Tartozom egy vallomással. Fogalmam sincs, hogy miről szólt a film. Alapesetben mea culpáznék is rendesen, de valahogy ez után a közel 2,5 óra után az a sanda gyanúm támadt, hogy valójában a készítői sem nagyon tudták, miről forgattak filmet. Isten ments, hogy blöfföléssel vádoljam korunk egyik sokra tartott filmesét, Paul Thomas Andersont, de nagyon sok a gyanús körülmény... Mondjuk az számomra abszolút érthetetlen, hogy ez a forgatókönyv hogyan kapott Oscar-jelölést.
Mert ha egy valamit, hát a túlírt szarságokat igazán tudom utálni. És úgy vettem észre, hogy ezt általában amatőr hibaként szokták elkönyvelni a szakmában. Persze az, hogy az "írta" utáni kettőspontot követően Paul Thomas Anderson neve olvasható ki, már alapból más hozzáállást szül bármelyik olvasótól. Épp emiatt tartom elképesztően blöffszagúnak a dolgot, hiszen egy alapvetően párbeszédekre épülő filmbe beleszuszakolni még egy felettébb modoros narrációt is... Nos, ez minden, csak nem jó dolog.
A történet ismertetésétől hadd tekintsek most el, elég annyit tudni, hogy a Joaquin Phoenix által játszott Doki, aki ugyebár a főhősünk, megállás nélkül tekeri és szívja a spanglit, miközben emberek eltűnése és feltűnése ügyében nyomozgat, méghozzá a 70-es évek Los Angelesében. Úgy nagyjából ennyi lenne a buli... Mondhatnánk rá, hogy tipikus hangulatfilm, ami egy életérzést hivatott visszaadni, csak PTA-nál sosem éreztem igazán azt, hogy a jól megírt párbeszédek és a tökéletes beállítások mellett tudna a nézők érzelmeire is hatni.
A sterilség pedig egy ilyen jellegű filmnél visszaüthet, de legalábbis nem szerencsés. És bár a Beépített hiba műfaji besorolásai között a "vígjáték" is szerepel, hadd vegyem el gyorsan a kedvét mindenkinek, aki önfeledt hahotamaratonra számít a mindig vicces Joaquin Phoenix-szel és Josh Brolinnal... Az a néhány megmosolyogtató jelenet is inkább a helyzetkomikumból, valamint Doki ultralaza személyiségéből adódik, de a többsége ezeknek sem működik, és még az a kevés poén is repetitív.
Ha az előző bekezdésemből esetleg azt szűrted volna le, hogy a Dumb és Dumber 3-at vártam a jó öreg PTA-tól, akkor gyorsan korrigálnék: nagyjából tudtam, mire számítsak, mégis szíven ütött az a fajta ötlettelenség, és távolságtartás, ami jellemző erre a filmre. És még egyszer hangsúlyozom: nagyon jók a párbeszédek. Nagyon jól lettek megírva, és még jobban lettek előadva. Csak épp nem vezetnek sehová, vagy ha vezetnek is valahová, az általában valami teljesen érdektelen dolog lesz végül.
Az előadott párbeszédekkel kapcsolatban feltétlenül meg kell említeni azt a fajta precizitást, amivel a színészek közül valamennyien a szerepükhöz álltak. Anderson néha 2-3 percen keresztül beszélteti őket egy nyamvadt vágás nélkül (Doki ex-szexe például elképesztően hosszú, és ügyesen eljátszott). Néha ez kifejezetten jól sül el, de a mozgás hiánya gyakran nagyon unalmassá válik (visszautalva az ex-szexre, ahol csak minimális kameramozgás van... Egyszerűen elaltat - mondom ezt én, aki imádom a hosszú snitteket).
Ezt a statikusságot leszámítva azonban nincs problémám a képi világgal. A megvilágítások jók, van egy-két kifejezetten erős kameramozgás is, egy szóval technikailag a film ott van a szeren. A zenei világa is jól passzol a korszakhoz, így ezt annak ellenére is tudom értékelni, hogy egyáltalán nem az én stílusom. De sajnos ezek a dolgok sem mentik meg a filmet, és egyszerűen nem tudok az ellen tenni, hogy ne úgy képzeljem el a forgatókönyv megírását, hogy PTA vesz egy kiló füvet, és 1 karton gyufával, meg a pipájával bezárkózik a dolgozószobájába...
Persze sanszos, hogy ez az egész össze-visszaság valójában szándékos, de attól még nem lesz instant jó egy film, hogy az alkotói meglépték ezeket. Ugyanakkor bízom benne, hogy az élményen az rontott a legtöbbet, hogy nem tudatmódosító szerek hatása alatt néztem, és mindenképpen valami komplett, összefüggő dolgot vártam. Főleg ilyen színészgárdával a színen. Úgyhogy csak annyit tudok javasolni, hogy ti ne kövessétek el ezt a hibát, és akkor talán egy jó, de legalábbis jobb filmélményben lesz részetek.