? Sehol. Itt kéremszépen mindenki hős, aki elutazott keletre, és fegyvert fogott... És az a legszomorúbb, hogy ezt a film készítői komolyan is gondolják. Mondjuk közrejátszhatott az is, hogy Chris apja megmondta nekik, ha megbecstelenítik a fia emlékét bármilyen módon, elszabadul a pokol :) Ja, mondjuk így egy fokkal nehezebb emberként bemutatni valakit...

És amikor már végleg lemondanál a filmről, Eastwood zseniális módon fejezi be: igen, továbbra is él a film "Hail Americaaaa!" üzenete, továbbra is mindenhonnan a pátosz csorog, de ezt a filmet így kellett befejezni. Mert mégiscsak egy hősre emlékeztek az alkotók. De előtte nem ártott volna, ha bemutatják az embert is, aki hibázik, aki néha egy f*szparaszt, aki jó texasi módjára túlbuzgóan utálja azokat, akiknek egy kicsit sötétebb a bőre a sajátjánál... Mert nyugodjék békében, de őszinte leszek: nem hiszem, hogy olyan jó ember volt, mint ahogyan itt lefestik.

De sajnos nem csak ez a gond az Amerikai mesterlövésszel. Nagyobb baj az, hogy filmként sem működik igazán. Néha megvillan az öreg Eastwood tehetsége, néha kapunk pár igazán pazar jelenetet ("lőni, vagy nem lőni", homokvihar), de ha a nagy egészet nézem, túlságosan is hullámzó a színvonal. Ez nem a színészeken, ez a forgatókönyvön, és a rendezésen múlt. Minden más szempontból profi munka az Amerikai mesterlövész, de ez kevés ahhoz, hogy maradandó film váljék belőle... Az idei év első komolyabb csalódása volt számomra.