Tavaly volt 35 éve, hogy bemutatták, szerencsére idehaza is zengett tőle a sajtó rendesen, hiszen a Pannónia Entertainment jóvoltából ismét műsorra tűzték a mozik a filmet, egészen pontosan a meglepő módon 1 perccel rövidebb (!) rendezői változatát, ami persze felújított csilli-villi Blu-ray verzió vetítését jelentette. Az ember egyébként a hazai viszonyokat ismerve nem sok jóra számított egy sokak által látott, letorrentezhető (és másodsorban megemlítve: megvásárolható) verzió mozis bemutatásától, de szerencsére pozitívan kellett csalódnom.

Mert kishazánkban a jegyeladási statisztikák szerint egy népes tábor pusztán a moziélményért is hajlandó elfáradni az egyébként popcorn-, és üdítőeladásokból élő "kultúr"intézményekbe, ami egy hozzám hasonló filmszerető számára elképesztően kellemes csalódással bírt. No persze paradox módon az, hogy egy filmet moziban néz meg az ember, még nem feltétlenül jelent moziélményt, azt ugyanis csak azok az alkotások tudják szállítani a nézőknek, amiket eleve oda szántak. Szerencsére Scott papa űrhorrorja ilyen.

Hatalmas ércrakományt szállít a Nostromo nevű űrhajó, mindössze 7 fős személyzettel, amikor a fedélzeti computer rádiójelet vesz a közeli bolygóról, amit a megbízó társaság (a gonosz Weyland-Yutami) parancsára kicsit közelebbről is meg kell vizsgálniuk. Persze aki kíváncsi, annak a fejére hamar rátapad egy arctámadó, és máris beüt a krach: Kane, az első áldozat mellkasából előtör egy picinyke lény, ami pár óra leforgása alatt 2 méteres szörnyeteggé fejlődik a faja szilícium-diétának hála, és elkezdi kiirtani a legénység többi tagját is, just for fun.

Scottot nem lehet azzal vádolni, hogy elkapkodná a dolgokat. Míg egy átlagos filmben az ún. "inciting incident" a 10. perc könyékén történik, itt 40 percet kell várnunk az ezt a funkciót betöltő arctámadásra.  Ellenben a rendező sikeresen eléri, hogy ezt a 40 percet mégse felesleges időhúzásként éljük meg: már az első másodpercektől kezdve olyan faszán megteremtődik a hátborzongató hangulat a képek (+ kameramozgás) és hangok tökéletes elegyítésével, hogy le a kalappal. Általában irritáló öncélúskodás az ilyesmi vége, de Scott filmjén ezt egy percig sem érezni.

A mai szemnek persze a díszletek nagy része (sok világító gomb) már rendkívül ódivatúnak hat, ami talán egy picit ki is zökkenthet az élményből, de ennek ellenére is azt mondom: ez a film még mindig megállja a helyét. Bár be kell vallanom töredelmesen: saját tapasztalatból mondom, hogy erősen kor-, és hangulatfüggő a nézőre mért hatása. Annak idején, amikor 20-as éveim elején újra(?)néztem, nagyokat ásítottam, és nem találtam különösebben félelmetesnek. Mára ez már gyökeresen megváltozott, noha (és most ismét egy coming out követezik) nem ez a kedvencem a szériából továbbra sem.

És hogy még több rajongó zsebében kinyíljon az a bizonyos bicska: ha lecsupaszítjuk a filmet egészen a forgatókönyvig, azt vehetjük észre, hogy ez bizony olyan, mint egy B film. Egy klasszikus slasher horror, ahol végül az ártatlan szűzlány marad életben (na jó, Ripley nyilván nem volt az, sőt, még le-nem-forgatott szexjelenete is lett volna Dallasszal). Az, hogy nem süllyedt bele a hasonló filmek dömpingje által keletkezett mocsárba, egyértelműen Scott érdeme.

Mondom ezt úgy, hogy az utóbbi időkben rendre csalódnom kell az öregben. Itt valamit nagyon eltalált, megérzett, kiszimatolt, és csupa jó döntést hozott: remek atmoszférát teremtett, jó emberekre bízta a díszleteket és minden egyéb kreatív munkát, kiváló operatőrt szerződtetett, és még annál is jobb színész-társaságot verbuvált össze. Pedig még a főszerepre is egy viszonylag kezdő színésznőcske került (ismét B-horroros jellemvonás), aki viszont remekül helytállt, és a franchiseosításnak, és persze a tehetségének köszönhetően hatalmas karriert futott be a későbbiekben.

De még nála is nagyobbat dobbant a szörny, az a bizonyos nyolcadik utas (mert szegény macska az ugye nem számít), az "élien", vagy ahogy a folytatásban nevezik, a xenomorph (ami persze idegen alakot jelent, tehát sokkal nem vagyunk előrébb, ha így hivatkozunk rá). Az alig pár snittben, és akkor is félig sötétben látszódó, agresszív, szívós, savas vérű, dupla állkapcsú, és falloszra emlékeztető kinézetű, gyorsan növő idegen életforma Darth Vader mellett a sci-fik egyik legismertebb figurájává vált ez alatt a 35 év alatt.

A nyolcadik utas: a Halál egy nagyon jó film. Furcsa módon nem tudok a vágóra haragudni az "életlen" vágóollója miatt, mert ez a film pont attól működik, hogy hagy időt mindenre. Ez viszont egyet jelenet azzal is, hogy nem mondható kifejezetten tömegterméknek, így nem tudom bárkinek jó szívvel ajánlani. Hangulatfilm, amihez hangulat kell, de ha ez a hangulat megvan, akkor elképesztő élmény vár az emberre. Olyan, amilyet csak nagyon kevés horrorfilm tud közvetíteni.

Részletesebben is értekeztünk a filmről nem is olyan régen a Tutimegmondó podcastben. Ide kattintok, mert rettentő módon kíváncsi vagyok rá.